Közösségszervezés: Amikor az egyéni hangok közös erővé válnak

CKA30 - 2025.05.09.
2025. május 17.

A Civil Kollégium Alapítvány 30 éve a közösségek szolgálatában

A Civil Kollégium Alapítvány (CKA) május 9-én rendezte meg jubileumi konferenciáját a budapesti Kesztyűgyár Közösségi Házban, ahol szakemberek és aktivisták tekintettek vissza a szervezet három évtizedes történetére, valamint a közösségszervezés magyarországi fejlődésére.

A rendezvény nemcsak a múltat idézte fel, hanem a közösségi érdekérvényesítés jövőjét is vizsgálta, miközben 140 regisztrált érdeklődő gyűlt össze, hogy együtt gondolkodjanak a társadalmi változás lehetséges útjairól.

A közösségszervezés lényege és a CKA küldetése

Sándor Kata, a CKA sajtó és PR-munkatársa a nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a konferencia célja bemutatni a közösségszervezői megközelítés társadalom- és személyiségformáló erejét, és rávilágítani arra, milyen lehetőségeket kínál azoknak, akik hosszú távú társadalmi változásokat szeretnének elérni.

Bálint Mónika, a CKA ügyvezető igazgatója a köszöntőjében két fontos mérföldkövet emelt ki: az alapítvány 30. születésnapját és a közösségszervezési szakma magyarországi megteremtését. Személyes története különösen érdekes volt, mivel éppen az esemény helyszínéhez, a Kesztyűgyárhoz kapcsolódott. Elmondta, hogy a közösségszervezéshez vezető útja ebben az épületben indult.

„Az első közösségszervező képzésen elhangzott a kérdés, hogy mi volt az első alkalom, amikor megtapasztaltad a saját erődet. Az én ilyen alkalmam 2011-ben volt, itt a Kesztyűgyárban” – kezdte Bálint Mónika. Történetéből kiderült, hogy 2007-ben a Zöfi (Zöld Fiatalok Egyesülete) kezdeményezésére elindítottak egy cserebere piacot, ami 2008-ban, amikor a Kesztyűgyár megnyílt, ide költözött. Az épület eredetileg valódi közösségi térként működött, ahol számos civil szervezet önkéntesen dolgozott, hozta a saját tudását, ötleteit és programjait.

2009-ben azonban jelentős fordulat következett be, amikor Kocsis Máté került a kerület élére. „Megváltozott az, ahogy ez a ház működött… 2010-ben azt láttuk, hogy kiszorulunk ebből a térből, nagyon sok partnerséget felmondott az önkormányzat” – mesélte Bálint Mónika. Az akkori csapást jól szemlélteti, hogy egyszer csak bejelentették, hogy a cserebere piacot a Zöfi nélkül csinálják tovább, holott ők kezdeményezték és építették éveken át. Az akkori igazgató kijelentette, hogy politikai okokból teszi ezt.

Ebben a helyzetben született meg első közösségszervező akciója: tüntetést szervezett a Kesztyűgyár elé, kislányával a hátán. „Rendőrségi bejelentéssel megszerveztünk egy párhuzamos cserebere piacot az épület elé, és az összes civil szervezet, aki a partnerünk volt, segített, hozta az asztalokat, szórólapozott” – idézte fel a történetet. Az akció sikeres volt abban az értelemben, hogy „el tudtuk juttatni az emberekhez azt az üzenetet, hogy ez a változás nem olyan, amit mi akartunk, és hatalmi eszközökkel szorítanak minket ki ebből a térből.”

Bálint Mónika

A CKA ügyvezetője megjegyezte, örül, hogy most megint a Kesztyűgyárban lehetnek, amely újra otthona nagyon sok civil szervezetnek és kezdeményezésnek. Története jól szemléltette azt a társadalmi és politikai környezetet, amelyben a közösségszervezés magyarországi fejlődése elindult a 2010-es években.

