Ön ez év áprilisa óta Józsefváros fogyatékosügyi referense. Mi hozta a VIII. kerületbe, mit csinált előtte?

A 2022-es részvételi költségvetés egyik nyertes projektje volt, hogy legyen a kerületnek fogyatékos emberek speciális szükségleteivel foglalkozó munkatársa. Több mint húsz évig voltam gyógypedagógus – az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán diplomáztam –, a legsúlyosabb állapotban lévő gyerekekre, fiatalokra specializálódtam, olyanokra, akik a verbális nyelvet valamilyen oknál fogva nem tudják használni. Nagyon szerettem ezt a munkát, de az oktatási rendszer mai állapota arra sarkalt, hogy olyan helyet keressek, ahol eredményesebb lehetek. A részvételi költségvetés megvalósulásaként én, úgymond, 3D-nyomtatóval jöttem létre az önkormányzatnál.

Családi élmény indította arra annak idején, hogy gyógypedagógus legyen?

A közvetlen családban nem volt sérült ember, de világéletemben vonzott, hogy segíthessek nekik. Szeretek együtt lenni velük, és ezt nem afféle lufiként mondom. Volt ebben valamiféle igazságkeresés is, az elfogadás igénye. Hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy távol vagyunk egymástól, de amint megértem a másik motivációit, mit miért tesz, hogyan érez, rájövök, hogy ezer ponton csatlakozunk egymáshoz, és ez mennyire izgalmas és inspiráló.

A fogyatékos gyerekek (sokszor felnőttek is) elkülönített intézményben kapnak helyet, ez nem kívánatos szegregáció, nem?

A szegregáció a gyógypedagógiában is meglévő fogalom – egy kifejezetten szegregált intézményből jöttem –, ez nagyon hosszú beszélgetéshez vezetne. Bizonyos esetekben indokolt lehet a gyerekek elkülönítése, mégis jobban szeretem a félig szegregált megoldást, amikor közös programok vannak nem fogyatékos társaikkal, és van külön foglalkozásokra is lehetőség. Részt vehetnének például együtt a tornaórán, de nem végezhetik mindig ugyanazokat a gyakorlatokat, a fogyatékos gyermeknek sokszor célzott mozgásfejlesztésre van szüksége.

Minden azon múlik, hogy mi hogyan válaszolunk az igényeikre. Minden helyzetben együtt kell tudjunk élni másféle emberekkel, és hangsúlyos kérdés, hogy mindenkinek máshol húzódnak az akadályai. Nem mindenkinél látható, hogy milyen akadályokkal küzd, de ha kisgyerekkortól találkozunk fogyatékos emberekkel, megtanuljuk, hogy a másik miben szorul segítségre. És vannak helyzetek, amikor éppen ők tudnak nekünk segíteni – mint a vak programozó, amikor hiába látok, nem tudok úrrá lenni egy számítógépes problémán.

Hogyan érvényesül ez az önkormányzatnál?

Itt azt képviselem, hogy ezeket a speciális szükségleteket ne elkülönült kategóriaként kezeljük, hanem természetes dologként: van néhány embertársunk, aki kicsit másképpen él és valamiben támogatásra szorul, amit mi meg tudunk tenni, mert lehetőségünk van rá. Nem szeretem, ha általánosítunk, ha „masszásítjuk” az embereket, próbáljunk meg egyénekről beszélni. Ezért az önkormányzatnál elkezdtünk bevonni tapasztalati szakértőket különböző ügyekben, mert érintettként (vagy segítőként, hozzátartozóként) első kézből van élményük.

Akik idehívták a részvételi költségvetésből, gondolom, nem hivatalnokot akartak, hanem egy embert, aki tudja képviselni ezt az ügyet.

Azt gondolom, ez meg is valósult. Amikor idekerültem, nagy nyitottságot tapasztaltam az önkormányzat részéről, de nem voltak felkészülve arra, mit csinálhat egy fogyatékosügyi referens. Először mindenkinek a kerekesszékesek villannak be, és hogy akadálymentesítsünk mindent fizikailag – de még ezen belül is egy csomó dologra nem gondolnak. Szabad kezet kaptam, hogy miként kezdjek hozzá, én pedig az első két hónapban végigjártam a kerület intézményeit, civil szervezeteit, a tankerület intézményeit is ideértve, hogy megismerkedjünk és lássuk, mekkora a kerület fogyatékossági populációja típusokra is lebontva.

Ezzel párhuzamosan átnéztem az önkormányzat működését a lakásprogramtól a gyerekbarát koncepcióig abból a szempontból, hogy ezekből mi vonatkozik most a fogyatékos emberekre, és hol szükséges a speciális szükségleteket rendszerbe illeszteni. Miután mindezt feltérképeztem, tettem egy nyolcpontos, harminc oldalt taksáló javaslatot. Ezt az önkormányzat többféle fórumán átbeszéltük, majd Pikó András polgármesterrel is leültünk, aki elmondta, most látja egészében, hogy sokkal több feladatot jelent ez a munkakör, mint ahogy eredetileg képzelték. Eleinte nehéz volt megtalálnom, hogy melyik ügy melyik ügyosztályhoz tartozik, és hogy bejáratódjon az, létezem, és a kollégák rácsatoljanak azokra az ügyekre, amik bármilyen módon érinthetnek akadálymentesítést vagy fogyatékosügyi kérdést.

