Keleti Ágnes a világ legidősebb olimpiai bajnoka. A 102 éves kor már önmagában is tiszteletre méltó, de az életpálya, amit a híres tornásznő felmutat, még inkább azzá teszi. És miután személyesen is találkozhattam vele, kiegészíteném azzal, hogy az az életigenlés, ami sugárzik Keleti Ágnesből, még nagyobb varázst jelent. Nem véletlen, hogy mindenki szereti őt, és hogy a világon számos helyen díjazták már.

Pedig nem volt mindig ennyire ismert és elismert idehaza. Keleti Ágnes életéről és sportkarrierjéről mi is írtunk még a 100. születésnapja alkalmából.

Az 1956-os melbourne-i olimpia után Ausztráliában maradt, majd később Izraelbe költözött, és edzőként fel is tette a közel-keleti országot a tornasport világtérképére. 1959-ben újraházasodott, két fia született, és a 2000-es évek elején költözött Magyarországra, fiatalabb fiát, a divattervezőként dolgozó Rafaelt követte Budapestre. Akkoriban idehaza nem igazán ismerték őt, annyit tudtak róla, hogy az egyik régi olimpiai bajnokunk, aki ötször is elnyerte a címet, de sokkal többet nem. Először a sportújságírók körében lett ismét ismert, később a szélesebb közönség is jobban megismerhette őt. Két éve, a századik születésnapjára a Magyar Torna Szövetség kiadta a „Mert szeretek élni…” című könyvet, melyben régi sporttársak mesélnek róla. Azóta pedig egy dokumentumfilm is készült Keletiről Aki legyőzte az időt címmel, amit december óta lehet moziban is megnézni.

Mára tehát már sokan ismerik a „világ nyolcadik csodájaként” is emlegetett sportolónőt, aki Józsefváros szülötte, és ezért a kerület polgármestere, Pikó András, valamint Rádai Dániel alpolgármester látogatta meg, hogy köszöntse. Mi is velük tartottunk, és életre szóló élményben volt részünk.

– Hogy tetszik lenni? – kérdezi a virágcsokor átadása után Pikó, aki elmondása szerint mindig meghatódik, ha olimpiai bajnokokkal találkozik.

– Jóóóóól – vágja rá Keleti Ágnes, aki mosolyog, és mutatja is, hogy milyen jó állapotban van, megszorítva a polgármester kezét. – Az a fontos, hogy jó erőben vagyok – tette hozzá később.

A tornásznő Budapest mellett Újpest díszpolgára is, mert ott sportolt. Terézvárostól is megkapta ezt a díjat, mert hivatalosan oda van bejelentve lakosként. Igaz, a lakás, ahol él – és amelyet azért bérel a fia, hogy a gondozók is kényelmesen ott tudjanak lenni az édesanyjával –, az ötödik kerületben van, ezért tőlük is megkapta a címet nemrég.

Józsefvárosnak még nem díszpolgára ugyan, de most a találkozást követően talán megváltozik ez, legalábbis Pikó és Rádai reakcióiból erre lehetett következtetni. Azt mindenesetre megbeszélték, hogy amint jobb idő lesz, érdemes lenne egy sétát tenni, megmutatni Keleti Ágnesnek az egykori házát és a rá emlékező köztéri installációt is, amely első olimpiai aranyának 70. évfordulójára készült el, és ahonnan épp a Rákóczi tér 14. alatti házra látni.

A ház egyetlen erkélye épp a Keleti család lakásához tartozott, gyerekként szívesen időzött ott vendéglátónk, biztosan örülne, ha újra láthatná a helyet. Mert a régi dolgok nagyon is előhozzák belőle a múlt szép pillanatait. Amikor a héten a születésnapján a Magyar Állami Operaházban köszöntötték a Nemzet Sportolói Gálán minden idők legeredményesebb magyar tornásznőjét, előjöttek a régi operalátogatások emlékei.

