Újraéledt a Teleki téri Retró Büfé

2023. november 14.

A pacal, csülkös bableves, rántott hús életérzés

Klasszikus húsos ételekkel, kétféle menüvel várja vendégeit a Teleki téri piacon megnyílt Retró Büfé. Új üzemeltetője nem sajnálja a munkát, a helyet egyre többen ismerik és felkeresik. A nap végén esetlegesen megmaradó étel pedig Iványi Gáborék konyháján jut el a rászorulókhoz.

Mozgolódnak az emberek a Teleki téri piacon ebédidő tájékán, főleg most, amióta ismét van Retró Büfé. „Nyolc hónapig zárva voltunk, szeptember 18-án nyitottunk” – kezdi a történetet Móninger Attila, az új üzemeltető, aki az előző üzemeltetőtől bérli a helyiséget, az pedig a csarnoktól.

„Eddig nem főtt ételben utaztam, hanem büfében, de szerintem ezzel is egész jól megálljuk a helyünket” – vélekedik Attila. Korábban hamburgerrel, gírosszal, frissensültekkel foglalkozott a Balatonnál, kiszállításra dolgoztak saját futárral. A pécsi Attila a Balatonon működtette az üzletét tizenegy évig, ott is lakott egész évben. Van vendéglátós végzettsége is: „Anyám vendéglátós volt, így jött nekem ez.”

A Teleki téri lehetőségre hirdetésben talált rá, s mivel több pénzre vágyott, úgy döntött, belevág. A szeptember-októberi forgalommal teljesen elégedett, a munkavállalóival kellett csak elrendeznie pár dolgot. Két-három embert tud alkalmazni fixen.

Attila tavaly felköltözött Budapestre, „aki mer, az nyer alapon”. „Nagyon igyekszem, hogy jók legyünk, próbálok pozitívan hozzáállni, bízom is benne.” A Dankó utcában lakik, ennek is örül, mert csak át kell sétálnia a csarnokba. Szerinte nem rossz a környék, rosszabbra számított, fejlődött a kerület. Amit bán, hogy kevés ember jön be a vásárcsarnokba, főleg rossz időben.

Sajnos nem lesz szalontüdő

Attila mindig jelen van nyitvatartási időben, reggel héttől délután négyig, hétfőtől péntekig, szombaton pedig fél kettőig. A vasárnap a szünnap. Van szakácsuk, amikor viszont ő nem dolgozik, Attila főz. Mindig érzés alapján állítja össze a menüt. Az A menü általában húsos, a B pedig inkább hús nélküli, utóbbi az olcsóbb.

Kap egyéni kéréseket is, legyen sült szalonna vagy szalontüdő, de az utóbbiba nem fog bele. A laktóz- és bármilyen-mentes ételeket „lekopogom, nem keresik egyelőre” – mondja. Vega ételeket sem keresnek itt különösebben, maximum főzeléket vagy lecsót tojással.

„Ez nem az a környék, ahol a húsmentes ételeket keresik.

Ha mégis, az idősebbek kérik, mert azok olcsóbbak.”

Mindig van húsleves, pörkölt, hamburger, rántott hús, gírosz, és egy héten legalább kétszer pacal, sertésgulyás, csülkös bableves. A készre sütött gíroszhúst egy kiskunhalasi húsüzemből hozzák.

Édességként palacsinta mindig van, mákos guba is egy héten háromszor, néha tiramisu. A mellettük lévő Ramóna kifőzde szerinte nem konkurencia, „én főzök napi menüt, ők nem, és igyekszem más kínálatot kitenni”.

Háromkor kel mindennap

„Az fontos, hogy mindig kedves legyen a kiszolgálás”, még ha a vendég háklisabb is esetleg. Ha a bérleti jogot meg tudja vásárolni a főbérlőtől, szeretne majd pár dolgot fejleszteni. „Jól érzem itt magam, de nem mondhatom, hogy nem fáradok el, három órakor kelek és este kerülök ágyba.”

Egyre többeket ismer a piacról. A húst itt veszi a csarnokban helyi árusoktól, de a zöldséget nem tudja helyben megvásárolni. Tisztított zöldséget kell vennie, ez az előírás, mivel nincs zöldség-előkészítője a konyhának, csak húselőkészítője.

Reggel hétkor nyitnak, és adnak reggelit is. A rántott húsos óriás szendvicsért,

sült kolbászért, hekkért már jönnek reggel is.

Akkor főleg munkások, ebédre viszont már a környező irodákból, munkahelyekről is érkeznek a kőművesek, kétkezi munkások és idősek mellé. Vannak családok, akik csak szombaton jönnek, itt ebédelnek.

A megmaradt étel megy az Oltalomnak

Ha megmarad étel, szól „az Iványiéknak”, hogy valaki jöjjön el érte, vagy Attila átviszi hozzájuk. Mostanában, „hála a jó égnek”, nem marad azon a pár adagon felül, amit a dolgozók hazavihetnek. De ha megmarad több liter leves, „egyértelmű, hogy azt elviszem a Dankó utcai Oltalom Karitatív Egyesületnek”.

Aki nem tud elzarándokolni a piacra, online is rendelhet a Retró Büféből házhoz szállító szolgáltatókon keresztül.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.