Vádaskodások

2024. szeptember 13.

Egy helyreigazítás, és ami mögötte van

Egyszerű kis sajtóhelyreigazításról beszámoló cikknek indult ez, aztán kicsit beleláthattunk a mélyébe. Nem lettünk boldogabbak.

„Helyreigazítás: A cikkben valótlanul híreszteltük, hogy Pikó András az önkormányzati Lélek-programban résztvevők megfélemlítésével és a nekik járó pénzek visszatartásával akarja elérni, hogy a rászorulók ne szavazzanak a Fidesz jelöltjeire. Valótlanul híreszteltük, hogy a kiszolgáltatott emberek megfélemlítésével gyűjtenek szavazatot Pikó Andrásnak.”

A sajtóper

Ezekkel a mondatokkal indul a Magyar Nemzet cikke. Pontosabban nem maga a cikk, hanem ezt a szöveget kell elhelyezzék a cikk előtt a bíróság döntése alapján. Ugyanis ismét sajtópert vesztett a Magyar Nemzet Pikó András ellen – nem először.

Forrás: pikoperszamlalo.hu

A kormánypárti lap forrása ismét az azóta már megszűnt Hírnyolc, mely azonban blogként továbbra is létezik. A Hírnyolc ellen már nem lehet sajtópert indítani, ez kiderült júliusban, amikor a Metropol bukott el sajtópert, ugyancsak egy hírnyolcas anyagra hivatkozva.

Akkor ezt írtuk:

„… Pikó sajtópert indított a Metropol kiadója ellen. Ezt már nem tudta megtenni ugyanakkor a Hírnyolc kiadójával is – ami akkor még ugyanaz a Mediaworks volt, mint a Metropol kiadója –, akikre a Metropol cikke forrásként hivatkozott, mert időközben a lap megszűnt, a sajtónyilvántartásból is törölve lett. A most is működő hirnyolcextra.com oldal pedig, bár részben ugyanaz a józsefvárosi Fidesz-szervezethez köthető gárda készíti, már nem sajtótermék, hanem propagandablog, nem vonatkozik rá a sajtótörvény, azonban továbbra is muníciót tud szolgáltatni a kormányközeli sajtótermékeknek.”

Hasonló történt ezúttal is, most azonban nem a Metropol, hanem a (szintén a Mediaworks kiadójához tartozó) Magyar Nemzet május 30-án lehozott anyagának a forrása a Hírnyolc, annak online verziója még mindig elérhető. Itt május 29-i dátummal szerepel a bejegyzés.

A vádak

Az írásra hivatkozva írta meg a Magyar Nemzet, hogy a LÉLEK-ház egyik lakója „durva mentális bántalmazásról, megalázásokról és visszaélésekről számolt be”. Erre épül a lejárató cikk, mely szerint a józsefvárosi baloldal, Pikó András polgármester vezetésével, állítólag visszaél a LÉLEK-program résztvevőinek kiszolgáltatott helyzetével a közelgő önkormányzati választások előtt. A program egyik résztvevője arról számolt be, hogy megfélemlítik őt, és arra kényszerítik, hogy Pikóra és a baloldalra szavazzanak, ellenkező esetben azzal fenyegetik őket, hogy az utcára kerülnek.

A cikk állítása szerint a megfélemlítésben részt vett egy momentumos képviselőjelölt, a LÉLEK-program vezetésében dolgozó Oláh József, valamint Camara-Bereczki Ferenc Miklós baloldali önkormányzati képviselő is. A lakó elmondása alapján rendszeres a mentális bántalmazás, a megalázás és a visszaélés a programban. A férfi feljelentést is tett ismeretlen tettes ellen a rendőrségen – írja a Magyar Nemzet. Azt is állították, hogy Camara-Bereczki képviselő állítólag megpróbálta rávenni a lakót, hogy írja alá a képviselőjelölti ajánlóívét, és amikor ezt megtagadta, fenyegetően viselkedett vele szemben, állítólag hasonló esetről számoltak be más programrésztvevők is.

Camara-Bereczki Ferenc Miklós – Fotó: Huszár Boglárka

Ezek a Hírnyolc és a Magyar Nemzet állításai, melyeket semmilyen módon nem tudtak igazolni, ezért is indult a sajtóper, amit elveszítettek.

Sem a Hírnyolc, sem a Magyar Nemzet nem kereste meg a megrágalmazott Oláht és Camara-Bereczkit, mi megtettük, és érdeklődtünk, hogyan kerültek bele egyáltalán ebbe a történetbe.

