Folyamatosan figyelemmel kísérjük Iványi Gáborék kálváriáját, a Dankó utcában működő MET és Oltalom Karitatív egyesület már 14 éve tartó fokozatos jogfosztásának, adósságcsapdába kényszerítésének történetét, melynek legújabb fejezete, hogy a kormányhivatal tanévkezdés előtt néhány nappal záratta be iskoláit, óvodáját:

Az oktatási intézmények hirtelen bezáratása több mint 600 rászoruló, sajátos nevelési igényű gyerek taníttatását hozta lehetetlen helyzetbe. „Egy korszak véget ért, most nem tudom, mi jön” – mondta lapunknak Iványi Gábor.

Az Iványiék elleni kormányzati hadjárat már eddig is kiállásra késztette az embereket, amit az egyszázalékos felajánlások másfélszeres növekedése is jelez.

Hogy ezek a felajánlások eljutnak-e hozzájuk, kétséges, valószínű, hogy a NAV elvonja adósságrendezésre, miközben az állam több milliárd forintnyi normatív támogatással tartozik az intézményeknek.

A szeptember 20-i, péntek kora esti tömeges kiállás egyik célja ezért az adománygyűjtés volt. A közel háromórás tüntetésen – ami itt visszanézhető – is folyt gyűjtés. A színpadon sokan megszólaltak, művészek és közéleti emberek, a gyerekek, szülők is szót kaptak. Mi két anyagot is készítettünk, a mostani képes beszámoló mellett videó is készült, amin a tüntetésen résztvevők szólalnak meg:

A helyszínen látottak alapján elmondható, hogy rengetegen voltak, bár a színész Nagy Zsolt szerint, aki azzal nyitott, hogy „itt mindannyian Iványi Gábor vagyunk”, mégis kevesen. A színpad a Somogyi Béla utca vonalában helyezkedett el, nagyjából a körúti kereszteződés felé nézett, és már a kezdéskor, délután ötkor alig lehetett a közelébe jutni. És sokan csak később jöttek, a tér legnagyobb részét elfoglalta a sok ezer ember.

A tüntetést nem a MET és az Oltalom szervezte, hanem civilek, akik Emberek az emberekért néven fogtak össze Iványiék megsegítésére.

A színpadi eseményeket az erdélyi író és szerkesztő, Józsa Márta moderálta. Elsőként pár szót szólt Iványi Gábor is, aki szerint az állami feladatokat ellátó intézményeik ellehetetlenítése elleni mostani kiállás „akár komoly kockázatot is jelenthet” a felszólalók számára.

Ahogy a megszólalók – mint Mácsai Pál, Für Anikó, Lovas Rozi, Nagy Zsolt, Bálint András, Hábetler András, Szalay Kriszta, Parti Nagy Lajos, Perintfalvi Rita, Rost Andrea, Halász Judit, Jordán Tamás, Kepes András, Bródy János, Cserhalmi György, Hegedűs D. Géza, Gerendás Péter, Kukorelly Endre, Galkó Balázs, Kollár-Klemencz László, Molnár Áron, Rainer-Micsinyei Nóra, Lengyel Tamás, Bódis Kriszta, Nagy Bandó András, Upor László, Szilvási István, Kerékgyártó István, Horváth Kristóf – sokfélék voltak, úgy a sokaság is érzékelhetően sokféle felfogású emberből jött össze. Láttam olyanokat, akik az öltözékükkel is kifejezték, hogy a „nemzeti” oldalon állnak, vallásosak, rengeteg ember volt ott az idősebb korosztályból, a mellettem állók megjegyzései is sokszínű világfelfogást tükrözött, de a reakcióik, a taps, a felhördülés, a döbbent csend egységesen jelezte, hogy az állam átlépte a határt és kegyetlen eszközöket használ, amit nem fogadnak el.

