180 ezer új eset

2024. október 07.

„Embertelen” – harmadával nőtt a végrehajtások száma egy év alatt

Egy év alatt 180 ezerrel több végrehajtási ügy – ez a mellbevágó adat derült ki Józsefváros parlamenti képviselőjének, Jámbor Andrásnak a közérdekű adatigényléséből. A képviselő szerint a végrehajtási törvény a végrehajtókat és nem az áldozatokat segíti. A törvényt módosítani szándékozó javaslatát tizenharmadszorra viszi be a bizottság elé, eddig még nem került be a képviselők elé, hogy vitázni lehessen róla. Pedig Orbán Viktor korábban együttműködést ígért neki.

180 ezerrel nőtt egy év alatt a végrehajtások száma, 670 ezer végrehajtás zajlik ma Magyarországon – ez derül ki abból az közérdekű adatigénylésből, amit Jámbor András kért ki, közölte a Szikra Mozgalom politikusa, Józsefváros parlamenti képviselője. Azt is kiemelte, hogy egy fordított Robin Hood-országban élünk, ahol azoktól veszik el a pénzt, akik bajba jutnak, hogy aztán az elit szétossza a profitot egymás között. Ennek a rendszernek a záloga a jelenlegi végrehajtási törvény.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kartól kérte ki Jámbor András az adatokat. A végrehajtói kar közléséből kiderül, hogy jelenleg 670.533 végrehajtás van folyamatban Magyarországon.

„180 ezerrel, vagyis több mint a harmadával emelkedett a végrehajtások száma egy év alatt. Ez embertelen. Aki még mindig nem érti, mi a baj a jelenleg hatályos végrehajtási törvénnyel, annak csak mondjuk el ezt a számot! Mert ebből világosan látszik, hogy a Völner és Schadl által tollba mondott végrehajtási törvény nem a dolgozó embert segíti, hogy rendezni tudjuk az adósságot, ha bajba jutnánk, hanem a végrehajtókat, hogy minél több ügyből minél több profitot tudjanak beszedni” – tette hozzá Jámbor.

Jámbor András – Fotó: Karancsi-Albert Rudolf
Jámbor András – Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Jámbor András október 8-án, kedden tizenharmadszorra viszi be bizottság elé a végrehajtási törvény módosításáról szóló javaslatát. Eddig a fideszes képviselők rendre elkaszálták, hogy a módosítási javaslat egyáltalán a Tisztelt Ház elé kerülhessen. Ami azért is furcsa, mert Orbán Viktor még februárban jelezte Jámbornak, hogy szívesen működnek együtt, ha a képviselő javaslatot tesz a törvény módosítására.

Nyitókép: Mile Máté (illusztráció)

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.