Kiegészítő támogatásra is jogosultak

2024. augusztus 10.

Iványiék reménykednek az inkasszó megszüntetésében

Egyelőre támogatók adományaiból működteti ellátó- és oktatási intézményeit a Magyar Evangéliumi Testvérközösség, de Iványi Gáborék úgy látják, van esély rá, hogy még augusztusban levegye az inkasszót az adóhatóság a számláikról .

Előremutató tárgyalásokat folytattak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legfelsőbb vezetőivel július 30-án, és az intézményekre lebontott adósságrendezési, reorganizációs terveiket tartalmazó szakanyagaikat befogadta és rendkívül színvonalasnak találta a szervezet – tájékoztatott a napokban megjelent közleményében a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET).

A NAV július második felében inkasszálta a MET, az Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) és a Wesley János Lelkészképző Főiskola számláit, ezzel további tartozást terhelve rájuk. Iványi Gáboréknak ezután alig fél napra elegendő forrásuk maradt intézményeik működtetésére.

Támogatóikat arra kérték, hogy adományaikat ideiglenesen a Szalmaszál a Hajléktalanokért Közhasznú Alapítványt számlájára utalják, ezen ugyanis nincs inkasszó, vagy személyesen adják le a Dankó utcában.

Az elmúlt hetekben közel 100 millió forint támogatás és nagy mennyiségű tartós élelmiszer-adomány érkezett be a MET-hez, ami hetekre elegendő forrást biztosít a túlélésükhöz és időt biztosít a szükséges lépések megtételéhez – írják.

A Fővárosi Önkormányzat átvenné a MET és az OKE intézményeinek fenntartását, ha Iványiék részéről erre van szándék – nyilatkozta augusztus elején Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Magyar Hangnak.

A Fővárosi Kormányhivatal vizsgálatot indított arról, hogy Iványiék el tudják-e látni fenntartói feladataikat, mondván, úgy értesültek, nem fizetik a közüzemi számlákat és jelentős köztartozást halmoztak fel a NAV felé is – írta a Magyar Nemzet augusztus 3-án.

Amennyiben a MET a jogszabályok be nem tartásával veszélyezteti a gondozottak és az ellátást igénybe vevő gyermekek érdekeit, az ellátási kötelezettség a törvények értelmében a Fővárosi Önkormányzatra, valamint Józsefvárosra hárul – közölte a kormányhivatal.

E központilag elrendelt vizsgálatok eredményeit még várják. Az eddig érkezett visszajelzés szerint a kormányhivatal mindössze amiatt emelt kifogást, hogy az egyik intézményben néhány lejárt szavatosságú tisztítószert találtak. Ezek cseréje azóta megtörtént – olvasható a MET közleményében.

A MET keresetet nyújtott be augusztusban a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához „a bejegyzett egyházi státusszal összefüggő eljárás elhúzódása, valamint az egyházi törvény rendelkezéseinek diszkriminatív, egyértelműen a MET hátrányára történő értelmezése és alkalmazása miatt”, jogorvoslatot és kártérítést remélve. Közleményük szerint a NAV pozitívan értékelte ennek tényét, mivel a megítélhető kártérítést adósságrendezésre fordítanák. Az adóhatóság képviselői úgy vélik tehát, hogy az adósságtörlesztés fedezete belátható időn belül a MET rendelkezésére fog állni – áll a közleményben.

A Belügyminisztériumhoz kiegészítő támogatási kérelmet nyújtottak be, a hatályos jogszabályok lehetővé teszik ugyanis, hogy az állam – függetlenül az egyházi státusztól – szerződést kössön velük kiegészítő támogatás folyósításáról. „Ez a támogatás lehetővé tenné, hogy a benyújtott adósságütemezési tervet végre tudjuk hajtani, és belátható időn belül minden köztartozásunkat visszafizessük” – írják.

Kérelmezték továbbá, hogy a BM nyilatkozatban erősítse meg, a MET és az OKE intézményeit érintő végrehajtások a közérdeket veszélyeztetik. Indoklásuk szerint az iskoláikba halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek járnak, akiket nem szívesen fogadnak be a köznevelési intézmények, azokban folyamatos kirekesztésnek, elhanyagolásnak lennének kitéve. Sajátos nevelési igényű diákjaik pedig nem integrálhatók olyan állami oktatási intézménybe, ahol személyre szabott, speciális fejlesztésükhöz hiányzik a megfelelő szakemberi háttér. „A legtöbb intézményünk olyan diákoknak ad utolsó esélyt, akik a hagyományos iskolarendszerből kiszorultak, így nem tudnak megfelelő iskolai végzettséget, szakmát szerezni. Hajléktalanellátó intézményeink speciális, máshol nem elérhető szolgáltatást nyújtanak. A kórházi normatíva inkasszálása pedig a szó szoros értelmében életeket veszélyeztet.”

Jó esélyt látnak arra, hogy a hatóságok felfüggesszék az intézményi végrehajtásokat, megszűnjön az inkasszó, és a szeptemberi normatíva már teljes összegben megérkezik a számláikra. „Mindent megteszünk a biztonságos tanévkezdésért, az intézményeink folyamatos működésének fenntartásáért, további források felkutatásáért” – ígéri a MET a közleményben.

Nyitókép: Az Oltalom Fűtött utcája a Dankó utcában – Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. november 06.
Pályaválasztási délután szerveznek a Kesztyűgyárban általános iskolásoknak.
2026. november 06.
Néhány héten belül ismét fogadja az úszni vágyókat a Ludovika Uszoda.
2026. november 06.
November 9. és 27. között a munkálatok miatt lezárásokra, a forgalmi rend változására és a BKK-járatok átszervezésére is számíthatnak a környéken közlekedők.

További cikkek

2026. november 05.
Kamerarendszerekre, megerősített kapukra, távfelügyeletre és kivonuló biztonsági szolgálatra is pályázhatnak a józsefvárosi társasházak. A fejlesztések és szolgáltatások költségeinek maximum felét állja az önkormányzat.
2026. november 04.
A kulturális költségvetés tervezete több művésznél és szakmai szervezetnél is felháborodást váltott ki, mert miközben egyes intézmények támogatása nőne, a Nemzeti Kulturális Alap pályázati kerete jelentősen csökkenne.
2026. november 04.
Kevesebb lesz a szolidaritási hozzájárulás, de nehezebb lesz elkerülni annak befizetését. Emelkednek bizonyos feladatellátáshoz kapcsolódó összegek, ami akár béremelést is eredményezhet, más ügyekre azonban egy fillérrel sem jut több 2027-ben, derül ki a benyújtott költségvetési törvény önkormányzatokra vonatkozó részeiből.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.