Nézőpontváltásra lenne szükség

2024. szeptember 07.

„A fogyatékosságot sokszor családi ügyként kezeli a társadalom”

A Kesztyűgyár Közösségi Ház adott otthont a DIS-CONNECTED elnevezésű esélyegyenlőségi projekt első hazai munkacsoportjának. A megbeszélésen szakértők, civilek, Józsefváros fogyatékosügyi referense és fogyatékossággal élő nők vettek részt.

„2020 elején édesanyám egészségi állapota megromlott, az utcára sem tudott kilépni. Édesapám ekkorra meghalt, tehát ketten maradtunk egymásnak anyával, és bizony rám várt a mindennapi feladatok intézése. Rendkívül stresszes időszak volt: nemcsak anya egészségéért aggódtam, hanem azért is, hogy miként állom meg a helyemet” – kezdte történetét Adél, egy látásában erősen korlátozott hölgy.

Adél arról beszélt, miként érett meg benne az önállósodás gondolata és milyen nehézségekbe ütközött ez után.

„Lassan el tudtam látni egy kis segítséggel az alapvető feladatokat, és ezek

a sikerélmények beindították az önállóságra való igényt.

Viszont hosszú évekig csak vágyálom volt ez, mert az anyagi lehetőségeink nem tették lehetővé. Az év elején édesanyám látott egy pályázati kiírást akadálymentesített lakásra, s több héten keresztül tartó utánajárás vette kezdetét. Nagyon sok hivatalos papírt, dokumentumot be kellett ehhez szerezni, édesanyám segítsége nélkül megint nem boldogultam volna. Végül én lettem a nyertes pályázó, és egy hónapon belül be is költözhetek.”

Adélhoz hasonlóan más fogyatékossággal élő emberek számára sem biztosított elegendő támogatás és segítség, sem társadalmi, sem kormányzati szinten. A Validity Alapítvány ezért azon dolgozik, hogy a jogérvényesítés eszközeivel több és jobb lehetőségeket harcoljon ki a fogyatékossággal élő embereknek.

Mi a Validity Alapítvány?

A Validity Alapítvány – vagy más néven Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány – egy nemzetközi emberi jogi szervezet, amely arra jött létre, hogy az értelmi és/vagy pszichoszociális fogyatékossággal élő gyermekek és felnőttek egyenlőek legyenek a társadalom többi tagjával, és teljes befogadást élvezzenek világszerte. Azon dolgoznak, hogy stratégiai perek indításával, kutatási és monitoring programokkal, valamint

érdekérvényesítő tevékenységgel és képességfejlesztéssel érvényesüljenek az emberi jogi normák

a törvényekben, a közpolitikában és a szakpolitikai programokban, továbbá megfelelő tudással, képességgel vértezzék fel a kulcsszereplőket ahhoz, hogy a társadalmi befogadást mindennapi gyakorlattá tehessék.

Az alapítvány egyik jelenleg is futó programját, a DIS-CONNECTED projektet Bajnay Zsófia, a Validity munkatársa ismertette a Kesztyűgyárban. A 2022 márciusában indult és az Európai Unió támogatásával zajló program 5 európai országban valósul meg: Bulgáriában, Magyarországon, Litvániában, Portugáliában és Szlovákiában. A projekt pszichoszociális vagy értelmi fogyatékossággal élő nőkre és gyerekekre koncentrál, akik erőszak áldozataivá váltak intézményekben, programokban vagy szolgáltatásokban.

Bajnay Zsófia beszél a kesztyűgyári eseményen

„Azt szeretnénk elérni, hogy a bűncselekmények áldozatai be tudják jelenteni az őket érő erőszakot, és segítséget kapjanak, hozzáférjenek különböző szolgáltatásokhoz” – tette hozzá Bajnay Zsófia. Az első évben országjelentéseket készítettek mind az öt országban. Az egyes jelentések legalább 20 interjút tartalmaznak, fogyatékossággal élő nőkkel, gyerekekkel, fiatalokkal, és a velük dolgozó szakmabeliekkel, szakértőkkel. E mellett minden országban munkacsoport-megbeszéléseket szerveznek, de monitoring látogatásokat is terveznek különböző intézményekben, lakóotthonokban.

Bajnay Zsófia szerint intézményi elhelyezés helyett

közösségi alapú szolgáltatásokra, támogatott lakhatásra lenne szükség.

„Ha az önálló életvitelt támogatjuk, akkor a fogyatékkal élők jobban megismerik és jobban képesek érvényesíteni a jogaikat. Ha a közösségi alapú szociális szolgáltatások elérhetőek lennének, ez egyben személyre szabott segítséget is jelenthetne, támogató környezetet teremthet és elősegítené, hogy a fogyatékossággal élő személyek beilleszkedjenek a közösségbe.”

A helyzetet az sem könnyíti meg, hogy

a fogyatékosságot sokszor családi ügyként kezeli a társadalom,

akkor is, ha ezért a családnak emberfeletti erőfeszítéseket kell tennie. Erről már Egyedi-Gazsi Beáta, a Józsefvárosi Önkormányzat fogyatékosügyi referense beszélt. „Ezek általában az anyákra nehezedő elvárások, és nemcsak a gondoskodásról van szó, hanem arról is, hogy két ember munkáját kell elvégezniük ahhoz, hogy a látszatot fenntartsák, semmi baj nincs a családban.”

Egyedi-Gazsi Beáta

Egyedi-Gazsi arról is beszámolt, mit tett eddig a Józsefvárosi Önkormányzat a fogyatékossággal élő személyekért, és mit tervez még tenni. Folyamatban van a csomópontok akadálymentesítése, létezik akadálymentes lakásprogram, társasházi pályázat akadálymentesítésre, bevezették az otthonápolási díjat 18 éves kor felett is. Az önkormányzati dolgozók továbbképzést kaptak, digitális akadálymentesítés is történt, de akadálymentes lett a szakrendelő és a hivatal ügyfélszolgálata is, támogatás biztosított gyógyászati segédeszközökre, és már elérhető akadálymentesítési támogatás szolgáltatóknak is.

„Tervezzük, de még nem valósult meg a fogyatékosügyi stratégia kidolgozása, az önkormányzati intézmények komplex akadálymentesítése, az esélyegyenlőségi iroda létrehozása, a megváltozott munkaképességű emberek alkalmazását elősegítő komplex programok bevezetése, támogató szolgálat és személyi asszisztencia biztosítása, támogatott lakhatás és hangos térkép”, adott egy hosszú listát a még a kerület előtt álló teendőkről.

Fotók: Szabó Flóra Bernadett

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.