Zenés, táncos mulatság

2024. október 04.

Így buliznak a szépkorúak a H13-ban

Tánc, zene, somlói galuska és beszélgetések – nyugdíjas program volt a Horánszky utcában.

Az Idősek világnapján, október 2-án, szerdán operett- és táncdaldélutánon szórakoztak a kerületi szépkorúak. A Horánszky utca 13-ban, a H13 Kultpontjában délután 3-tól este 6-ig szólt az élőzene és a jól ismert slágerek.

Szabó-Szilágyi Éva és Farkas Zoltán a Te rongyos élet! című operettműsorával kezdődött a program, majd a Topáz háromfős zenekara adott koncertet. A zenés rendezvény népszerűnek bizonyult, és idős kor ide vagy oda, sokan nemcsak ülve élvezték a műsort, hanem ropták is. Volt körtánc, páros tánc, vonatozás, meg amit el tudunk képzelni.

„Nagyon nívós volt az operett-előadás, a zenész fiúkat pedig már régóta ismerjük” – mondta Kassai Ágnes, akit a tánctérről lejövet kaptam el. Szoktak táncolni a párjával, Rosta Károllyal is, bár egyre kevésbé nagy lendülettel, mesélte, mert már mindketten bőven betöltötték a 80. életévüket. Elmondta, igazából bármilyen zenét meghallgat, de a komolyzenét nagyon kedveli. Az operettet és a tánczenét viszont mindketten szeretik” – mondta.

Általában magyar zenéket játszanak a fiúk, a külföldi zenéknek pedig magyar átiratait játsszák – mesélt Ágnes. Ő egyébként a Reménysugár Idősek Klubjának tagja, szerinte vicces programokat szoktak szervezni a klubjukban (ahova a kerületi szépkorúak csatlakozhatnak is) – erről majd újságunk hasábjain írunk részletesen.

Nagyon szereti a zenét, szeret zenés műsorokon részt venni, mondja Kőhalminé Marica két tánc között. „Ha meghallom, ugrálnom kell. Imádok táncolni, szórakozni.”

Itt meg korombeli zenék mennek, mint az Asszonykám, adj egy kis kimenőt

– mesélte.

„Mi minden évben jövünk vagy valamilyen műsorral vagy csak résztvevőként szórakozni” – mondta a Ciklámen Idősek Klubjából egy hölgy, aki a Mozgó Protkó Vidám Csoport egyik tagja is. „Szeretjük az olyan a számokat, hogy Jöjjön ki Óbudára!. Mi baromi jól elvagyunk, megcsináljuk magunknak a bulit” – mondta lelkesen, és hogy a Gólyában is volt a lecsófőzős rendezvényen.

Hozzátette, reméli, nemcsak a klubtagokhoz, hanem más idős emberekhez is eljut az információ, hogy van ez a rendezvény, mert örömmel látnák az újonnan érkező szépkorú közösségbe mulatni vágyó társaikat.

Aztán indult a Reptér című Korda György szám, a legtöbben felálltak rá táncolni – ez minden generáción átívelő közös pont, a szervezők is lüktettek rá egy kicsit.

Egy ponton Pikó András polgármester is megérkezett, pár hölgy rá is röpült, táncolás lett belőle. A távozása előtt elmondta a jelenlévőknek, „többen kérdeztétek, lesznek-e programok, színház és a többi. A válaszom röviden, lesznek. Szeretnénk tovább bővíteni az időseket célzó programokat. Hozzátette, folytatja az idősklubok látogatását, és egyébként imád ezekre a helyekre elmenni, mert

„ti vagytok a legkritikusabbak és a legtámogatóbbak is”.

Pikó András azt is elmondta, van egy kezdeményezése az önkormányzatnak, az úgynevezett Józsefvárosi értéktár (kicsit hasonló a Hungarikum jelenségéhez), tehát ha valami nagyon különleges, értékes, akkor azt le lehet védetni. Szerinte ilyenek a józsefvárosi nyugdíjas klubok.

Egyed Erika, a rendezvényszervező divízió vezetője elmondta, most negyedik alkalommal szervezték meg a szépkorúaknak a zenés, táncos rendezvényt, örömmel látja, hogy tényleg élvezik a résztvevők, nagy rá az érdeklődés. Hozzátette, fontos számára, hogy egy olyan rétegnek is tudnak segíteni, akikkel véleménye szerint nem sokat foglalkozik a kormány.

A rendezvényt a Józsefvárosi Önkormányzat, a Rendezvény8 és a H13 Kultpont szervezte a H13 Kultpontban (1085 Budapest, Horánszky utca 13.). Az eseményre a belépés mindig díjtalan.

Fotók: Telenkó Zsombor / Józsefvárosi Önkormányzat

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.
2026. október 09.
Józsefvárosban is elérhető a Bischitz Johanna Központ tanácsadó szolgálata, ahol a fogyatékos személyek legkülönfélébb problémáira tudnak útmutatást adni.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.