Véleménycikket közölt május 20-án a Magyar Nemzet: konkrétan a józsefvárosi önkormányzati választásokról, illetve annak egyes indulóiról elmélkedett a szerző. A cikk alapvetése, hogy furcsának találja, miért lát olyan plakátokat Józsefvárosban, ahol „három, Európán kívüli bevándorló-hátterű politikus” szerepel.
„Mi zajlik itt? A rasszizmus ronda dolog, ugyanakkor nem vagyunk színvakok sem”
– jegyzi meg a publicista, majd írását azzal zárja, hogy Magyarországon még nem jött el az ideje annak, hogy olyannyira integrálódjanak a nem magyar felmenőkkel rendelkező személyek, hogy politikailag is képviseljék is az itt élőket. Konkrétan meg is nevezi azt a három jelöltet, akinek apja nem magyar: a DK-s Abd El Rahim Alit (egyiptomi), a függetlenként induló Camara-Bereczki Ferenc Miklóst (bissau-guinea-i) és Shakour Aramot (iraki kurd apával).
„E sorok írójának felmenői sem Árpád vezérrel lovagoltak be a Kárpát-medencébe.
De a társadalmi integráció nem egy vagy két nemzedéken át tart.
A nyugati nagyvárosokban ma látható lánglelkű, törő-zúzó antifásokból, bevándorló woke-fiatalokból álló keltetőt nem akarunk sem Józsefvárosban, sem általában Magyarországon. Tartsanak maradinak vagy begyepesedettnek, de a bizalomépítéssel várnánk újabb öt évet. Legalább.”
– zárta sorait Szőcs László.
Nem sokat kellett várni, Józsefváros polgármestere reagált az írásra. Pikó András rámutatott arra, hogy a cikk propagandacélokat szolgáló rasszista uszítás.
Pikó rámutat arra, hogy Abd El Rahim felesküdött magyar honvéd, Camara-Bereczki Ferenc Miklós az egyik legjobb fővárosi önkormányzati képviselő, és hogy Shakour Aram is itt nőtt fel Józsefvárosban, itt született, itt él és itt tanult. „Ezek az emberek a közösséget, a szűkebb hazájukat szeretnék képviselni, értük fognak dolgozni.
Ez hazafiság. A rasszista uszítás nem az. Elvárom, hogy Sára Botond polgármesterjelölt elhatárolódjon a fideszes propagandagyár rasszista uszításától.”
Kíváncsiak voltunk, maguk az érintettek mit szólnak, hogyan reagálnak a cikkre.
Elsőként Camara-Bereczki Ferenc Miklóst kérdeztük, aki a 10-es számú választókörzetben indul független képviselőként, de már 2019 óta az ott élők MSZP-s képviselője.
– Őszintén szólva nagyon csodálkozom, hogy csak most került elő ez a rasszista szál. Pár hónappal ezelőtt a Fidesz majdnem-polgármesterjelöltje is próbálta már megpendíteni – mondta.
– Kire gondol, és mi hangzott el?
– Szilágyi Demeterre. A rasszista húrokat, amikor év elején a Hírnyolcban (a hirnyolc.hu domain azóta megszűnt, így az írás online már nem elérhető – a szerk.) olyan címmel jelent meg egy iromány, hogy a fekete Francis véleménye többet számít, mint a józsefvárosiaké. Akkor erre az esetre a képviselő-testületi ülésen fel is hívtam a figyelmet, és mondtam Szilágyi Demeternek, hogy nyugodtan álljon bele, kezdjen el négerezni, ha azt gondolja, hogy ettől több szavazója lesz a Fidesz-KDNP-nek. Egyébként nem hiszem, hogy így lenne.
– Nem akarok rosszindulatú lenni, de van egy olyan érzésem, hogy a Magyar Nemzet szerkesztőségének nem maguktól jutott eszükbe, hogy mégiscsak írnának valamit a józsefvárosi jelöltekről ebben a kontextusban. Sajnálom, mert szerintem nem minket bántottak, nemcsak minket, hanem igazából egész Józsefvárost és a józsefvárosi embereket alázták meg. Szerintem a Magdolna- és Orczynegyedben élő embereknek egyáltalán nem meglepő az, hogy félig fekete vagyok, elég csak rám nézni, de szerintem nem emiatt választanak újra. Nem az a fokmérője a munkásságomnak, hogy milyen a bőröm színe, milyen a származásom. Június 9-e nyilvánvalóan egy pillanatfelvétel lesz a magyar és a józsefvárosi közéletben, a józsefvárosi emberek eldönthetik, szeretnék-e folytatni ezt az irányt, amit négy és fél éve elkezdtünk, vagy szeretnének valami egészen mást, amit a Fidesz kínál.
