Mennyire követed Józsefváros politikai életét, hogyan látod a teljesítményét ennek az önkormányzatnak?

Azt látom, hogy azokat a hatalmas kihívásokat, akadályokat, amiket az elmúlt négy év állított az önkormányzat felé, alapvetően tisztességgel veszi. A covid például szinte rögtön a megválasztásuk után keresztbe húzott minden egyéb számítást, aztán egy abból kifejlődő, elhúzódó gazdasági válság következett, majd jött az infláció, és ezek mind súlyos problémát jelentettek, és jelentenek ma is. S mindez kormányzati elvonások mellett történik, kevesebb pénzből kell, hogy gazdálkodjanak. Nagyon nehéz tehát objektíve lemérni, hogy milyen teljesítményt nyújt egy kerületvezetés, amikor ilyen válságok nehezítik az amúgy is problematikus működést.

Van-e valamiben hiányérzeted esetleg?

Kevés időt töltök a kerületben, kora reggel elhagyom a lakást és csak késő este érkezem meg, nem itt dolgozom. Én olyan dolgokat látok csak, amelyek szimpatikusak, mint például a 32-esek terén kialakuló teresedés vagy a Bacsó Béla utca lezárása. Klassz, hogy vannak itt olyan típusú kísérletek, mint az önkormányzat „kinyitása”, a Közösségi Részvételi Iroda megalakulása is tetszik. Úgy látom, szociális téren a lehetőségeihez mérten törekszik az önkormányzat enyhíteni a nélkülözést a maga lehetetlenül szerény eszközeivel. A múlt heti Somogyi Béla-emléktábla avatása is fontos gesztus, méltóságteljes dolog volt, illő, hogy ilyesmiket is felvállal ez az önkormányzat.

A Fidesz slágertémája, a hajléktalankérdés miatt Pikóékat kritizálni – akik a jelenséget nem a kriminalizálás eszközeivel kezelik, hanem nyilvánvalóan humánusabban nyúlnak az ügyhöz –, az ilyen elvek következetes képviselete mennyire lehet népszerű?

Ezt majd meglátjuk 2024-ben. Egyrészt szerintem helyes, hogy a hajléktalanság ügyét alapvetően lakhatási kérdésként kezeli a kerület, nem pedig közterületi, rendészeti problémaként. Másrészt régi és megörökölt gond, hogy a hajléktalanellátó rendszerek legfontosabb intézményei ebbe a kerületbe koncentrálódnak. Kellene egy fővárosi szolidaritás, és egyáltalán, egy olyan erő, amivel rá lehet venni a többi kerületet is, hogy járjanak el sokkal proaktívabban. Harmadjára pedig, amíg a kormányzat ilyen szélsőségesen szegényellenes, addig minden politikai ajánlatot meg kell becsülni, ami nem akarja fokozni a szegényekkel szembeni elnyomást – még ha ezzel politikai kockázatot vállal is. A kerület vezetése egy alapvetően tisztességes szociáldemokrata álláspontot képvisel, de nagyon nehéz lehet ilyen szűkös költségvetésből, ilyen megkurtított jogkörökkel bármilyen érdemleges közpolitikai változást elindítani a kerületben, de amennyire ezek a szűkös lehetőségek biztosítják, szerintem ő próbálkozik. A polgármesternek emiatt nyilván épp elég baja van a helyi Fidesszel, a kormányzattal, a válságokkal, meg valószínűleg a sajátjaival is, hiszen ebből a szempontból nem egységes a képviselő-testület. Nem vagyok benne biztos, hogy minden ellenzéki frakció tudatában van a felelősségének, hogy miket veszélyeztetnek, amikor a hatalompolitikai helyezkedés érdekében közpolitikai vállalásait akadályozzák Pikónak.

Mire gondolsz pontosan?

A hírek elérnek hozzám is, de ezeket a szituációkat majd megtartom a saját interjúimra, amikor nekem kell kérdéseket feltennem (nevet).

Kár. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a 2019-es Fidesz-fiaskó után azt mondta, „megérdemelte volna a kormánypárt, hogy örökös polgármestert adjon” a nyolcadik kerületnek. Miért olyan különleges ez a kerület? Miért van az például, hogy a fővárosban egyedül itt létezik kormánypárti ellen-önkormányzati lap?

Nagy váltás volt ez anno. A Kocsis Máté vezetése alatt volt az ún. Józsefvárosból Jozefstadttá válás, a látszólagos polgáriasodás korszaka, amikor a homlokzatok mögötti mély szociális és egyéb válságok elkenése volt a gyakorlat. Az kölcsönözhette azt a külsőt, hogy itt kvázi rendet raktak, kirakták a kerítéseket, lemeszelték a templom épületét és így tovább. Gulyás valószínűleg erre gondolhatott, de a demokratikus akaratot nekik is figyelembe kell venniük. Biztos, erőteljesen fognak próbálkozni, hogy visszaszerezzék Józsefvárost, ám jó egy évvel a választás előtt nem látszik, lenne-e potens kihívó. De lehet, hogy lesznek meglepetések.

Az itteni Fidesz-testület elmúlt négyévi teljesítménye alapján nem látszik az az erős irányvonal, hogy miként akarnák megszorítani Pikót. A helyi Fidesz-lap nyilvánvalóan emiatt hatásos propagandatermék lehet arra, hogy a pozícióikat erősítsék, és legalábbis a meglévő mag-bázist ne engedjék szerteszét szaladni.

És van még egy dolog, ami miatt fontos a Fidesznek ez a kerület. Ez pedig Jámbor András előretörése, a Szikra megjelenése, a C8, az AVM működése, a Gólya – Kazán Közösségi Ház, az Auróra, mert itt van egy olyan fajta, magyarországi viszonylatban mindenképpen szokatlan aktivista közeg, amit a Fidesz nagyon nem akar megerősödni látni, mert ha ezek a csoportosulások képesek lennének Józsefvároson kívül is pozíciókat elérni, az már az ő alkotmányozó többségüket is veszélyeztetheti. Tehát a kormánypártnak elemi érdeke az, hogy ezeket az erőket helyben lefoglalja, s minél jobban visszaszorítsa őket Józsefvárosba, hogy ne tudjanak mással foglalkozni.

A Partizánra terelve a szót, milyen esély lehet arra, hogy ne csak középosztálybelieket érjen el a műsor? Lehet ezt valahogy demokratizálni a szegényebb rétegek felé?

Ahhoz sokkal több erőforrás kellene, nagyon sokkal több. Ugye mi előzőleg a VIII. kerületben voltunk, csak innen kirakták a szűrünket. Ha helyben vagyunk, akkor jobban hozzáférünk egy csomó olyan témához, amihez most kevésbé, és ezek nyilván a szegénységet érintő témák. Itt voltunk a sűrűjében, nem kellett messzire menni, hogy lássuk, itt konkrét tömbök vannak alapvető szolgáltatások nélkül, nagyon alacsony komfortfokozattal.

Egy sajtótermék esetében fontos, hogy aktívan menned kell-e azért, hogy a témával kapcsolatba kerülj, vagy lemész az utcára és találkozol vele, beleütközöl. De egyébként vannak a Partizánnak bizonyos adásai, ahol például L.L. Juniorral vagy G.w.M.-mel beszélgetünk a romák reprezentációjáról, a különböző társadalmi kihívásokról, és azt látom, ezek hivatkozott műsorai a Partizánnak a cigány közösségekben és más, súlyosan deprivált csoportokban is. Ha elmegyünk Szabolcsba, ott azt mondják, „á, te csináltad a Juniorral az interjút, az milyen jó!”. Ha a Juniorral lehet komolyabb dolgokról beszélni, az erősebb hatást vált ki szélesebb rétegekben, mint amikor egy rendkívül jól tájékozott társadalomkutató vagy szociális munkás mondja el ugyanazt, akik alapvetően azokat erősítik meg a tudásukban, akik már eleve úgy gondolkodnak.

A módszered, hogy a lightosabbnak tűnő témákba is belecsempészed a súlyosabb kérdéseket. Ennek kapcsán szokott is téged kritika érni, hogy nagyon erőltetsz egy bizonyosfajta kérdésfelvetést, nem tágítasz, többször is rákérdezel. Erre mit tudnál reagálni?