„Szorongok és félek” – idézték egy gyerek szavait, aki a MET Wesley iskolájából váratlanul került teljesen idegen közegbe. A felidézett szülői beszámolók arról szóltak, hogy a kényszerű iskolaváltással, a speciális nevelési környezet elveszítésével miként törik derékba a sajátos nevelésű gyerekek fejlődése. „Az osztálytársaim (a Wesley-ben) mintha a testvéreim lennének, olyanok voltunk, mint egy nagy család, és mégis szétesett minden, elvették, széttépték.”

Szalay Kriszta a szülők beszámolóiból olvasott fel. Egyiküket az új iskolában azzal fogadták, hogy szektásokat nem vesznek fel. „Mi? Szektás? A Wesley esernyő volt a gyerekeknek és a szüleiknek egyaránt.”

Egy szülő pedig arról beszélt, hogy az új iskola megtalálásában végül barátok segítettek, nem az állam. Egy másik a döntéshozók szüleihez szólt, vajon ők mit szólnak ahhoz, hogy a gyermekük vezetőként ilyen embertelen módon jár el.

Parti Nagy Lajos az a kérdőjel háta című versét olvasta fel: „hát, szegény feleim szümtükkel, / szegény szuterén magyarország, egymásnak / ugrott sötét kisállam, vogymuk, vogyén …”

Hábertler András Iványi Gábor üdvözlése címre változtatva mondta el a Thomas Mann üdvözlését József Attilától: „Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen / néz téged, mert örül, hogy lát ma itt / fehérek közt egy európait.”

„Ne legyenek kétségeitek, mindenkire sor kerül, aki másként gondolkodik, aki nem hajtja le a fejét, nem engedelmeskedik”, mondta Bódis Kriszta. „Akit nem lehet megvenni, azt megtörik. Aki nem hallgat a »jó« szóra, arra ráuszítják a másik embert, egy egész hatalmi gépezetet.”

Perintfalvi Rita katolikus teológus az európai értékeket megvető magyar kormányzat álkeresztény magatartására hívta fel a figyelmet. „És kik ennek a morális felsőbbrendűséget hirdető politikai kereszténységnek a legfőbb zászlóvivői? A Balog Zoltánok és a Bese Gergő atyák.”

Jordán Tamás József Attila Tanítások című versével mondta el, mit gondol: „Ti jók vagytok mindannyian, / Miért csinálnátok hát a rosszat? […] Ne legyen bennetek kegyetlenség / És irgalmasság se legyen bennetek. / Ha kegyetlenek vagytok, / Fiaitok is kegyetlenek lesznek. / Ha valamely bokron tövis terem, / Sarjadékán is tövis terem. […] „Az irgalmasok irgalmasságra várnak, / Ti pedig éljetek úgy és úgy tegyetek, / Hogy ne legyen szükségtek irgalomra / S ne legyen miért irgalmazni nektek.”

Kepes András az irónia (ógörög eiróneia) a „tudatlanságot színlelve kérdező” jelentésű szón elmélkedett olyan fogalmak kapcsán mint a közoktatás, aminek jelentése nálunk mára szerinte ellenkezőjére változott.

„Mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatot”, énekelte Bródy Jánossal a tömeg.

Papp János Ady Intés az őrzőkhöz versét mondta el. „Őrzők, vigyázzatok a strázsán, / Az Élet él és élni akar, / Nem azért adott annyi szépet, / Hogy átvádoljanak most rajta / Véres s ostoba feneségek.”

Kukorelly Endre sokak értetlenségének adott hangot, amikor azt mondta, az iskolák, hajléktalanellátó intézmények bezárása láttán „tényleg megáll az eszem”.

Halász Judit halk szavai – Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért – hozták el az este talán legmélyebb pillanatát. „Az ember gonosz, benne nem bizom. / De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom.”

„Hatalmasok vagytok emberek, veletek ismét átölelhetem a hazámat” regölte Kollár-Klemencz László:

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf