Egy napig él a kérész és a
Száz éves holló károg a fán,
S az ember szól: „Enyém itt minden!
S lesz ezredek folyamatán.”

S a virág hull és egyre hull,
Elporlik ember, féreg:
Ki tudná azt megmondani,
Mely`knek volt szebb az élet?…

(Réthy László)

Nem vagyok vallásos, de az élet szentségét nagyon is tisztelem. Én az a pasas vagyok, aki még a poloskát is inkább kiviszi a bejárati ajtón, aki örül annak, ha pók van a lakásban, aki a kerti macskától elveszi az egeret, ha épp fogott egyet, és nagyon rosszul éli meg, ha véletlenül csigára lép. Amikor a napokban a Duna-partra és a Margitszigetre kimentem megnézni a kérészek rajzását, a dunavirágzást, nemcsak egy szép, évről évre ismétlődő jelenséget láttam, ami emlékeztet a természet szépségére és sebezhetőségére, hanem egy melankolikus élményt is átéltem: az élet rövidségét, a halál elkerülhetetlenségét és a hiábavalóságot is.

A lámpák körül köröző kis dunavirágok tömege ott lelte halálát a földön anélkül, hogy beteljesíthették volna életük célját, fajuk továbbvitelét. Sokan nem jutottak el a vízig, hogy letegyék a petét, és nem tudni, a hímek közül kik jártak sikerrel.

A dunavirág védelme nemcsak a biológiai sokféleség megőrzése miatt fontos, hanem azért is, mert rajtuk keresztül jobban megérthetjük a saját környezetünket és az azt érő hatásokat is, segítve ezzel egy fenntarthatóbb jövő kialakítását. Szerencsére a fővárosban már vannak előremutató lépések.

Magyarországon vagy ötven kérészfaj él, de csak kettő híresült el igazán: a nagyobb és ismertebb tiszavirág (Palingenia longicauda), míg a dunavirág (Ephoron virgo) még kevésbé van a köztudatban.

A kérészek különleges rovarok, az egész világon elterjedtek, vagy 2500 fajuk létezik. Az Antarktisz kivételével minden kontinensen jelen vannak ezek a rövid életű kis élőlények, melyek a szárnyas rovarok alosztályának legősibb rendjébe, a kérészek (Ephemeroptera) rendjébe tartoznak.  Elterjedtségük és sokszínűségük bizonyítja, hogy alkalmazkodóképesek és evolúciósan sikeresek. Akkor is, ha az életük rövid. Illetve kérdés, hogy mit tekintünk életnek. Szokás a pete- és lárvaállapotot elfeledni, igazából a kérészéletnek csak az utolsó ciklusa az, ami nagyon rövid. Ezt az időszakot szokás virágzásnak nevezni, amikor a kifejlett példányok kirajzanak, párosodnak, petét raknak és meghalnak.

Kérészbáb lőn, – és éveket
Tölt a mély vízfenéken;
Olyan hosszú idő után,
Hogy egy óráig éljen.

Kérésszé vált és ideje
Nincs a hivalkodásra;
Mivelhogy néhány perc egész
Életének határa

(Tompa Mihály)

A kérészek virágzása nemcsak természeti, hanem kulturális jelentőséggel is bír. A jelenséget már az ókorban is megfigyelték és leírták, például Arisztotelész is említést tett róla, ő adta az egynapi – ephemeron – elnevezést a kérészeknek.

Magyarországon a tiszavirágzás fontos része a folyó menti közösségek kultúrájának és hagyományainak. Ennek elismeréseként a tiszavirág és a tiszavirágzás jelenségét hungarikummá nyilvánították, kiemelve egyedülálló természeti és kulturális értékét.