„Szervezett civil erőt építünk a társadalmi változásért”

– foglalta össze Bálint Mónika a CKA hitvallását, hozzátéve, hogy a szervezet nemcsak oktatja a közösségszervezést, hanem aktívan gyakorolja is különböző országos programjaiban.

Közösségszervezés a gyakorlatban

Szabó Tünde, az Üllő Te vagy Egyesület közösségszervezője adott személyes bepillantást abba, hogyan működik a gyakorlatban a közösségszervezés. A CKA egyéves képzésének korábbi résztvevőjeként beszámolt arról, hogy egyesületük már a kezdetektől kiállt olyan ügyek mellett, mint a lakóépületek közelébe tervezett ipari parkok elleni tiltakozás vagy a környezetszennyező tevékenységek dokumentálása.

„Civilnek lenni jó. Ügyek mentén közösségben kiállni pedig menő” – kezdte előadását Szabó Tünde, majd elmagyarázta, hogyan fejlődött a CKA képzéseinek köszönhetően. Az általa pozitív örvénynek nevezett folyamat során megtanulta, hogy az egyéni hangoskodás kevés – valódi változást csak közösen lehet elérni. „Megtanultam, hogy egyedül hangoskodni kevés.

Ha többen, sokan vagyunk, akkor előbb-utóbb eljut a hangunk a döntéshozókhoz,”

– fogalmazott.

Szabó Tünde

Közép-európai kontextus

Chuck Hirt, a szlovákiai Centrum Komunitného Organizovania elnöke nemzetközi perspektívából mutatta be a közösségszervezés regionális fejlődését. 1996-ban érkezett Szlovákiába, hogy meghonosítsa a módszertant egy olyan régióban, ahol akkor még inkább a közösségfejlesztés dominált. Előadásában elmondta, hogy a 2000-es évek elején kezdtek kapcsolatokat építeni a magyar civil szervezetekkel, köztük a CKA-val.

Hirt elismerően beszélt a magyarországi fejleményekről:

„Magyarország, illetve a Civil Kollégium Alapítvány sokat tett azért, hogy valódivá, megtapasztalhatóvá tegye a közösségszervezést ebben a régióban.”

Különösen fontosnak tartotta az országos közösségszervező hálózat létrejöttét, ami szerinte példaértékű lehet más országok számára is, akár még az Egyesült Államoknak is, különösen az illiberális demokráciák térnyerésének időszakában.

Chuck Hirt

Kerekasztal-beszélgetés: A közösségszervezés múltja, jelene és jövője

A konferencia egyik legátfogóbb programeleme a négy szakember részvételével zajló kerekasztal-beszélgetés volt, amelyet Csordás Anett, a CKA oktatási vezetője moderált. A beszélgetésben Sebály Bernadett kutató, Nizák Péter, a Civil Szemle Alapítvány kuratóriumi elnöke, Varga Máté, a CKA elnöke és Vojtonovszki Bálint, Magyarország első hivatalos közösségszervezője vett részt.

Varga Máté történeti áttekintéssel kezdte, magyarázva, miért volt szükség a közösségszervezés bevezetésére a 2010-es években.

„Meghaladni a dolgokat. Meghaladni önmagunkat. Meghaladni a helyzeteket. Gyakorlatilag erről szól a közösségszervezés is,”

– fogalmazott. Elmondta, hogy bár a közösségfejlesztés terén sok sikert értek el, a társadalmi részvétel stagnált vagy romlott, a szegénység nőtt és a szélsőjobboldali ideológiák erősödtek.

A kulcsfontosságú felismerés az volt, hogy a korábbi közösségi munka nem foglalkozott kellő mélységben a hatalom kérdésével. A hatalom kulcskérdés – hangsúlyozta. A közösségszervezés újdonsága abban állt, hogy konkrét stratégiákat dolgozott ki arra, hogyan építsenek hatalmat a helyieknek, és hogyan számoltassák el a döntéshozókat.