Az újdonsült helyi DK-vezér Abd El Rahim Ali így nyilatkozott:
– Én a saját közösségimédia-felületeimen nem is reagáltam erre. Ez egy megszokott támadás, viszont ettől függetlenül ugyanúgy szeretném csinálni a dolgomat, ahogy eddig is. Honvédként felesküdtem az életemmel arra, hogy megvédem a hazámat és annak minden egyes állampolgárát, függetlenül attól, hogy ez az állampolgár engem elismer-e magyar testvérének vagy sem.
Fotó: Mile Máté
– Attól, hogy engem learaboznak, nem leszünk nem-testvérek, maximum rossz testvérek leszünk a honi állampolgártársaimmal. Szóval nem nagyon ütött szíven ez. Természetesen rosszulesik az embernek, hogy ezzel próbálják revolverezni, de ez már megszokott dolog. Meg tudom érteni azt, hogy bizonyos polgártársaim fenntartásokkal tudják csak kezelni nevem eredetét, nem is mondanám, hogy nagyon kihozott volna a sodromból az írás, vagy bennem bármit is megmozgatott volna.
– Egyébként milyen tapasztalatai vannak e téren Magyarországon?
– Általánosan olyasmit tudok mondani, hogy 2006 környékén, amikor a Jobbik a Magyar Gárdával zászlót bontott, akkor értek atrocitások, hónapokon keresztül, folyamatosan. Egy tizenkét osztályos gimnáziumba jártam, és hatodikos koromban néha »megadjusztáltak« kicsit a tizenegyedikesek amiatt, hogy félig arab vagyok.
– Az akkori politikai hangulat játszott rá erre, vagy máskor is érezte az idegengyűlöletet?
– Én a Magyar Gárdát konkrétan, ott pedig egy személyben Vona Gábort teszem emiatt felelőssé. Az a cigány- és külföldiellenes retorika, amit ők vittek, értelemszerűen a fiatal emberek szintjére is leszállt, akik pedig hirtelen úgy kezelték a helyzetet, hogy helyben megteszik ők is azt, ami rájuk lett osztva, és akkor kicsit rendet is tesznek. De a honvédségnél is tapasztaltam rasszizmust, jelen volt ez valamennyire.
A szikrás Shakkour Aram a politikusi Facebook-oldalán külön posztban reagált is a megjelent írásra, ahol elmondta a gondolatait, de telefonon is megkérdeztük, hogyan érintette Szőcs László pamfletje.
– Pikó András reakcióját látva kénytelen voltam elolvasni a cikket, mert általában nem olvasom a Magyar Nemzetet. Úgy voltam vele, hogy számítottam ilyen ostoba migránsozásra, de amilyen gyáva módon le van írva ez a »nem vagyok rasszista, de nem vagyok színvak sem« a cikkben, ez idegesítő.
– A másik ok, ami miatt úgy éreztem, reagálnom kell, hogy nem csak engem érint a dolog. Én mint jelölt képviselni szeretnék mindenkit Józsefvárosban, és bőven van itt olyan ember, aki hozzám hasonló származású. Nem feltétlenül irakira gondolok, hanem kevert származásúakra, legyen akár zsidó vagy malajziai, vagy akármi, már mindenfélével találkoztam itt a nyolcban. Miattuk is muszáj volt azt a posztot megírnom. Nekem vannak politikai ambícióim, és ha írnak egy lejárató cikket rólam, főleg úgy, hogy szikrás jelölt vagyok, az nem meglepő. Inkább az cseszett fel, hogy ilyen csúnyán, a származásom kapcsán támadnak. Ez nemcsak engem érint, mint közszereplőt, hanem mindenkit, akinek többágú származása van Magyarországon.
– Függetlenül a politikai kampánytól, mennyire jellemző, hogy a származása miatt támadják?
– Ez hullámzó. 2015 környékén volt egy-két csúnya eset, akkor ez a kérdés nagyon fel volt hevítve. Akkoriban sokunknak volt olyan sztorija, hogy beszóltak nekünk. De ezen kívül amúgy nem nagyon. Olyan mindig van, hogy megdicsérik a magyaromat, hogy milyen szépen beszélek, mintha nem az anyanyelvem lenne, de az is inkább csak kedves butaság. Én azt látom, a magyarok alapvetően befogadóak, és ha nem tudnék folyékonyan magyarul, akkor is elnézőek lennének velem.
Sára Botond egyelőre nem reagált nyilvánosan Pikó András felvetésére.
Nyitókép: Mile Máté / Karancsi-Albert Rudolf / Huszár Boglárka