Mind a dunavirág, mind a tiszavirág védett faj Magyarországon. Védelmük érdekében szigorúan tilos ezeket a kérészeket gyűjteni, befogni vagy szándékosan zavarni – noha régen a tiszai halászok begyűjtötték őket, mert halcsalinak kiválóan tudták használni. A törvény ma jelentős büntetést ír elő azoknak, akik megsértik ezeket a szabályokat. Például a tiszavirág természetvédelmi értéke egyedenként 10 000 forint. A kérészek védelme nemcsak a fajok megőrzése miatt fontos, hanem azért is, mert kulcsszerepet játszanak a folyók ökoszisztémájában. Lárváik jelentős szerepet játszanak a vízi táplálékhálózatban, hozzájárulnak a víz tisztulásához, míg a kifejlett egyedek tömeges megjelenése fontos táplálékforrás számos hal- és madárfaj számára. Emellett kiváló bioindikátorok: jelenlétük vagy hiányuk sokat elárul a folyók ökológiai állapotáról, a vízminőség változásairól.

A dunavirág egy viszonylag kisebb méretű, mintegy három centiméteres kérészfaj. Rendkívül érzékeny a víz minőségére, kizárólag tiszta, oxigéndús vizekben képes fejlődni és szaporodni. A dunavirág története jól példázza a környezetszennyezés súlyos következményeit és a természetvédelem fontosságát. A XX. század közepétől kezdve, ahogy a Duna szennyezettsége egyre fokozódott, a rovarfaj populációi drasztikusan csökkentek, majd gyakorlatilag eltűntek a folyóból. Ez az állapot mintegy 40 évig tartott, ami jól mutatja, mennyire súlyos volt a folyó szennyezettsége ebben az időszakban. A faj 2012-es visszatérése a Dunába ezért nemcsak a természetvédők, de a nagyközönség számára is örömteli esemény volt, egyértelmű jeleként a vízminőség jelentős javulásának.

A dunavirág életciklusa rendkívül érdekes. A kifejlett egyedek minden év augusztus végén, szeptemberben rajzanak, általában az esti órákban, este fél kilenc és tíz óra között – ennek lehet(t)ünk tanúi a napokban. A látványos eseményt sokan kísérik figyelemmel a Duna mentén, gyalogosok és kerékpárosok álltak meg és ki kíváncsisággal, ki csodálattal, ki bosszúsággal figyelte az olykor sűrű felhőt képző kirajzó kis rovarokat. A rajzás során a kérészek párosodnak, majd a nőstények a vízbe hullatják petéiket. A petékből kikelő lárvák a víz alatt fejlődnek több vedlésen is átesve, mielőtt kifejlett egyedekké válnának.

A dunavirágot komoly veszély fenyegeti fényszennyezés formájában. A mesterséges fények, különösen a hidak és parti létesítmények világítása erős vonzó hatást gyakorol a repülő nőstényekre. Ennek eredményeként ahelyett, hogy a vízbe raknák le petéiket, ahogy az természetes lenne, sok nőstény a szárazföldön pusztul el, látni sokuk petéjét is a térköveken.

E probléma megoldására fejlesztették ki magyar kutatók, köztük Kriska György az ELTE TTK Biológiai Intézetéből és munkatársai, a kék fénysorompót. Ez az innovatív megoldás olyan speciális kék fényt bocsát ki, amely még vonzóbb a kérészek számára, mint a hagyományos fehér fény. A kék fény segítségével sikerül a kérészeket a víz fölött tartani, lehetővé téve számukra a sikeres peterakást. Az életüket ugyan nem hosszabbítja meg, de életük célját, a sikeres szaporodást megkönnyíti. Ezt a rendszert már két helyen is sikerrel alkalmazták, Tahiban a Tildy Zoltán hídnál, valamint Budapesten az Árpád hídnál, másutt még nem látni ilyen megoldást. Pedig látszólag nem bonyolult, az Árpád-hídnál a két kék lámpa még szép fényt is ad a víznek, hangulatvilágításnak sem utolsó.