„Nem adhatok mást, mint mi lényegem” (idézet Madáchtól, Marci pedig nevet). Engem ez így érdekel, és ettől érdekes számomra. Ezeket a celebritásokat is fontos társadalmi szereplőknek gondolom, akiknek jelentős hatásuk van, jelentős befolyásoló tényezők, szeretem innen megközelíteni a szerepüket.

Ekkor megszólal az interjúalany telefonja, aki a riportertől elnézést kérve nyitja meg az üzenetet:

Most jött egy tök jó hír. Az egyik kerületben kilakoltatást terveztek, a kollégáim pedig utánamentek az értesülésnek, erre a jegyző és a polgármester jelezte, hogy a következő testületi ülésig elhalasztották a kilakoltatást.

Volna még a sajtónak ereje?

Az ellenzéki színtéren még biztosan van, de érdekes módon olykor még a fideszeseknél is tetten érhető ez. Most választási év is lesz, ezért egy kicsit mindenki elővigyázatosabb, de az biztos, hogy a következő évben megint föl fog értékelődni a sajtó jelentősége. Tehát elvétve, sporadikusan, de néha elejét lehet venni így egy-egy hasonló próbálkozásnak.

A sajtó teszi a dolgát, a független kutakodik, tényfeltár, a kormánypárti pedig ezerrel tolja a propagandát, amitől az ellenzék fuldokol. A választási kudarc utáni „le kell menni vidékre” mondásból sem lett semmi, már sokan mondták, hogy a rezsim ellen nincs csodaszer. De akkor mi marad, mi a dolga ebben a helyzetben ellenzéknek és sajtónak egyaránt?

Hogy az ellenzéknek mit kell tennie, azt ne én mondjam meg, mondják meg ők, de azt, hogy a médiának mit kell csinálnia, szívesen megmondom. Már egy jó fél éve dolgozunk egy olyan projekten, amivel az lenne a célunk, hogy tágítsuk azt a paradigmát, amiben a magyar sajtó működik. Szerintem ez a paradigma is része ennek a problémaegyüttesnek.

Milyen problémák vannak?

Nagyon sok olyan ügy van, amit a magyar sajtó nem kezel jelentőségének megfelelően. De ha többet akarsz megtudni, rosszkor időzítetted ezt az interjút, mert erre ősszel lesz kidolgozott válaszunk. Van egy alapvető félreértés arról, hogy mik a társadalom ügyei, milyen problémák feszítik, és ebben a magyar sajtónak változnia kell.

Mondj egy konkrét példát!

Például

miközben meghatározó módon alakítja komplett társadalmi csoportok, közösségek életét. Nemcsak olyasmivel kellene foglalkozni, hogy például az agrártámogatásokat miként osztják el, hanem hogy mi a magyar földművelés története, mi a jelentősége, hogyan alakította a társadalmi berendezkedés alakulását, politikai rezsimek megerősödéséhez, bukásához hogyan járult hozzá. Ebben a klímakatasztrófától sújtott időszakban még inkább fölértékelődik majd a mezőgazdaság szerepe, és alapvető kérdés, milyen hagyományokra építhetünk, milyen elfelejtett tudásokat kell újra felfedeznünk ahhoz, hogy az önfenntartás és az ellenállás útjára tudjunk lépni.

Nemrég egy hosszabb körúton jártál az Egyesült Államokban. Mik a tapasztalataid, az ott is jelenlévő súlyos társadalmi megosztottság enyhítésére vannak-e jó receptek és adaptálhatóak volnának-e itthonra?

Az egy hatalmas ország, nagyon diverz társadalom, még egy államon vagy városon belül is. Sokféle megosztottság létezik, de a nagy megosztottság-narratívák szerintem nem képezik le a valóságot, ha közelről megvizsgálod őket. A megosztottságok működtetése, fenntartása és erősítése komoly üzleti és politikai érdek, ráadásul a politikának az a természete, hogy elhatárol, megosztottságokat, törésvonalakat képez. Az a kérdés, hogy ezek a törésvonalak létező osztálykonfliktusokon alapulnak vagy csupán mindenféle kulturális és egyéb identitás problémák mentén próbálják meg elcsatornázni az elégedetlenséget. Sokan próbálkoznak azzal, hogy fölülírják ezt, de nem nagyon hiszem, hogy lennének általános, kontextustól függetlenül működőképes jó technikáik, én legalábbis ilyesmivel nem találkoztam.

