Hány intézményt érintenek a bezárások?

Két budapesti iskolánkat, a IX. kerületit és a pestszentimreit, a szegedi iskolát, valamint a VIII. kerületi hajléktalanóvodánkat. Korábban már az abaújkéri iskolánk is ellehetetlenült, mert nem tudtunk fizetni a tanároknak. A X. kerületi MÁV-telepen levő iskola bérleti jogát már korábban fölmondta a kerületi vagyonkezelő – minimum 20 éve használtuk már –, ezért lóhalálában, nyáron kellett keresnünk lehetőséget, amit a IX. kerületben, egy fővárosi tulajdonú épületben találtunk meg.

Az épületre legalább 20 milliót rá kellett költenünk, hogy használható legyen. A kormányhivatal Építésügyi Osztálya, a Nébih és a Katasztrófavédelem feltételeket támasztott, hogy kinyithasson az iskola, de ezeket teljesítettük időt, energiát, pénzt nem kímélve, önkéntesek, szülők és gyerekek egész nyáron át tartó munkájával új ablakokat szereltünk be, mozgássérült vécét létesítettünk, kialakítottunk egy új konyhát ebédlővel.

Mindezt mi zokszó nélkül teljesítettük, s minden hatóság biztatott, ha így haladunk, akkor mindent jól teljesítünk, majd most közölték, hogy ja, mégsem indulhatunk el szeptemberben a közműtartozásaink miatt, mert az veszélyezteti a gyerekek zökkenőmentes tanítását.

Ilyen alapon majdnem minden kórházat és a rendőrkapitányságok zömét be lehetne zárni, súlyos milliárdokkal tartoznak ők is. Mindannyian ugyanabban a hajóban evezünk, hogy a fizetendő pénzeket elcsalja a magyar állam, nekünk is milliárdokkal tartozik. Szóval ez egy rendkívül ízléstelen, ördögi játék.

Mi lesz a gyerekekkel?

Itt mindenről szó van, csak éppen róluk, a gyerekekről nem beszélnek. Az iskolák, amiket fölkínáltak, nem alkalmasak ezeknek a gyerekeknek a fogadására, s van olyan köztük, ami 2-300 kilométerre van Budapesttől. Ózd, Ibrány, ezekről beszéltek a kormányhivatal emberei múlt hét pénteken este, amikor kimentek a szülőkhöz, hogy átadják a papírt, amelyben közlik, hogy megszűnik az iskolájuk és egyúttal felajánlanak más intézményeket.

De ezzel semmire nem mennek, senki nem fog Ibrányba menni. A közelebb felajánlott iskola pedig nem alkalmas a sok esetben sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek oktatására. Egy budapesti kéttannyelvű gimnázium, vagy egy szlovák nemzetiségi gimnázium a Pilisben nem tud mit kezdeni az ilyen gyerekekkel.

Ordít belőle, hogy a gyerekek érdeke távolról sem számít, hanem a 14 éve tartó bosszúhadjárat jutott el idáig. A mi iskoláink egyébként sem csupán oktatási intézmények: egy sereg szociális feladatot is vállalunk, legyen szó akár étkeztetésről vagy a gyerekek összegyűjtéséről. Abaújkéren például 40 településről szedtük össze őket egy rozzant busszal, ami mindig reggel fél öttől indult, két kanyart csinált, és erre egy fillért nem kaptunk soha. Az iskoláinkban a szegény gyerekek ruhájának pótlását, az esetleges gyógykezelésüket is intéztük, a nyári szünidőre értelmes táborokat szerveztünk. Voltak szülők, akiket a rendőr vitt el, ezért a kollégák elkerített sarkot alakítottak ki, ahol az a gyerek aludhat, ha pedig kikapcsolták valakinél a villanyt, akkor bejártak hozzánk mosni az anyák.

Ezek nem egyszerűen iskolák voltak, hanem olyan helyek, amelyek szinte otthonként is funkcionáltak sokuk számára.

A Dankó utcai hajléktalanóvodával, az óvodásokkal mi lesz?

A józsefvárosi önkormányzat átveszi a fenntartást. Addig is nyitva hagyjuk az épületet, a konyha főzni fog, gyerekfelügyeletet vállalunk, foglalkozásokat tartunk, az óvodásokkal játszunk, éneklünk, ugyanaz történik tehát, ami eddig.

De ugyanez áll az iskolákban is, kinyitunk és megpróbáljuk életben tartani a gondolatot, hogy egyszer majd valaminek a hatására ez a csirkefogó társaság meghátrál, de ez nem valószínű sajnos.