Sebály Bernadett a saját szakmai útját vázolta fel, amely egy emberi jogi szervezettől A Város Mindenkié hajléktalan érdekvédelmi csoportig vezetett. „Részt vettem egy olyan kezdeményezésben, ahol ténylegesen az érintett emberek és hátrányos helyzetű érintett emberek hatalmát építjük” – magyarázta. Munkája során hajléktalan embereket segített abban, hogy saját hangjukon képviseljék érdekeiket a nyilvánosság és a döntéshozók előtt.

A jelenlegi társadalmi-politikai helyzetet elemezve Bernadett hangsúlyozta a következő 12 hónap fontosságát: „Szerintem két nagyon fontos feladat van. Az egyik a választási tudatosság növelése. A másik pedig a bázisépítés, bázisépítés, bázisépítés.” Véleménye szerint erős civil bázisra van szükség, amely képes lehet vagy az új politikai erőkkel tárgyalni, vagy ellenállni, ha a helyzet rosszabbra fordulna.

Vojtonovszki Bálint, aki jelenleg Berlinben dolgozik közösségszervezőként, a képzési módszerekről és a közösségszervezés gyakorlati kihívásairól beszélt. 2014-ben Sebály Bernadettel és Peták Péterrel közösen dolgozta ki az első magyarországi közösségszervező képzést. „Igyekeztünk az elméleti tudás átadása mellett nagyon sok gyakorlatot belevinni” – idézte fel, kiemelve a szerepjátékok, a sajátélmény-gyakorlatok és a résztvevők valós problémáin alapuló feladatok fontosságát.

Egyben rámutatott a hatalommal való átlátható bánásmód, a közérthető kommunikáció és a folyamatos megújulás jelentőségére. Dave Beckwith mondta, hogy

az a szervezet, amelyik nem növekszik, az meg fog halni,

– idézte az amerikai közösségszervezőt, hozzátéve, hogy a növekedés nemcsak létszámban, hanem tudásban is értelmezhető.

Nizák Péter a támogató szervezetek perspektíváját képviselte. A Nyílt Társadalom Alapítvány korábbi programvezetőjeként elmagyarázta, miért kezdték támogatni a közösségszervezést: „Az elég nyilvánvaló volt, a probléma az, hogy a hatalmi. autoriter vagy hatósági típusú megoldások egyre erőteljesebben láthatók. A civil szervezetek érdekérvényesítési lehetőségei nagyon szürkülnek, a csatornák eltűnnek, különösen élesen vidéken.”

A szakember fontosnak tartotta, hogy a civil szervezetek erősítsék társadalmi beágyazottságukat, ami jellemzően problematikus volt Magyarországon: kis tagság, kevés helyi forrás, szűk kapcsolatrendszer. A közösségszervezés erre kínált megoldást. Büszkén jegyezte meg, hogy az elmúlt évtized jelentős civil sikertörténeteinek minimum a fele, de talán még kicsit több is a közösségszervező mozgalomhoz köthető.

Varga Máté a jövő lehetőségeiről szólva optimista hangot ütött meg: „Én azt gondolom, hogy volt egy nagyon nagy mélyrepülés… és én bízom benne, hogy most újra inkább egy virágkor lesz.” Véleménye szerint a következő időszakban érdemes lesz mind a helyi szervezésre, mind az országos ügyekre koncentrálni és politikailag talán még aktívabbnak lenni a politika civil irányításában.

Sebály Bernadett a zárógondolataiban a közösségszervezés történelmi kontextusára hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy a ma használt módszerek a rendszerváltás utáni amerikai demokratizálódási folyamat részeként érkeztek a régióba. Ez a fajta közösségszervezés inkább kicsi állampolgári csoportok építésére összpontosított, nem pedig egy erős hatalmi ellenpólust képezni tudó társadalmi blokk megszervezésére, ami a jelenlegi kihívások tükrében átgondolásra érdemes.