De nyilván találkoztál olyanokkal, akik ezen dolgoznak.

Igen, de nincsen olyan reprezentatív válaszuk, ami ráhúzható lenne a teljes amerikai társadalomra. Próbálkozások vannak, és egyiket sem éreztem annyira jelentősnek, hogy azt gondoljam, abból adaptálható bármi is itthon. Az pedig alapvető különbség, hogy ott sokkal több helyi médium van, még úgy is, hogy a médiapiac ott is beszűkült. De ott mégiscsak megvan a lehetősége egy Debrecennél nem feltétlenül nagyobb városnak is, hogy a közéleti nyilvánosságot alakítsa a saját médiumai által. Ez Magyarországon nincs így, és ez erőteljesen érezteti a hatását a politikai diskurzusban.

Nagyra nőtt a Partizán az utóbbi időben, sokan már egy igazi televízióhoz hasonlítják. Spontán vagy eltervezett folyamat volt az, hogy ennyire aktívan jelen vagytok a nyilvánosságban?

Azért mi messze nem rendelkezünk egy televízió lehetőségeivel. Sokan gondolják ezt, de mindig helyre szoktam tenni, mert félreértésekhez vezet. A mozgókép előállítása sok ember együttműködését igényli, ezért tűnhet úgy, hogy nagyon sok sokan vannak a Partizánnál. De nem nagy a létszám, olyan 50 főnyi stábbal dolgozunk most. Az elmúlt egy évben tudatosan vissza is vettünk a tempóból egy kicsit, már nem gyártunk annyi tartalmat, mert azt láttuk, nem tudunk olyan minőségi szempontokat beépíteni, amiket fontosnak tartunk. Ez teszi majd lehetővé, hogy közép vagy akár hosszú távú projektek mellett is el tudjunk köteleződni.

Mi az ősélményed, hogyan alakult ki benned az igazságkereső, radikálisan cselekvő én?

Én alapvetően abban szocializálódtam, hogy

föl lehet ellene lépni. Nem természeti tünemény, amire azt kell mondani, hogy ja, hát létezik és akkor adaptálódni kell hozzá, mert meg lehet változtatni. És voltak olyan élményeim is, hogy tényleg lehetséges változtatni.

Idén márciusban, amikor megkaptátok a Magyar Sajtódíjat, Uj Péter a laudációjában „robotfrontembernek” nevezett, tényleg hihetetlen a munkabírásod, honnan ez az energia?

Én a szabadidőmben is azon gondolkozom, kik lennének jó interjúalanyok, milyen műsorokon kéne dolgozni. Ez csak azért tűnik különlegesnek, mert a bérmunka világában az az alapvetés, hogy a munka elviselhetetlen kényszertevékenység, amiből öröm nem származik – ami szerintem arról is szól, hogy mennyire szar az a rendszer, amiben évtizedek mennek el arra, hogy az emberek csak azért robotolnak, hogy ne dögöljenek éhen.

Van neked egy felettes éned, aki néha rád parancsol, hogy most már tényleg menj el szabadságra?

Én ezt a tevékenységet évtizedes viszonylatban akarom csinálni, ezért úgy van megtervezve a munkaidőm, hogy be vannak építve rekreációs szünetek is. Szóval, eléggé jól kibalanszírozott életet élek, mert tudom, hogy ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egészet fenntarthatóan tudjam csinálni. Az pedig felelősséget jelent, hogy 37 évesen a generációm azon nagyon kevés tagjaihoz tartozom, akik olyasmivel foglalkozhatnak, amit szeretnek, és amit társadalmi megbecsülés övez. Hálás vagyok, hogy ennek az országnak ebben a nagyon-nagyon perspektíva nélküli és kilátástalan időszakában mégiscsak azt érezhetem, hogy valami fontos és jelentős dolgot adhatok a baloldalnak, a hazának.

Nyomtatott formában az interjúnak rövidebb verziója jelent meg.

Fotók: Huszár Boglárka