Rejtő Ildikó tőrvívó, Józsefváros idei díszpolgára

2022. december 09.

Belépett az élelmiszerboltba, kitört a tapsvihar

Bár gyerekként világsikert jósoltak neki, családja nem igazán hitte, hogy a sovány, hallássérült kislány meg sem áll majd az olimpiai bajnoki címig. Rejtő Ildikó gerincferdülése miatt kezdett el vívni testnevelője tanácsára, akivel később együtt nyert világbajnokságot. A Józsefvárosi Önkormányzat 2022. november 7-én díszpolgári címmel tüntette ki.

A kerületben nőtt fel. Hogyan emlékszik vissza a 40-50-es évek Józsefvárosára?

A Vajda Péter utcában laktunk – akkor még Simor utca volt –, a 7. szám alatt. A négylépcsőházas épületnek közös udvara volt, oda jártunk le játszani, és a szülők is ott jöttek össze. Volt teniszpálya, lehetett kártyázni, még poharak is voltak a szekrényben, hogy a papák tudjanak sörözni. Itt jártam iskolába, abba a szép, vörös téglás épületbe. Akkor még külön volt a lány-, külön a fiúiskola.

A sportolást is a kerületben kezdte?

Amikor nyolcadikos lettem gerincferdülést állapítottak meg nálam. Rossz volt a tartásom, gyógytornára kellett járnom. Édesanyám, aki a szülői munkaközösség tagja volt, Nyári Magda testnevelőtanártól kért segítséget. Elmondta neki, attól félnek, hogy púpos leszek. Magdi néni megnézett és azt mondta, mivel jobbra ferdül a gerincem, próbáljuk meg vívással kijavítani, csak éppen bal kézzel kell vívnom. Víváskor ugyanis, amelyik kezemben tartom a fegyvert, azt a vállat le kell engedni, míg az ellenkezőt felemelni. Szerencsére balkezesnek születtem, bár jobb kézzel írtam, mert akkor még a jobbkezes írást kényszerítették a gyerekeknek. Magdi néninek a Csobánc utcai iskolában tartott tanfolyamán kezdtem el vívni. Amikor pedig vége lett a kurzusnak, átkerültem a Petőfi Sport Egyesületbe.

Egyébként ballal is megtanult írni?

Az írás megmaradt jobb kézben, de azon kívül minden mást, még a fésülködést is bal kézzel csináltam.

Mennyire tetszett Nyári Magda tanácsa, hogy vívjon?

A szüleim megfogadták a tanácsot, de végül is volt kedvem hozzá. Egészen vékony kislány voltam, gyenge lábakon álltam. Még tízévesen Svájcba is kiküldtek három hónapra, hogy felerősítsenek – akkoriban oda vitték ki a katolikus egyház akciójában az alultáplált gyerekeket.

Az edzésekre az édesapám kísért el, és sokszor kérdezgette Magdi nénit, hogy vív a kislánya. Hát vívogat, vívogat – mindig ez volt a válasz. Amikor azonban átkerültem az egyesületbe, fordult a kocka. Nagyon jól használtam a kezemet, és már láttak bennem fantáziát. Két mester is versenyzett értem.

A fáma szerint gyerekkorában már megjósolták, hogy fényes jövő előtt áll. Hittek ebben?

Kislány voltam még, amikor a család rokona, aki értett a kézelemzéshez, megnézte a kezünket a két húgommal. Nálam azt állapította meg, hogy be fogom járni az egész világot. Anyám szerint ez elképzelhetetlennek tűnt több okból is, hiszen a vasfüggöny időszakában jártunk, és a nagyothallásom miatt is.

Később született egy másik jóslat is, akkor már sikeres sportoló voltam. Franciára és németre jártam egy magántanárnőhöz, akinek az édesanyja grafológus volt. Megnézte az írásomat – nem tudta, hogy az enyém –, és azt mondta, valamit nagyon ügyesen forgatok a kezemben. Nem tudta, mi az, csak egy hosszú valamit látott. Képtelenség volt, hogy karmesteri pálca legyen, mert akkor még nem voltak női karmesterek. Azt is látta, hogy a tengerentúlon tartózkodom sokat.

14 évesen kezdett el vívni, és néhány év múlva, 1956-ban ifjúsági bajnokként már a dobogó tetején állt Luxemburgban. Majd sikert sikerre halmozott, többszörös olimpiai bajnok lett. Rácáfolt a hitetlenkedésre.

A luxemburgi volt az első nyugati utam. Nem számított győzelemre a mesterem sem. De aztán elkezdtünk reménykedni: ha ilyen jól kezdődött a karrierem, akkor talán további sikerek is várnak majd. Ment is a vívás, sorra vertem meg az ellenfeleimet. A következő évben megismételtem a győzelmet, bekerültem a felnőtt válogatottba is. Öt olimpián vettem részt egyéniben és csapatban, 2 aranyérmet, 3 ezüstöt és 2 bronzérmet nyertem. Általában hoztam a sikereket a nemzetközi versenyeken. Volt, hogy kiestem és döntőbe sem kerültem egyéniben, olyankor csapatban sikerült nyerni.

Rejtő Ildikó, Józsefváros díszpolgára – Fotó: Huszár Boglárka

A sors fricskája, hogy 1958-ban a Philadelphiában rendezett világbajnokságon épp Nyári Magdával együtt jutott be a hatos döntőbe. Az elemzők szerint, ha akkor legyőzi őt, első is lehetett volna. Igaz az, hogy nem akart nyerni ellene?

Tiszteletből nem mertem megverni. Egyformán álltunk, de bennem volt, mégiscsak a tanárnőm. Így is harmadik lettem, ő az ötödik végül. Meglehet, ha megverem, akkor holtverseny alakulhatott volna ki az első helyért. A 16 évvel idősebb Magdi nénivel – akiből aztán Magdi lett nekem – sokszor versenyeztünk együtt: együtt voltunk válogatottak. Az 59-es budapesti világbajnokságon is csapatban nyertünk. Érdekesen alakult, hogy a mester és tanítványa csapattársak lettek.

A 68-as mexikói olimpián pedig majdnem lemaradt a dobogóról.

A csapattársammal és a mesteremmel időben indultunk el a verseny helyszínére, hogy legyen idő bemelegíteni. Taxival mentünk, a sofőr rossz utat választott: arra mentünk, amerre a maratoni futóverseny zajlott. Az utolsó pillanatban érkeztünk meg a versenyre, majdnem ki is zártak. Melegítőben voltam, gyorsan kellett átöltöznöm vívóruhába, bemelegítés nélkül szólítottak is a pástra. A nagy izgalom közepette a svéd vívótársnőm el is húzott 3–0-ra, ami azt jelenti, ha a negyediket beadja, akkor vége. Sikerült kiegyenlítenem és legyőztem. Így lettem harmadik.

A második olimpiáján, az 1964-es tokióin két aranyat is nyert, egyet egyéniben, egyet csapatban. Hogyan fogadták idehaza a sikereit?

Akik az olimpián érmet nyertek, azokat a verseny legvégén hozták haza, külön repülővel, amit aranygépnek neveztek. Idehaza feledhetetlen fogadtatásban volt részünk. A szüleim és az iskolatársaim is kijöttek elém a repülőtérre. Csodálatos érzés volt. Az utcán is felismertek, pedig az olimpiáról akkor még nem volt élő közvetítés a tévében. Volt egy fényképes szaküzlet viszont az Oktogonnál, ott ki voltak téve az olimpikonok fényképei. Történt, hogy édesanyámmal bementünk a Nyugatinál az élelmiszerüzletbe, s ahogy beléptünk, egyszerre csend lett, majd hatalmas taps kerekedett, virágcsokrot is hoztak. Meg voltam lepődve, nagyon jólesett. Anyám is olyan büszke volt rám, végtelenül örült a sikereimnek.

Születésétől kezdve hallássérült. Mennyiben nehezítette meg a dolgát ez a küzdőtéren?

Nem igazán. A legtöbb bíró tudta, hogy hányadán állok, és igyekeztek segíteni. Álltunk egymással szemben a páston a vívótársammal, s amikor mondták, hogy rajt, akkor be is intettek, így nem volt különösebb probléma. És az is lehet, mivel nem hallottam annyira a külső zajokat, ez hozzásegített, hogy jobban tudjak koncentrálni. Ha valamit nem értettem, a mestereim türelmesen magyaráztak, minden tekintetben nagyon sokat kaptam tőlük.

 Mi az, amire a sport megtanította?

Tisztességre, küzdelemre, kitartásra, szorgalomra, az emberekhez való türelemre.

Egy korábbi interjújában úgy fogalmazott, a vívás mindenért kárpótolta. Ezt hogy értette?

A vívásnak köszönhetem, hogy a kisebbségi érzésemet le tudtam küzdeni, és teljes ember lettem. Híres lettem, ez nagy büszkeséggel tölt el. Mindent megkaptam a sorstól, amit az ember elvárhat.

Ha visszanéz az életére, van bármi, amin változtatna?

Ha újból kezdeném a vívást, akkor jobban figyelnék arra, hogy több aranyérem kerüljön a tarsolyomba. Valahogy „meg voltam elégedve”. Arra gondoltam, világbajnok és olimpiai bajnok is vagyok, kell ennél még több? Most azt mondom, lehetett volna még ráadás.

Hiszen volt ráadás: veteránként is nyert világbajnokságot!

Az igaz! Luxemburgban nyertem először ifiként, és ugyanott 99-ben veteránként. Tulajdonképpen bekereteztem ezzel a pályámat.

Hiányzik a vívás, vagy manapság is forgatja még a fegyvert?

Már sajnos nem tudom elég erősen fogni a tőrömet, a kezem már nem a régi. Sokszor beleélem magam, milyen jó lenne, ha én is ott lehetnék még a páston, és vívhatnék. Nem volt könnyű abbahagyni. Nevelgettem a lányomat, az elvonta a figyelmemet. Lett közben unokám is, éppen most múlt hároméves. Együtt élek a családommal és nagyon jól érzem magam velük.

Rejtő Ildikó tőrvívó

Kétszeres olimpiai bajnok (egyéniben és csapatban, 1964, Tokió), háromszoros olimpiai ezüstérmes (csapatban 1960, Róma; 1968, Mexikóváros; 1972, München), kétszeres olimpiai bronzérmes (egyéniben, 1968, Mexikóváros; csapatban 1976, Montréal).

Ötszörös világbajnok, hétszeres világbajnoki 2., háromszoros világbajnoki 3. helyezett. BEK-győztes (1970), hatszoros egyéni és 12-szeres magyar bajnok.

Főbb díjai: a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozata (1957, 1972, 1976), a Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója (1962, 1968), Az év magyar sportolója (1963, 1964), Az év magyar vívója (1964, 1968, 1969, 1971, 1972), MOB Olimpiai Érdemérem (2000), Az évszázad siket olimpikonja (2000), a Nemzet Sportolója (2007), a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja (2013), a Nemzetközi Vívószövetség Hírességek Csarnokának tagja (2013), Prima díj (2021).

Nyitókép: Marjai János / MTI

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.