Két állítás: a Népszínház utca a meglepetések és a fesztiválok színhelye. A művészet halála a szokványosság. Hogy melyik mondat tartalmában van több igazság, mindenki eldöntheti, ha máshogyan nem is, tapasztalat útján. A Useless Galeri kreatív munkatársai gondoltak egyet, és nem mindennapi helyeken állították ki a kortárs magyar művészek munkáit.
Különleges bája van annak,
hogy miközben egy kiló halal húst kérünk a török bolt hentesétől, megnézhetjük Eperjesi Ágnes alkotásait. Az ottjártunkkor zsúfolásig megtelt Kashmir Étteremben is remélhetőleg jót tett a műalkotásoknak, hogy ennyien betévedtek, s szembetalálkoztak a művekkel.
Petrik Bence, a Járdafesztivál ötletgazdája kereste meg a Useless Galerit, hogy a fesztivált bővítenék, s helyet kaphatna benne a képzőművészet, mondta lapunknak Solymár Fanni, a projekt kurátora. „Azt találtuk ki, hogy a különböző vendéglátóhelyeken, fűszeres boltokban szeretnénk kiállítást tartani, ezzel is segítve ezeket a helyszíneket, involválva őket a fesztiválba.”
„A célunk az volt, hogy mindegyiket megismerhessék az emberek, továbbá lebontsuk azt a fajta belépési küszöböt, ami miatt sokan nem szívesen lépnek be egy kiállítótérbe, és egyszerűbben találkozhassanak a kortárs képzőművészettel” – mondta. „Igyekeztünk úgy kurálni ezt a kiállítást, hogy a kiállító művészek munkája sok esetben reflektáljon a szituációra, például a gasztronómiára. A Járdafesztiválon nagyon diverz közönség vett részt a teljesen ingyenes programokon, tényleg sikerült a különböző társadalmi osztályokat összehozni. Mi is nagyon szép pillanatokat éltünk meg,
akár az Alföldi utcai hajléktalanszálló kertjében,
ahol csodálatos élőzene szólt” – mondta Solymár Fanni.
A finomabbnál finomabb ételeket kínáló Kabul Bahar Étterembe Dáriusz Gwizdala lepkéi szállhattak le. Nem volt erőltetetten túlgondolt, túlkomplikált művészi koncepció, a lepkék
a maguk nyers valóságukban kínálták magukat,
és kész. A figyelmes szemlélőnek bármelyik lepke árulkodó lehet. S hogy miről, azt a befogadó dolga eldönteni.
A keleti élelmiszereket forgalmazó Kabul Bazárban kiállító Nyíri Orsolya munkái a képregények, rajzfilmek és a popkultúra dimenzióit hívják életre, némileg reagálva a mindennapjainkat átszövő társadalmi helyzetre, hús-vér valóságunkra.
Eperjesi Ágnes a Főzési tanácsok című sorozatában a konyhai tevékenységhez tartozó cselekvéseket ragadta meg, s részben a társadalom politika által befolyásolt helyzetével, állapotát ragadta meg, ami még egy ennyire ártalmatlan helyszínen, mint a konyha, is tetten érhető. Megkeresésünkre azt mondta, örült a kurátor felkérésének, izgalmasak számára azok a szituációk, amikor az alkotók és a befogadók közötti párbeszéd helyszíne életközelibb, mint egy múzeum vagy egy galéria. „A felkínált lehetőségek közül én választottam a török boltot. Részben azért, mert ismertem, többször vásároltam már ott, nagyon elégedett vagyok az áruval, részben pedig azért, mert úgy éreztem, a képek a húspult mögött más jelentésréteggel gazdagodhatnak” – mondta Eperjesi Ágnes.
Keresztesi Botond alkotásaiban a ma emberének lesújtó pesszimizmusa, elnyúló melankóliája köszön vissza. Munkáiban a képzelet teremtette alakok, világok és a hétköznapjainkban megtapasztalt valóság kényelmesen elfér egymás mellett. Látogatóként Keresztesi Botond tavaly is részt vett az eseményen, ezért örült, amikor a Useless Galeri felkérte kiállító művésznek. „Az utca, a fesztivál és a felszínek is olyan
elfogadó, színes közeget jelentenek,
amivel könnyen azonosulhatok” – monda. A Kashmir Étterembe külön helyspecifikus munkát szánt.
Dés Márton valóságdarabokkal, a fogyasztói társadalom kitermelte, előállította tárgyakkal játszó munkáit a Kashmir Bazárban állították ki. „Azt gondolom, hogy a művészetnek lehet helye a hétköznapokban, és ebből mind a művészek, mind a közönség profitálhat, mert így kialakulhat egy közvetlen és direkt kapcsolódás, párbeszéd, új energiák és lehetőségek villanhatnak fel. Ugyanakkor a kortárs művészetek iránt esetleg kevésbé érdeklődőknek is jár egy »esély«, s ha nem is feltétlen a tetszés elnyerését, de az elfogadást és a megértést segíthetik az ilyen kezdeményezések” – mondta Dés Márton. Úgy látja, hogy az ő művészete is
a hétköznapok világáról szól,
de ezen kívül is nagyon érdekes tanulság és élmény a munkáit egy nem kifejezetten szakrális és steril környezetben látnia. Nagyon örül a lehetőségnek, imád kísérletezni és játszani, mindemellett személyes, érzelmi kapcsolódásai is vannak a Népszínház utcához.
A Járdafesztivált a komoly tartalommal megtöltő képzőművészeti kezdeményezésen kívül – a gasztroélménnyel és a gyerekelőadásokkal – fiatal szerzők felolvasása és változatos stílusú zenekarok, zenészek (Alacalufe, Shakar trió, Csángálló, Dromara) koncertje színesítette, teljessé téve a rendhagyó és inspiratív, egy pillanatra a nyarat a Népszínház utcába engedéllyel visszahozó eseményt.
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf