Szomszédsági ünnep ásóval

2024. június 06.

Komposztpiknik a Losonci téren

Megjött a meleg, ki lehet végre menni a szabadba, Józsefváros népe szomszédsági ünnepekkel fogadta a jó időt. Most a Losonci téren jártunk, ahol a komposztbarátok gyűltek össze vasárnap munkával vigadni.

A Losonci téri közösségi komposztáló sorsát mi is követtük, legutóbb a múlt nyáron az általuk szervezett tapasztalatcseréjén vettünk részt.

A június első vasárnapjára hirdetett Losonci téri komposztpiknik nem hagyományos szomszédsági ünnep. Mező Ágnes volt a házigazda, a helyi komposzt-projekt egyik életre hívója – s ezúttal valóban mellékesen a C8 Civilek Józsefvárosért egyesületi elnöke –

kezében fűgereblyével fogad, az avart gyűjti a komposztba.

A komposztálótól nem messze terített asztal mindenféle finomsággal – „először dolgozunk, amikor elfáradunk, vár minket a pogácsa, rétes, üdítő”, mondja –, kicsit távolabb a fa árnyékában a másik asztalt már körbeülik a gyerekek, rajzolnak, krétáznak elmélyülten. A szomszédsági ünnepekhez az önkormányzat Közösségi Részvételi Irodájától lehetett egy csekély támogatást nyerni, ők az ennivaló mellett egy-két szerszámot is beszereztek.

A Losonci téri játszótéren vagyunk, ahol a komposztláda a játszótéri park sarkában egy fa alatt kapott helyett, ezt találta legjobb helynek a kerület kertészeti irodája is, mondja Mező Ágnes. Több mint két éve kezdték szervezni a komposztláda felállítását a saját pénzükből és magánadományokból. A környező házakban tettek ki meghívót az alakuló komposzt-csoportba, ami mára meglepően sok tagot számlál. A Losonci téri komposztbarátok Facebook-csoportnak 229 tagja van.

„Ebből 120 biztosan idejár”,

teszi hozzá Farkas Renáta, az egyik komposztmester. Ő hetente hozza le ide a zöld hulladékot, két gyereke van, főz mindennap, a szomszédos panelban laknak. „Már az építésénél is itt voltam. Nehezen indult be, de aztán egyre többen jöttek, érdekli az embereket.”

A komposztálás technikai részleteire most nem térnénk ki (a komposztmesterek ugyan mindent elmondtak), a már idézett cikkünk körüljárja a témát. Egyébként ezt látni kell, mert valójában egyszerű, könnyen másolható dologról van szó. Aki művelődne még a témában, annak az Auróra komposztmesterével készült anyagunkat is ajánljuk.

Vasárnap a fő programpont a komposzt átforgatása volt. Az érett komposztot,

mintha aranyásók lennének,

kétféle hálón szitálták át, az illatos tápdús anyagól mindenki vihetett a virágjai alá, de van, aki az erkélyen paradicsomot termeszt, a másik epret, mindketten nagyra nőtt terméssel dicsekedtek.

Egyszerű a komposztálás, de be kell tartani a szabályait. A Losonci téri csoport tagjai mindennap lejárnak ide, és gyorsan helyreteszik a hibás dolgokat. A legfőbb gond abból származhat, ha nem oda való zöld hulladékot tesznek rá. Mint néhány nappal ezelőtt, amikor valaki kenyeret és felkarikázott kolbászt helyezett ide – de ez nem mindennapi eset volt, alighanem a választási kampányhoz kapcsolható. Ők azonnal eltávolították a veszélyes hulladékot.

Ez az ügy felborzolta a kedélyeket

és a politika felé terelte rövid időre a beszélgetést, pedig itt nem a politika a téma, a közös ügy sokkal inkább a fenntarthatóság, az élhető város, a környezetvédelem, az egészséges élet lehetőségei a városban.

A Metropol azonban ugrott a nyilvánvaló provokációra, a kolbász egy patkányt is odacsalt a komposztálóhoz, és ezt „véletlenül” valaki lefényképezte. Az árva patkány a lap címében már a játszóteret ellepő patkányözönként jelent meg – nem folytatjuk, szomorú és szánalmas.

A komposztálóra nem jár patkány egyébként, a környéken csak egyet-egyet látni, de azt legtöbbször bejelentés követi, amit itt lehet elküldeni a fővárosi patkányirtó szolgálatnak.

Élnek azonban más állatok a komposztban, ezek nagyon hasznosak és nem másznak ki belőle. A földigiliszta a legfontosabb közülük, a leszitált anyagból kézzel szedték ki őket, hogy el ne pusztuljanak (néhányat én is megmentettem), a másik jól látható az ászkarák, akkor sem volt könnyű észrevenni, amikor mutatták.

A komposzt egy részét a játszótér és a sétány bokrai alá teszik, és hogy milyen sokat segít a növényeknek, azt a bejárat melletti bokor mutatja, ami

legalább kétszer akkora, mint a többi,

ez szokott ugyanis komposztot kapni.

S hogy milyen volt az esemény mint szomszédsági ünnep? Hamar kiderült, hogy az ilyen közös alkotó tevékenység ténylegesen összehozza az embereket, a munka nem kényszer ez esetben, hanem maga is örömforrás. A jó közösség pedig vonz másokat is.

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.