A tiszavirág (Palingenia longicauda) még a dunavirágnál is nevezetesebb, ami Európa legnagyobb kérészfajaként ismert. Impozáns méretű rovar: testhossza a hosszú farksertékkel együtt elérheti a 12 centimétert is. A tiszavirág egykor Európa számos síkvidéki folyójában élt, de mára főleg a Tisza vízgyűjtő területére korlátozódik az elterjedése.

A tiszavirág életciklusa különösen érdekes és összetett. Lárváik három évig fejlődnek a folyó agyagos partoldalában, U alakú járatokban. Ezek a lárvák fontos szerepet játszanak a folyó ökoszisztémájában, szűrögetve táplálkoznak és hozzájárulnak a víz tisztulásához. A három év elteltével következik be a híres „tiszavirágzás”, amely általában június közepétől a hónap végéig tart. Ez egy lenyűgöző természeti jelenség, amikor milliónyi kérész rajzik egyszerre a folyó felett, gyakran olyan sűrűn, hogy szinte beborítják a víz felszínét.

Temető a Tisza, mikor kivirágzik,
Millió kis lepke habja között játszik.
Egy sem él sokáig, míg számolok százig,
Temető a Tisza, mikor kivirágzik.
(magyar népdal)

A tiszavirág fejlődése során egy érdekes köztes állapot is megfigyelhető. A hímek először úgynevezett szubimágó állapotba kerülnek. Ez egy olyan átmeneti forma, amely más rovaroknál nem fordul elő. A szubimágó már képes repülni, de még nem ivarérett, egy újabb vedlés után válnak csak ivarérett imágóvá. A nőstények ezzel szemben közvetlenül imágóvá alakulnak, kihagyva a szubimágó állapotot.

A párzás után a nőstény tiszavirágok különleges „kompenzációs repülést” végeznek. A folyásiránnyal szemben repülnek néhány kilométert, majd leereszkednek a víz felszínére, hogy lerakják petéiket. Ez a viselkedés biztosítja, hogy a peték olyan helyekre kerüljenek, ahol a lárvák sikeresen fejlődhetnek. A kompenzációs repülés során a nőstények gyakran a végkimerülésig repülnek, életük utolsó erejét is a faj fennmaradására fordítva. A párzás és peterakás után mind a hímek, mind a nőstények elpusztulnak, testük fontos táplálékforrást jelent a folyó élővilága, különösen a halak számára.

A fényszennyezés mellett számos veszély fenyegeti a kérészeket. A vízszennyezés mellett a folyószabályozás, a mederkotrás, a partfalak megerősítése mind negatívan befolyásolhatják életfeltételeiket. A klímaváltozás is komoly kihívást jelent számukra, hiszen érzékenyek a vízhőmérséklet változásaira.

A kérészek védelme összetett feladat, amely a környezetvédelem számos területét érinti. Magában foglalja a vízminőség javítását, a természetes partszakaszok megőrzését, a fényszennyezés csökkentését és a klímaváltozás hatásainak mérséklését. Emellett fontos a folyamatos kutatás és monitoring, hogy nyomon követhessük e fajok populációinak alakulását és időben észlelhessük az esetleges problémákat.

Négy-öt percig dühöng a pokol,
Tényleg pokol, tényleg dühöng: virágzik a Duna,
Idevirágzik a sziget közepére.

Az ujjbegyemen gyönyörű kis kérész,
Tápcsatornája sincs, sosem eszik, olyan
Nyugodtan alszik el, mintha mindig ezt csinálná.

Megkérdezhetem, hogy mit rögzítettél
Abból az emberből,
kinek a tenyerében meghaltál?

Hova viszed az adatot, kinek,
És ki fogja látni még rajtunk kívül,
Haragszol-e, hogy végül nem segített?

Tenyeremben gyönyörű kis kérész,
Övé minden áhítatom, amit megérdemelt –
Teraszunkon átkozott bogarak,

És öt perc múlva csend.

(Szálinger Balázs: Dunavirágzás)

Fotók: Huszár Orsolya