Bűncselekmény hiányában

2024. május 10.

Megszüntették a nyomozást annak a háznak az ügyében, ahol Gondos Judit a közös képviselő

A rendőrség szerint nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése annak a Német utcai társasháznak az esetében, mellyel kapcsolatosan néhány lakó feljelentést tett hűtlen kezelés és sikkasztás gyanújával. A lakókat képviselő ügyvéd azonban panaszbeadványt nyújtott be.

Hiányoznak a hűtlen kezelés, illetve a sikkasztás bűncselekményének „szükséges tényállási elemei”, ezért a rendőrség megszüntette az eljárást, amelyet egy Német utcai társasház ügyében kelt feljelentés nyomán indítottak.

A lakók egy része többek között egy strangcserét kifogásolt, ahol szerintük a Gondos Judit közös képviselő – a Fidesz-KDNP képviselője a józsefvárosi önkormányzatban – által megbízott Kátai–Bukta Kft. (K–B Kft.) jelentős túlárazással dolgozott úgy, hogy a munkát nem végezték el megfelelően.

A rendőrség azt állapította meg a határozatában, hogy

„a munka elvégzésre került és a teljesítés hibátlan volt,

amelyről minden esetben teljesítést igazoló dokumentum készült”.

Ezzel azonban nem ért egyet Herrmann Géza, a tulajdonosok egy részét képviselő ügyvéd. Szerinte „a vállalkozó teljesítése egyáltalán nem volt hibátlan, és ezt a Kátai–Bukta Kft. elismerte. Ugyanis amikor Altsach András, a szóban forgó lakás haszonélvezője jelezte, hogy nem végezték el a munkát, akkor helyesbítette a számláját a Kátai–Bukta Kft. és az átvett pénz egy részét visszautalta a társasháznak”.

Herrmann Géza panaszlevelében beidézi a 2023. szeptember 18-án tartott közgyűlés jegyzőkönyvét, amelyben az szerepel, hogy

Gondos Judit a teljesítési igazolás meglétét firtató kérdésre nemmel válaszol.

Korábbi cikkünkben megírtuk, hogy a K–B Kft. kényszertörlés alatt áll, és a feljelentők szerint aggályos egy ilyen státuszú céggel végeztetni el a házzal kapcsolatos munkákat. Ezen körülményről a rendőrség csupán annyit írt, hogy „a kényszertörlési eljárást megelőzően elvégzett munkái után a társaság jogosult lehet számla ellenében az ellenértéket beszedni”.

Herrmann Géza a panaszlevelében erre azt írta, hogy a K–B Kft. nem a kényszertörlési eljárás előtt, hanem az alatt végzett munkái után nyújtott be készpénzfizetési számlákat az ARANY-ANKER Kft.-nek (ez a társasházkezelő cég, ahol Gondos ügyvezető 90 százalékos tulajdoni hányaddal).

A készpénzes kifizetésekről azt mondja az ügyvéd, hogy a K–B Kft. csak úgy kerülhette meg a NAV felé fennálló tartozásai visszafizetését (a tartozások miatt áll kényszertörlés alatt), hogy az ARANY-ANKER Kft. befogadta a készpénzfizetési számlát.

Ezzel kapcsolatban a rendőrség annyit írt, hogy a „társasház Szervezeti és Működési Szabályzata és egyetlen közgyűlési határozat sem tiltotta a készpénzes kifizetést”, azonban Herrmann Géza szerint ezzel a Kft. csődbűncselekményt követett el, és felrója a rendőrségnek, hogy ebben a kérdésben miért nem vizsgálódtak.

A már említett társasházi közgyűlésen Gondos Judit a készpénzes kifizetéseket azzal magyarázta, hogy a Kátai–Bukta Kft.-nek nem volt bankszámlája,

azonban Herrmann Géza azt állítja, hogy bankszámlakivonatokkal tudja igazolni, hogy a K–B Kft. két bankszámlával is rendelkezik.

Korábban arról is írtunk, a lakók egy része kifogásolta, hogy az ARANY-ANKER Kft. nem kért más kivitelező cégektől versengő árajánlatokat, de a rendőrség értelmezése szerint sürgősségi hibaelhárítás esetén nem kell ilyet bekérni.

Az ügyben nem a VIII., hanem a IX. kerületi rendőrkapitányság vizsgálódott, mivel a józsefvárosi rendőrkapitányságot a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kizárta. Ezt a kerületi kapitányságvezető indítványozta, mert a Józsefvárosi Önkormányzat „vezető tisztségviselőivel, képviselőivel szorosan együttműködik, napi munkakapcsolatban áll, ezáltal az érintett büntetőeljárás

elfogulatlan megítélése nem várható el”,

továbbá a kapitányságvezető személyes elfogultságát is bejelentette.

Ha a IX. kerületi rendőr-főkapitányság Herrmann Géza panaszát nem tartja alaposnak, akkor az ügyvéd azt kéri, hogy az ügyiratokat a IX. Kerületi Ügyészséghez terjesszék fel. Herrmann Géza azt reméli, hogy az ügyészség a rendőr-főkapitányságot a nyomozás lefolytatására utasítja majd.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.