Munkában a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZVH): ezúttal az Amerikában bejegyzett Action Network szervezetfejlesztést és adománygyűjtést támogató digitális platform került a látóterébe, derül ki egy nemrég napvilágot látott dokumentumukból. Ezt az online felületet használta a józsefvárosi C8, valamint Jámbor András mozgalma, a Szikra is a 2024-es önkormányzati választások kampányában, most pedig az SZVH vizsgálatot helyezett kilátásba a támogatások jogszerűségét illetően. Alapfeltevésük az, hogy ezek a szervezetek külföldről fogadnak el támogatásokat, megkerülve a hazai szabályozást azzal, hogy az adományokat online fogadják el, ezáltal ellenőrizetlen folyamat indul be, ezzel pedig megvalósulhat a párttörvényben nevesített
tiltott külföldi finanszírozás.
A C8 és Pikó András kampányfőnöke, Udvarhelyi Tessza (korábban a Közösségi Részvételi Iroda vezetője) szerint az Action Network nem sokban különbözik az olyan ismert platformoktól, mint az Adjuk össze, vagy a Barion: „Ez egy olyan felület, amely kettős dolgot szolgál, egyrészt adományokat lehet ezen keresztül gyűjteni, másrészt van egy olyan része is, ahol fel lehet iratkozni önkéntesnek is akár, és különböző kérdőíveket lehet kitölteni. Ez egy adatbázis-kezelő rendszer, amiért egyébként egy kevés pénzt kell fizetni, nekünk összesen pár tízezer forintba került a kampánynak ez a része.”
Szerinte a Szuverenitásvédelmi Hivatal látóterébe azért került a szolgáltatás, mert az amerikai demokrata párthoz közel állók fejlesztették ki: „Elég sok baloldali, ellenzéki mozgalom használja ezt a szoftvert a világon sokfelé, és a Szuverenitásvédelmi Hivatal most valami olyan sztorit gyárt ebből, hogy van egy világ-összeesküvés, ahol baloldali aktivisták ugyanazt az adatbázist használják, és majd biztos ebből építenek valamit,
de azt nem tudom, hogy micsodát”
– mondja Udvarhelyi. Az Action Network alapítója egyébként Brian Young, aki korábban John Kerry amerikai demokrata politikus digitális menedzsere volt. Udvarhelyi szerint ennek a feltételezésnek nincs valóságalapja: „Mi nem másokkal együtt használjuk ezt, hanem mi megvettük a saját, külön hozzáférésünket.”
A Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentése tehát azt sugallja, hogy ezek a szervezetek külföldről fogadnak el támogatásokat, de Udvarhelyi szerint a rendszerben vannak olyan biztosítékok, amelyek garantálják, hogy ilyen esetek ne forduljanak elő: „Nálunk csak úgy lehetett adományozni, ha beikszeltél egy olyan dobozt, hogy magyar állampolgár vagy, és ha ezt nem tetted meg, akkor
nem is enged tovább a rendszer.
Nekünk minden egyes adományozónktól van nyilatkozat, hogy magyar állampolgár, ennél többet nem tehetünk, hiszen nem vagyunk hatóság, nem ellenőrizhetjük az állampolgárságukat. Mi ezt tudtuk tenni, hogy lenyilatkoztattuk őket, hogy ők mind magyarok, én erre nagyon figyeltem, de nem hiszem, hogy bárkinek alkotmányos joga lenne, hogy egy adományozó állampolgárságát leellenőrizze” ‒ mondja. Udvarhelyi Tessza elmondása szerint ők leginkább mikroadományokat kapnak ezen a felületen, körülbelül tízezres nagyságrendben. Udvarhelyi szerint a kormánypártnak sincsenek hatékonyabb eszközeik arra, hogy leellenőrizzék a donorok állampolgárságát: „Megnéztem a fidesz.hu-n, hogy ők milyen igazolást kérnek erről, és azt láttam, hogy semmilyet. Ők is azt mondják, hogy banki átutalással utalhatnak nekik és kész. Szóval,
érdemes megnézni azért az ő házuk táját,
hogy valójában ők sem tudják ezt a kérdést ellenőrizni, hiszen erre nincsen technikai megoldás.”Egyébként a C8 a belengetett vizsgálatról még nem kapott semmiféle értesítést, azt viszont Udvarhelyi Tessza nem tudja megmondani, hogy a szervezet hogyan teljesíti a hivatal esetleges kéréseit, mivel nem a C8 tagja, csak a kampányukat vezette a választások napjáig, azonban elmondta, személyes adatokat semmiképpen nem fognak kiadni: „Nyilván mi emberek neveit soha nem fogjuk senkinek kiadni, hiszen ők erre nem adtak engedélyt, csupán arra, hogy kezeljük az adataikat.” A támogatások azonban bizonyos részletekig nyilvánosak Tessza elmondása szerint: „Pikó András a Facebook-oldalára kirakta a kampány elszámolását, hírlevélben is kiküldtük az adományozóknak, hogy mennyi bevételünk, mennyi kiadásunk volt, és mire hány százalékban költöttük. Nevek viszont nem szerepelnek” – mondja Udvarhelyi.
Egyébként, még a 2024-es kampány előtt, a C8 visszautasított egy 25 ezer eurós EU-s támogatást, attól tartva, hogy emiatt a hatóság nem engedné őket jelöltet állítani az önkormányzati választásokon: „Bár annak a pályázatnak egyáltalán semmi köze nem volt a kampányhoz, de azért, nehogy valaki rosszakat gondoljon, a C8 nem írta alá a szerződést, senki nem akart kockáztatni.”
Nyitóképünkön: Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke ‒ Fotó: Balogh Zoltán / MTI