A sétát azért meg kell tervezni, mert sajnos az elmúlt időszakban sokat romlott Keleti Ágnes egészsége, miután elesett otthonában és eltört a combcsontja. Kórházba került, ahol sikerült megműteni és megerősíteni, de mindez a koronavírus-járvány alatt további rizikót hordozott. Így amint lehetett, fia hazavitte őt, nehogy a kórházban elkapja a covidot.

Keleti szerencsére felépült, de orvosi tanácsra már óvatosabb életet kell élnie. Kerekesszékben azért még minden nap eljár a gondozóival sétálni, de például a spárgát, amibe két éve, még 100 évesen is lement, már nem tudja megcsinálni. Ezzel a mutatványával pedig még 97 évesen az Israel’s Got Talent műsorába is bekerült. (Az erről készült videó az alábbi linken megtekinthető.)

Mára sajnos már nem tud hódolni kedvenc hobbijának, az utazásnak, pedig annak idején, amikor már olimpiai bajnokként – első címét 1952-ben szerezte Helsinkiben – a melbourne-i olimpiára ment, leginkább az utazás volt az, ami nagyon motiválta őt az útra; az akkori betegségei és sérülései miatt nem esélyesként ment az ötkarikás versenyekre.

Nagy volt a forgalom a napokban, sokan köszöntötték Keletit születésnapján, aggódtunk is kicsit, vajon mennyire bírja a sok látogatót, nem fárasztja-e rövid vizitünk, de láthatóan örült a köszöntésnek hétfőn is, kedden is. Érkezésünkkor egyébként éppen tornaközvetítést nézett a tévében, amit rendszeresen kommentálni is szokott a fotelből, most is így tett, emellett pedig még a róla szóló könyvet is dedikálta a kerületi vezetőknek.

És Ágnes a humoránál volt végig. Nem zavarta, ha fotózzák, volt egy-egy kedves szava a vendégekhez, de látva minket, még egy pikírt megjegyzést is elengedett:

(Értve itt e cikk szerzőjét és a polgármestert – akik természetesen nem sértődtek meg a nyilvánvaló igazságon, és együtt nevettek az ünnepelttel.)

A szoba tele virágokkal a hétfői köszöntések után, és persze a díjakkal, bár ezekből mind el sem fér a szalonban. A díszpolgári címek, magyar kitüntetések mellett számos nemzetközi elismerést is kapott, volt olyan, amit a szintén ötszörös olimpiai bajnok Nadia Comăneci adott át neki 2001-ben, ez a Billie Jean King teniszezőnő által alapított Women’s Sports Foundation díja.

“It’s not the medals that are significant but the experiences that came with them. I loved gymnastics because it was possible to travel for free.”

We are inspired by the story of Agnes Keleti, the oldest living Olympic champion and Holocaust survivor. https://t.co/cgEnvPQ4gl

— Women’s Sports Foundation (@WomensSportsFdn) January 11, 2020

Kevesen tudják, hogy még utcát is neveztek el Keleti Ágnesről. Általános gyakorlat, hogy élő emberről nem neveznek el közterületet, de Taksony önkormányzata kivételt tett, és a Tóparki lakópark utcái közül az egyiket az ünnepeltről nevezte el. Más sportolókat is ért ilyen megtiszteltetés itt, de Papp László, Kárpáti Rudolf, id. Szívós István és Gerevich Aladár már nem éltek, amikor az utcát elnevezték róluk.

Abban maradtunk, hogy jövünk jövőre is, köszöntjük őt a 103. születésnapon is. Köszönjük az élményt neki, illetve fiának, Bíró-Keleti Rafaelnek és Roth Tamásnak – aki a sajtósa és családi barátja –, hogy lehetővé tették ezt a találkozást ezzel a törékeny, csöpp idős asszonnyal, aki mégis erősebb, mint a jelenlévők együtt.

Fotók: Huszár Boglárka