Azt mondta korábban, hogy a nyilvántartásból való törlésről szóló határozat jogszerű kézbesítése még nem történt meg. Azóta történt valami?

Nem, csak e-mailben küldtek értesítést, ez azonban nem szabályszerű. Mi ezt a döntést megtámadtuk és azonnali jogvédelmet kértünk.

Az azonnali jogvédelem intézményét hogyan képzeljük el? A kormányhivatal döntéseit elvileg mindenkinek legitimnek kell tekintenie, akkor hogyan lehet szembe menni velük?

Ez azt jelenti, hogy a bíróság megállapíthatja, hogy nem végrehajtható a döntés, és igenis elkezdhetjük a tanévet. Tudjuk, hogy nem feltétlenül független a bíróság, de azt sem lehet, hogy az ember nem teszi meg a szükséges jogi lépéseket, már azért is, mert csak ezek után lehet külföldi fórum elé vinni az ügyet. A napokban nyújtjuk be egyébként a strasbourgi törvényszékhez a keresetünket.

Annak mi a tárgya?

Az alkotmánysértő módon elvett státuszunk rehabilitálásának elmaradása miatt fordulunk ehhez az intézményhez. Itt egyszer már nyertünk pert (2017-ben – a szerk.), annak a nyertes pernek az egyik hozadéka az volt, hogy a magyar államnak kártérítést kellett fizetnie (935 millió forintot – a szerk.) éppen amiatt, hogy az egyszázalékos felajánlásokat nem kaphattuk meg, és hogy nem adták ide az egyházi fenntartóként járó normatívákat.

Az ítéletben az is benne volt, hogy a státuszt helyre kell állítani, de nem állították helyre, hanem inkább megváltoztatták az egyházi törvényt olyanra, hogy ha a kormánytöbbség nem akarja, akkor mi soha vissza ne kaphassuk a jogainkat.

Tapasztalnak-e szolidaritást más egyházak irányából?

Sajnos semmi ilyenről nem tudok beszámolni. Sőt, Hörcsik Richárd református lelkész, országgyűlési képviselő el is mondta, hogy már másfél éve dolgozik keményen azon, hogy elvegyék tőlünk az abaújkéri iskolát. Egyedül néhány zsidó hitközség küldött pár 613 ezer forintos támogatást – azért ennyit, mert 613 törvény van a Tórában, amelynek a nagyobbik része a szolidaritásról és a humanizmusról szól. A velünk hasonló sorsra jutott kisegyházak (akiket szintén megfosztottak egyházi státuszuktól – a szerk.) közül kettő volt, amelyik elkezdett gyűjteni nekünk. Ezért egy ideje átmentem koldusba, ki kell ülnöm kérni az öreg, rongyos kalapomban. Megható, hogy sokan támogatnak bennünket, de amennyire én látom, ez ugyanaz az 5-6 ezer ember, akik a Klubrádiót és a különféle szamizdat, akarom mondani független újságokat is támogatja.

Ön szerint mi a valós indítéka a folyamatos vegzatúrának?

A konfliktus Orbán és köztem alapvetően arra megy vissza, hogy az első kormánya alatt megüzente Balog Zoltán atyánkfiával, ha kiállok vele, a miniszterelnökkel egy közös fotóra a nyilvánosság elé, akkor kiemelt támogatást ad az intézményeimnek. Én akkor azt mondtam, Zoli, ha én ebbe belemennék, amikor e pillanatban párton kívüliként az SZDSZ frakciójában ülök ellenzéki politikusként, te volnál az első, aki megvet engem.

Ezen Orbán állítólag halálosan megsértődött, amit nem mondom, hogy sajnálok, hanem nem érdekel, hát sértődjön meg, menjen a fenébe. Micsoda dolog az, hogy azt hiszi, először meg kell próbálnia megvenni, és ha az nem sikerül, akkor meg el kell taposnia.

de ez nem egy mély barátság eredménye volt, hanem lelkész voltam, s fölkértek lelkipásztori szolgálatra. Temettem, eskettem és kereszteltem.

Itt tartunk most, de azt mondom, már nem lehet elvenni a milliószámban kiosztott ebédeket, a rengeteg ott alvást, zuhanyozást, ruhamosást, a segélyeket, az ezerszámra kiosztott ruhákat, ezeket már nem lehet semmissé tenni. Az élet, úgy látszik, ilyen értelmes darabokból áll.

Egy korszak véget ért, most nem tudom, mi jön. Az eddigi tapasztalatom azonban az, hogy valahányszor így jártam, valahányszor valamit kicsavartak a kezemből, mindig érdekesebben folytatódott.

Fotó: Huszár Boglárka