Csakugyan

Csakugyan037
2024. augusztus 11.

„Az elveszettek, nyomorultak közé kerültem, és oda is tartozom”

Nyár végén jelenik meg Schillinger Gyöngyvér első regénye, a Rohadjon meg az összes. A megdöbbentően tehetséges író mesél a pszichiátrián szerzett élményeiről, írásról, depresszióról, szuicid gondolatokról, ügyvédi túlkapásokról és jogi karrierről.

Powered by RedCircle

„Félelmetes volt úgy belekezdeni az írásba, hogy még reményem sem volt arra, hogy író lehetek majd”, meséli Schillinger Gyöngyvér jogász és író, aki 2019-ben kezdett komolyan foglalkozni irodalommal, azelőtt jogászként tevékenykedett. „Jogesetmegoldó versenyeket nyertem, és nem az a jogász voltam, aki ebben szenved”, mondja magáról. Ennek ellenére olyan erőssé vált benne az írás vágya, hogy egy teljes, több hónapos nyári szünetet szentelt annak, hogy megírjon egy novellát, és úgy vállalt részmunkaidős állást, hogy semmilyen ígérettel nem rendelkezett arra vonatkozóan, hogy helye lesz az irodalomban. Első regénye ehhez kapcsolódóan az ügyvédi csalásokról is szól, az egyszerű emberek megvezetéséről, és arról, hogyan lehet a morális kompromisszumainkkal együtt élni. Ugyanakkor felvillantja azt is, hogy egy mentálisan instabil fiatal lány hogyan próbál lavírozni az életben, és mérgező családi viszonyaiban visszatalálni önmagához.

Schillinger Gyöngyvér
Schillinger Gyöngyvér

Gyöngyvér maga is megjárta a lelki útvesztőket a könyv megjelenése előtt. „Tavasszal voltam a pszichiátrián, és a pszichiátriai világ helyzete megrendítő”, meséli a saját történetét. „A szülés után olyan mély depresszióba estem, amibe soha nem hittem volna, hogy belekerülhetek. Álmomban elevenen égettek meg, és ott volt a gyerek is. A vádlimban fél öklömnyi izomcsomókat éreztem. A talpamban is.” Végül ez az út a kórházba vezetett. „És aztán ott voltam az elveszettek, elhagyottak, nyomorultak világában, és úgy éreztem, hogy ’te jó Isten, én ide is tartozom’”.

Schillinger Gyöngyvér

Schillinger Gyöngyvér adásunkban nyíltan beszél a mentális nehézségekről, a kórházi körülményekről, a bipoláris zavarokról, arról, hogy mindenek ellenére hogyan lehetett ebből a rendszerből kikerülni, mit gondol és mond a külvilág, ha elmeséli a diagnózisát, és hogyan jön mindehhez az irodalom. Hogyan kapcsolódik a szenvedés, amely „picivé és keménnyé gyúrja az embert” olyannyira, hogy teljesen tehetetlennek érzi magát tőle az íráshoz.

Bendl Vera
Bendl Vera

Egy egészen elképesztő író történetét hallgathatják meg a Csakugyan legújabb adásában.

Schillinger Gyöngyvér könyve augusztus végén jelenik meg, addig is előrendelhető.

Ha tetszett a beszélgetés és nem szeretne lemaradni következő adásainkról, iratkozzon fel csatornáinkra: Spotify / Apple Podcasts / YouTube Music

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.