A megrágalmazott képviselők

Oláh József elmondása szerint a férfival régóta problémájuk van. Mentálisan beteg, aki nem tudja a saját problémáit megoldani, és emiatt a LÉLEK-program kritériumait sem tudta tartani. A programba bevont egyik Lujza utcai ún. kiléptető lakásban él a férfi, akinek szeptember 5-én kellett volna elhagynia a lakást, mivel felmondták vele a szerződést. Nem a sajtóperes állításai miatt, hanem mert a programban folyamatos feszültségeket generált, állandóan konfliktusban volt a többi taggal és a program vezetőivel is. Miután a kereteket nem sikerült tartania – nem volt munkahelye, nem folytatott előtakarékoskodást, nem fizette a rezsi-hozzájárulást, nem volt együttműködő, rendszeresen nem jelent meg a mentoránál – többször kapott szóbeli és írásbeli figyelmeztetést, és csak méltányossági alapon maradhatott eddig is a programban, mondta el Oláh.

Oláh József – Fotó: Mile Máté

Mivel a még a Fidesz által elindított LÉLEK-programnak fix szabályai vannak, amiket a mentális problémákkal küzdő férfi nem tudott betartani, több politikust is felkeresett, hogy segítsenek rajta. Megkereste a Fidesz által a Magdolnanegyedben indított Balog Gézát, de a regnáló és végül újrázó Camara-Bereczki Ferenc Miklóst is, valamint a 9-es választókerületben később nyerni tudó Fidesz-jelöltet, Kecskeméti Lászlót is a problémáival. Utóbbival beszéltünk telefonon, és megerősítette, hogy a férfi valóban megkereste őt, de annak semmi politikai vonatkozása nem volt: segítséget kért, hogy nehézkes mozgása miatt a lépcsőhöz kapjon egy kapaszkodót, ezt Kecskeméti jelezte is a jegyző felé, továbbította a kérést mint leendő kerületi képviselő, aki a józsefvárosi lakosokért dolgozik.

A lakó konkrétan csak Camara-Bereczkit támadta, aki elmondta lapunknak, hogyan is keveredett bele ebbe a történetbe. Elmondta, hogy egészen elképesztő vádak érték, és hogy a sajtó részéről eddig még senki nem kereste meg, hogy ezekre reagáljon.

Camara-Bereczki valamikor február-március környékén ment éppen a Kálvária téren, amikor egy mozgásában erősen korlátozott férfi megállította, hogy beszélni szeretne vele, ez az érintett lakó volt. Mivel a képviselő épp sietett, azt mondta neki, hogy keresse meg a fogadóóráján és névjegyet adott a férfinak. Az azonban nem ment el a fogadóórára, de pár héttel később telefonon felhívta Camara-Bereczkit és panaszkodott a LÉLEK-programra, illetve annak szakmai vezetőjére.

A még Kocsis Máté polgármestersége alatt elindított LÉLEK-programra a helyi Fidesz gyakran hivatkozik a hajléktalanság problémáját jól kezelő megoldásként, pl. amikor Iványi Gábort támadják, ezt a modellprogramot szokták felmutatni, mint a problémára választ kínáló modellt. A LÉLEK-program legfőbb célja 2011-es indulásakor a hajléktalanná válás megelőzése volt és a lakáshoz jutást is garantálta, az Emmi is támogatta 150 millió forinttal. A programba kerülésnek szigorú feltételei vannak: a VIII. kerületi kötődés, de a résztvevőnek alkalmasnak kell lennie a közösségi életre, munkája kell legyen, vagy törekednie kell arra, hogy minél gyorsabban elhelyezkedjen, emellett pedig drog- vagy alkoholfüggő sem lehet.

A képviselő ezután a JSzSzGyK vezetőjével, Takács Gáborral egyeztetett, rákérdezve, hogy mi a férfi panaszának alapja.

Camara-Bereczkit ezek után fokozódó vádak érték a lakótól, aki a képviselőt folyamatosan bombázta üzenetekkel Viberen és Messengeren át, ha az utcán meglátta, panaszkodott neki, majd egyre ellenségesebben viselkedett vele. Más lakókat is ellene hangolt. Aztán 3-4 nappal később a képviselő lakására becsöngetett az egyik lakó, aki elnézést kért tőle, elmondta, közben többen belátták már, hogy a férfi megvezette őket.

Camara-Bereczki nem nagyon akart az üggyel foglalkozni, időközben a kampánynak is vége lett, megnyerte a körzetét, de a Magyar Nemzet elleni sajtóperben tanúként őt is meghallgatták, ahol elmondta a történteket.

Lujza utca – Fotó: Huszár Boglárka

Camara-Bereczki szerint egy beteg emberről van szó, akit inkább sajnálni kell, de a férfi már átlépett minden határt, közszereplőként sem kell tűrnie a vádjait. Konkrétan bűncselekmény, amit a férfi tesz, de szerencsére megvannak az elmentett üzenetei, amiket bizonyítékként fel tud mutatni egy lehetséges perben.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.