A józsefvárosi bérház udvarában fogad a csapat vezetője, Hauer Judit, akit nemcsak Anyácskának hívnak, de anyaként is trombitálta össze a többieket, akik közül most 15-en jelentek meg – de az összes aktív tag megérdemli, hogy nyomtatásban is megjelenjen a nevük. A hölgyeké: Bánné Erzsike, Borbély Gizike, Bodnár Ilona, Csiszár Hilda, Filáné Vilma, Finta Julika, Fülöp Margit, Galambos Margó, Hamza Évike, Havasné Esztike, Holp Magdika, Lucska Marcsika, Molnár Borika, Molnár Katika, Strbik Ágika. És a fiúké: Borbély Lala, Hauer László, Orosz Józsika és Spitzer Józsika.
A hangulat közvetlen és bensőséges, én rögtön „Gyurikám”-má leszek, a Hauer házaspár pedig szinte követeli, hogy tegezzem én is őket. Mintha rögtön én is a baráti társaság tagjává váltam volna – idővel majd jelentkezzek én is, mondják, mert a férfiakra mindig szükség van. A bő másfél évtizede működő együttest ugyan már többen elhagyták – legidősebb tagjuk 95 évesen hunyt el –, de létszámproblémával sosem küzdöttek, mindig összejönnek tucatnyian a fellépésekre. Az önszerveződő csoport csak minimális támogatást fogad el, de a kisnyugdíjasok olykor még az utazási költséget is maguk állják.
Először Józsefváros himnuszát hallgatjuk meg felvételről, de aztán rágyújtanak egy másik kedves dalukra is. Visszhangzik az udvar, csodálkozom is, hogy a lakókat ez nem zavarja, de kiderül, az itt élőkkel közös bulit, batyubált is szerveznek. Azt is megtudom, hogy a Mozgó Protkók nevet azok után vették fel, hogy az egykori kerületi vezetés nemigen szívlelte, hogy a Józsefváros nevet használják. Mert csak – a hatalom ilyen, gondolom én, hiszen az amatőr együttes inkább a kerület hírnevét öregbíti, semmint ciki. Kérdésemre, mit szólnak az unokák, hogy a nagyik így szórakoznak és szórakoztatnak, mondják, hogy a gyerekek, unokák büszkék rájuk, olykor a fellépéseiket is megnézik.
Az együttes legnagyobb támogatóit is sorolják, így elsősorban a Pa-Dö-Dö-t és „keresztapjukat”, Takáts Tamást, akinek szintén játsszák a dalait, bár persze ők nem kifejezetten blues- avagy rockbanda. A repertoáron csak magyar dalok szerepelnek, elsősorban ifjúkoruk nagy slágerei, hisz a közönségük is nosztalgiára éhezik. Az egyik legkedveltebb slágerük egy úttörődal, amit korhű öltözékben adnak elő. Az irónia azért arra is utal, hogy nem az átkos után nosztalgiáznak, hanem ifjúkoruk után, bár a tagokból áradó erő és életkedv inkább azt sejteti, hogy mindnyájan örökifjak.
Egymás szavába vágva sorolják, kikkel működnek együtt, így legutóbb, amíg lehetett, Csillebércen léptek fel a Nyugdíjasok Fesztiválján a Tisztelet Társasága szervezésében. De többen és többször indultak a Ki mit tud?-on is, több díjat hozva el, egyik legidősebb tagjuk, Bán Jánosné arany minősítést is kapott az Országos Népek Tánca – Népek Zenéje döntőjén. Szerepeltek már tömegek előtt a Syma Csarnokban, és persze a kerületi húsvéti, farsangi, Mikulás-napi és karácsonyi ünnepségeken, s nem mellékesen jótékonysági rendezvényeken is. Ahogyan mondják, a nagyobb rendezvényeken nehéz a dolguk az utánuk fellépő profiknak, hisz ők inkább ilyenkor az előzenekar szerepét kapják meg. Csakhogy a célközönség rájuk mozdul, szó szerint, és aki addig járni is alig tudott, rokizni kezd.
A vájtfülűek persze fanyaloghatnak, istenem, ismét egy nyugdíjas tánc- és énekegyüttes – szódával, ha elmennek. Csakhogy többről van szó: egy vidám, tréfálkozó közösségről, akik mindig mennek, ha betegeken, elesetteken, rászorulókon kell segíteni és előttük fellépni.
Képek: Huszár Boglárka