Mennyi ember gondja ez Józsefvárosban?

A fogyatékos emberek számát firtató kérdéseimre meglehetősen vegyes választ kaptam, az intézmények nem rendelkeznek róluk pontos adatokkal, pedig megjelennek a házi segítségnyújtásban, az idősellátásban és a gyermekjóléti szolgálatnál is, sokan azonban láthatatlanná válnak, és csak váratlan szülői baleset vagy kórházba kerülés okán kerülnek a rendszer látóterébe. 2017-es adatok szerint a 16–64 éves, aktív korú kerületi lakosság 4,75%-a kapott valamiféle rokkantsághoz, fogyatékossághoz köthető ellátást, az országos statisztika szerint a népesség 4 százaléka érintett.

A 76 ezres népesség alapján tehát legkevesebb 3-4 ezer (vagy a hiányos statisztikák miatt még több) fogyatékos ember élhet itt, akik között vannak autisták, mozgáskorlátozottak, értelmi fogyatékosok, siketek és nagyothallók, vakok és gyengénlátók, halmozottan sérültek is minden korosztályból. A fogyatékosok konkrét ügyeivel is foglalkozik?

Dilemma volt, hogy inkább általánosan próbáljak dolgokat elindítani vagy ügyekkel foglalkozzam. Azt javasoltam, első körben ne egyedi esetekkel foglalkozzunk, a kerület fogyatékosügyi politikáját építsük fel. Nézzük meg, mit kell akadálymentesíteni, de ne csak kerekesszékesekre gondoljunk, hanem minden érintettre. Indítsunk ismeretátadó programot, kezdjünk tapasztalati szakértőket hívni, ismerjük meg, milyen különféle gondokkal küzdenek, a civil szervezeteket is vonjuk be a munkába. A beszámoló alapján már készül a konkrét fogyatékosügyi stratégia is.

Nézzünk mégis konkrét példát. Nemrég tapasztalati szakértőkkel tesztelték az új Baross utcai ügyfélszolgálatot. Hogyan vizsgázott?

Ők elégedettebbek voltak, mint én. Igyekszem az érdekükben szigorúbban ítélni. Kifogásoltam például, hogy túl nagy a bejárati ajtó ellenállása (tipikus probléma), kerekesszékkel ez is sokat számít, vagy hogy az ügyfélszolgálathoz vezető zebrán nagyon rövid a lámpaváltás, a közepén és a széleken még mindig sok az ugrató, az az 5 cm is gondot okozhat. De hiányzik a pontírásos felirat a bejáraton, a WC-ig vezető taktilis (fehér bottal kitapintható) jelzés az ügyféltérben, ilyen kellene a zebrára is.

Említette, hogy az akadálymentesítés nem csak fizikálisan értendő.

Tervben van az ügyfélszolgálati dolgozók speciális oktatása, ami később kiterjedhet a hivatal munkatársaira is. A képzésben megismerik, hogyan kell célspecifikusan segíteni a különböző fogyatékossággal élő embereknek. Egy vak embert például meg kell kérdezni, ő szeretne belém karolni vagy én karoljak belé? Nem ragadhatom karon, és vihetem magammal. Amikor leültetem, el kell mondanom, hol is ül, hány percig kell ott várakoznia, vagy hogy milyen tereptárgyak vannak körülötte, amikor elindul. Ilyesmire nem is gondol a látó ember. Vagy hogy szükség van aláíró sablonra is, ami egy keret, ami kijelöli, hol kell aláírnia a látássérültnek.

Szerintem ez nagyon fontos projekt, ami olyan szemléletváltozást hozhat a VIII. kerületben az önkormányzati ügyintézés menetében, ami Magyarországon még alig létezik.

A beszélgetésünk egy jelentős részét ki kell hagynom a cikkből, pedig borzasztóan érdekes dolgokat sorol még, aki ezeket ismeri, az szinte kulcsot kap a fogyatékos ember megértéséhez, megismeréséhez. Mi az, amit ezek közül kiemelne?

Elkezdtünk a könnyen érthető kommunikációval foglalkozni. Az autistáknak, kognitív képességzavarral, olvasási nehézségekkel küzdőknek, vagy akár a külföldieknek nagy segítség, ha a számukra is könnyen feldolgozható módon szövegezünk meg hivatalos iratokat. Ez nem egyszerűen közérthetőséget jelent (ilyen munka is folyik az önkormányzatnál), eggyel lejjebb lévő nyelvi szint, aminek külön módszertana van. A szöveg kinézete, struktúrája lesz olyan, ami számukra is könnyen feldolgozható. Már tartottunk ilyen képzést az önkormányzaton belül, a honlapon két cikket is közöltünk erről.

Én nem kampányokban gondolkodom, az érzékenyítés, szemléletformálás kifejezéseket sem szeretem használni. Amit csinálunk, az ismeretátadás, ismeretbővítés. Ez nem azt jelenti, hogy felette állok a másiknak, de van egy téma, amiről többet tudok, és szívesen megosztom a többiekkel, akikről feltételezem, hogy alapvetően jóindulatúak és segítőkészek (mint az ügyfélszolgálatosaink), és ezeket az információkat örömmel fogják hasznosítani.

Fotók: Mile Máté