A plazma az a sárgás folyadék, amiben a vérsejtek úsznak, egy felnőtt ember 4-5 liternyi vérének több mint felét teszi ki. A gyógyításban 1890 óta használják, először a diftéria kezelésére, ma sokféle gyógyszer alapanyaga. Az első plazmagyűjtő központ Bécsben nyílt 1964-ben, hazánkban eredetileg az Országos Vérellátó gyűjtötte ingyen, jó egy évtizede jelentek meg a területen a magáncégek, akik ma mintegy 1 millió liter vérplazmát gyűjtenek be. Ez a 71 millió literes világtermelésnek csak töredéke, de az európai piacon már több mint 10 százalékos részesedést jelent.

És itt kezdődnek a kellemetlen kérdések, ugyanis ez már nem egészségügy valójában, hanem üzlet, ami biznisz a donornak, a plazmagyűjtőnek és leginkább a gyógyszeriparnak. A magyar gyűjtőhelyek 15 ezer forint körüli összeget adnak egy levételért, ami az európai átlagnak felel meg – a 47 millió litert „termelő” USA-ban 80-100 dollárt, azaz legalább a dupláját adják. Az elkészült plazmakészítmény több mint 50 ezret ér, az ebből gyógyszert gyártók hasznát még becsülni sem lehet. Ami biztos, mindenkinek megéri, mert drága irodákban, üzlethelyiségekben történik a gyűjtés, a donorokat pedig marketingfogásokkal csábítják.

A véremet adom – jó pénzért

Beszéltünk plazmaadókkal, azt akartuk megtudni, hogy miért éri meg ez nekik, betartják-e az előírt szabályokat, tapasztaltak-e negatív hatásokat.

Hamar kiderült, ez mindenkinek féltett üzletecskéje, s névvel nem szívesen nyilatkoznak, maradunk hát a keresztneveknél. Tudott, hogy a plazmadonorok nagy része szegény ember, Borsodban egész falvak próbálnak ebből megélni. Budapesten is jellemző, hogy pénztelenek adnak plazmát, köztük hajléktalanok is.

Máté és Bence esténként egy józsefvárosi éjjeli szállásra térnek „haza”. Azt mondják, régebben egyes hajléktalanok Bécsbe jártak plazmát adni, jól fizettek érte, de ők soha nem próbálták (tán igaz sem volt). Hajléktalanként egyébként sem könnyű donorrá válni, mert lakcímkártya kell hozzá, nekik megmaradt, szerencsések. Mindketten viszonylag jól tartják magukat, megfeleltek a feltételeknek. (Hogy mások hogy látják ezeket az embereket, arról egy Facebook-bejegyzés árulkodik:

„Ótvarabbnál ótvarabb férgek ácsorognak ott és rontják a levegőt”,

ami igencsak igazságtalan és sértő.)

Mára mindketten kitapasztalták, hol fizetnek a legjobban, és amikor elérik határát, ameddig adhatnak, másik gyűjtőhelyen folytatják.

Csábítás

Hogy melyik a jó hely, Bence hirdetésből tudta meg, legutóbb medencét kínáltak ajándékba a donoroknak. Hogy mit kezdene egy gyerekmedencével, arra nem gondolt, az emberek többsége lépre megy az efféle marketingfogásra. Az iskolai alkalmazott Péter, ezt túlzón, de találóan úgy jellemezte, „olyan, mint a szervkereskedelem. A plazmám belőlem van, mint a vesém, nem termék, mégis azzá válik.”

Van itt helye reklámnak?

„Keress éves szinten akár 747 000 forintot!”

„Az első plazmaadónak akár 46 000 Ft juttatás!” „Nálunk a plazmaadásod többet ér”, s hogy a jótett érzése se maradjon el, hozzáteszik: „Vérplazmaadással mindenki jól jár!” Ki állna ellent, ha üres a zsebe?

Bea egyetemista, véradó volt, néhány alkalommal adott plazmát is pénzért, kétségeket fogalmazott meg: „Kezdtem jobban figyelni az étkezésemre, mert a plazmaadásban előírtakat betartva nem volt megengedhető, ahogy addig táplálkoztam. Tudom, hogy hosszú távon káros az egészségre, ezért sokáig nem tervezek adni. A legtöbb helyszín, mint ahol én is adok, arra sarkalja a donorokat, hogy minél többször adjanak (például az 5. alkalomnál plusz pénzösszeget kapsz).”

Máté és Bence azonban – ezzel nincsenek egyedül – tudatosan megszegi az előírásokat, csak a pénzt nézik, az egészségükről nem tudatosak.

Szigorú protokoll és hanyag felelőtlenség

A hazai gyűjtőcégek nem tudnak egymás donorairól. Van ugyan állítólag egy jogszabály, ami a keresztdonáció megfékezésére közös nyilvántartási rendszert ír elő, a nyilvántartás azonban nem született meg. A Facebookon a donorok arról írnak, hogy szeptembertől él majd ez a rendszer, de erről hivatalosan semmit nem tudtunk meg, még a jogszabályt sem találtuk, az Országos Vérellátón sem tudtak segíteni. A plazmagyűjtő cégeknél is kérdezősködtünk, ők azt mondták, az ügyfeleiknek azt javasolják, hogy egyazon cég helyeire járjanak és tartsák be az évi 45 alkalmat, így nem károsítják az egészségüket. Közös rendszerről nem tudtak.

A hajlék nélküli Máté 153-szor adott plazmát valamivel több mint egy év alatt, legalább a dupláját annak, ami veszélytelen, Bence ugyanezt csinálja. A veszélyekről pedig nem tudnak, csak azokról a kellemetlenségekről, amit a cégek is jeleznek: fejfájás, szédülés, bevérzés, hegesedés. Pedig, hogy nem babra megy a játék, azt Mátétól tudjuk, a levétel mintegy 40 percének második felében infúziót szokott kapni, egy alkalommal 800 ml plazmát vesznek le tőle. A menhely orvosa is figyelmeztette őket, hogy veszélyben vannak, de még nem éreznek semmit, csak legyintettek rá.

A megkérdezett orvosok ismerték a 45 alkalmas korlátot és a szokásos tüneteket, de arról nem tudtak, hosszú távon mire számítson a sűrűn plazmát adó. Egy trombózisközpont honlapján találtunk rá végül az ottani hematológusok cikkére, akik közlik, hogy fehérjehiány és vérszegénység, az immunrendszer meggyengülése, a vér besűrűsödése is következmény lehet, és

felhívják a figyelmet a trombózishajlam kivizsgálására is.

Máté lábán hónapok óta fekélyszerű sebek vannak, ami önmagában is trombózis veszélyét hordozza, de a nadrág eltakarja, a plazmagyűjtő helyen meg nem vizsgálgatják. Előzetesen pedig ő is átesett egy átfogónak szánt vizsgálaton. A szabályokat betartják a központokban, de nem kísérik figyelemmel az embereket, mindenki cselekedhet a maga kontójára.

Szabályosan is meg lehet keresni plazmaadással 600-700 ezer forintot egy évben – és még vannak akciók is, mondta az egyik ügyfélszolgálatos –, Máté és Bence talán egy-egy milliót is összeszedhet így. Hogy mennyit ér ez, ha más bevétel nincs? Ők nem tudnak ebből félretenni, a sorsukon nem sokat változtat ez a pénz, átmenetileg jobban élnek, a következményekkel pedig senki nem törődik.

Fotók: Balogh Zoltán / MTI