Egy 91 éves játékos is ütőt fogott

2024. augusztus 20.

1766 perc tenisz a Népligetben

Régi idők tenisze egy veterán versenyzővel és egy olimpiai bajnok vízilabdázóval a népligeti Építők pályán – a 2024 percesre tervezett meccset az eső miatt hamarabb be kellett fejezni, de a lényeg a közös kaland volt.

Augusztus 16-án a Népligetben 2024 perces, azaz 33 órás teniszmeccs kezdődött.

Pontosabban 33 órásnyira tervezett, ám, mint azt nemrég a szervezők közreadták, az időjárás, pontosabban egy nyári zápor, véget vetett a kísérletnek az 1766. percben.

A lényeg nem a rekordkísérlet, a 33 óra volt, hanem a közösségiesség, együttlét. „Barátságból, jóakaratból, egymás iránti tiszteletből vizsgáztunk. És bár elmosta a nyári zápor az utolsó két mérkőzést, mi mégis ünnepelhetünk.”

Volt régi faütős tenisz régi sportruházatban (mellény, hosszú szoknya, kalap). Éjszakai játék, hajnali rántotta, borok, két pályára lépő kiskutya. Zajlott a tenisz 24–43 fokban, ütőt fogott Fodor Rajmund olimpiai bajnok vízilabdázó és a 91 éves Judik Zoltán, az 1960-as olimpián is szerepelt egykori kosárlabdázó, 2024-ben az IDF Masters 1000-es versenyén 90+-os kategóriában ezüstérmes teniszező.

Nyitókép forrása: elevenpercek Facebook-oldal

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.