A közösségszervezés mint mágnes

A konferencia első részének zárásaként Homoki Andrea, a CKA közösségszervezője, a Víz Koalíció és az Eleven Gyál alapítója mutatott be egy sikeres közösségszervezési folyamatot. Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című művéből vett idézettel kezdte: „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”

Andrea elmagyarázta, hogyan jutott el a közösségszervezéshez: magányos, a közélet iránt érdeklődő emberként találkozott az Eleven Emlékmű kezdeményezéssel, majd a CKA képzéseivel. 2016-ban megalapította az Eleven Gyált, 2018-ban pedig munkájuk nyomán létrejött az Eleven Vecsés is.

A fordulópontot 2019-ben egy vecsési lakos Facebook-posztja jelentette, aki nem elégedett meg a panaszkodással a rossz vízminőség miatt, hanem cselekvésre szólított fel: csináltassanak vízvizsgálatot! Ez vezetett egy közösségi finanszírozású vízvizsgálathoz, amiből kibontakozott a vizes munkacsoport, majd a Víz Koalíció létrehozása 2021-ben.

„A közösségszervezés olyan, mint a mágnes – magyarázta Homoki Andrea –, embereket vonzunk, s minél több ember jön be a körünkbe, annál vonzóbbá válunk, annál nagyobb lesz a nyomásgyakorló képességünk.” Elmondta, hogyan építettek kapcsolatokat szakemberekkel, szakszervezetekkel, önkormányzatokkal és végül a döntéshozókkal is.

A rendszeres találkozók, a közös stratégiaalkotás és az olyan „szertartások”, mint a minden évben megszervezett Víz Hete programsorozat segítettek fenntartani a lendületet. Az eredmény pedig kézzelfogható: „2025-től kivezették a közműadót, bejelentettek egy országos rekonstrukciós programot, amiket mi megfogalmaztunk a Tiszta vizet a poharainkba petíciónkban.”

Andrea az előadása végén megosztotta, hogy számára a téma személyes jelentőséggel is bír: „Én magam vízszegény háztartásban nőttem fel. Pontosan tudom, mit jelent az, hogy hátra, a kert végébe járunk a budira, hogy kerti csapról visszük a vizet és melegítjük a tűzhelyen.” Ez a személyes érintettség is jól mutatja, hogyan kapcsolódik össze a közösségszervezésben a társadalmi változás és az egyéni elkötelezettség.

Homoki Andrea

A konferencia délután változatos programokkal folytatódott, ahol a résztvevők mélyebben megismerhették a közösségszervezés különböző aspektusait. A Sikeres kampányok közös titkai című panel során olyan konkrét esettanulmányok kerültek terítékre, mint a Közmunkás Mozgalom, a kiemelt beruházások elleni fellépés, a Római-parti fák védelme és az otthonápolási kampány.

Ezt követően Közösségszervezés színterei címmel kerekasztal-beszélgetés zajlott a részvételi demokrácia és a politikai kultúra formálásának lehetőségeiről, majd Kovács Vera bemutatta az Utcáról Lakásba! Egyesület útját a lakhatási mozgalomtól az önkormányzati munkáig. A délutáni blokkban a közösségszervezés és a társadalmi mozgalmak kapcsolata került középpontba, ahol szakszervezetek, jogvédő szervezetek és oktatási intézmények képviselői osztották meg tapasztalataikat.

A nap zárásaként párhuzamos műhelyekben mélyülhettek el az érdeklődők olyan specifikus témákban, mint a digitális szervezés, az ifjúsági közösségszervezés vagy a Marshall Ganz-féle szervezési modell, valamint betekintést nyerhettek a különböző szervezők személyes történeteibe az Élő Könyvtár keretében.

A CKA jubileumi konferenciájának első része átfogó képet adott a közösségszervezés magyarországi útjáról és jövőbeli lehetőségeiről, miközben konkrét példákon keresztül mutatta be, hogyan válhatnak az egyéni problémák közösségi ügyekké, és hogyan érhetnek el valódi változásokat szervezett fellépéssel.

Fotók: Zinma Studio

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.