Bordázott, nagy és a miénk

2024. június 28.

Szürke az új narancs – itt az új kukatrend

Modernebb, nagyobb, az időjárásnak kevésbé kitett kukák jelentek meg Budapest kiemelt forgalmú, frekventált helyszínein. A csere legfőbb oka a növekvő szemétmennyiség.

Az FKF folyamatosan nyomon követi a városszerte kihelyezett kukáinak állapotát és kihasználtságát, és ahol a felmérések alapján indokolt, ott új típusú hulladékgyűjtő tartályokat tesztelnek.

A szervezet munkatársai már a Deák téren, a pesti rakparton és a Petőfi téren is leszerelték a rikító narancs és zöld színű kukákat, helyükre szürke, helyenként 30, de van, ahol 80 literrel nagyobbat telepítettek. Bár a hivalkodó színű edények

egyszerűen üríthetők és praktikusak,

ám egyes helyszíneken – a kiemelt forgalom, a turisztikai jellemzők, a keletkező hulladék mennyisége, vagy a közterülethasználati szokások változása miatt – indokolttá vált lecserélésük, olvasható az FKF honlapján.

Az új kukák vastagabb anyagból készültek, jobban ellenállnak a hőnek, az UV-sugárzásnak és a fagynak, sőt a szennyeződéseknek és a rongálásoknak is. Ráadásul – semleges színüknek köszönhetően – jobban illeszkednek a városképhez, bordázott külsejük miatt pedig nehezebb matricát ragasztani rájuk vagy plakátot elhelyezni rajtuk.

A csere elsősorban a leginkább elhasználódott edényeket érintette, több helyen talajhoz rögzített változatot szereltek fel a helyükre.

Az FKF a Facebook-oldalán is bejelentette az újgenerációs kukák érkezését, és ahogy lenni szokott,

a komment-szekció már aktivizálta is magát.

Kiderült, van, akiknek már elsőre elnyerte tetszését az új kukatrend, éppen a színe, a szabása vagy a mérete miatt.

Van, aki azt javasolta, az összeset le kellene cserélni és a számukat növelni.

Fotó: FKF

Többeknél az új, oszlopra telepíthető edények kiverték a biztosítékot: nincs rajtuk csikktartó, ráadásul belülről kukazsákkal béleltek. Van, aki szerint a bordás felület rossz megoldás, mert a barázdákba beleeszi magát a kosz, ezért nehezen mosogatható. Az egyik elégedetlen kommentelő pedig azt írta, az új kukákról éppen

azokat nem kérdezték meg, akik azokkal dolgoznak.

Amennyiben a kukateszt pozitív eredményt hoz, azaz az új típusú edények kedvező fogadtatásra találnak, a tesztidőszakot után folytatják a régiek cseréjét – ígéri közleményében az FKF.

Nyitókép: FKF

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.