Már decemberben, közvetlenül a cikksorozat első részének megjelenése után akartam írni a Corvinnegyed új lakóiról, de akkor hiába tébláboltam fel s alá a Corvin sétányon, nem sikerült senkit elcsípni, aki az új házakban lakik. Csak turistával találkoztam. Most ügyesebb leszek, gondoltam – de nem jártam sokkal jobban.
Először a beruházó Futurealt kerestem meg, hogy megtudjam, miféle emberek vásárolnak itt lakást. Küldözgettek ide-oda, végül a marketing csapathoz irányítottak, akik írásban kérték a kérdéseimet. Nem válaszoltak. Később megértettem, miért: nem tudhatják, ki él itt, mivel szinte senki nem a saját lakásában lakik.
Ezért a sétány üzleteit jártam körbe, mert az ott dolgozók tudhatnak a legtöbbet az itt lakókról. Ők valóban határozott véleménnyel voltak és igen egyöntetűen nyilatkoztak.
A Corvin Apartman-ház aljában levő bisztróban érdeklődtem először. A pincérfiú elmondta, hogy a házban szinte mindenki koreai vagy kínai, akik a környéken működő multicégeknél dolgoznak, a Samsungnál és a Nokiánál. A cégek ugyanis a sétányon bérelnek nekik lakást. „Egész nap dolgoznak, csak az iroda és a lakás között közlekednek” – mondja.
Átellenben a delikáteszes szerint is főként külföldiek laknak itt, legtöbben hotelben vagy Airbnb lakásban. „Néhány vevőnk időről időre visszajön, ők itt laknak. Sokat költenek, csak a minőséget nézik. Nem tudom, mit dolgozhatnak, de szeretnék én is olyan munkát.” Aki ilyen sokat keres, miért nem a budai hegyvidéken lakik inkább? – morfondírozok.
„Ez még a belváros, itt minden pillanatok alatt elérhető, és van, akinek ez fontosabb, mint a zöld” – kapom máris a választ. Néhány házzal feljebb, a szték-étteremben is a pincéreket faggatom. „Átmeneti lakók vannak ezekben a házakban. Itt nincsenek helyi lakosok, csak bőröndösök. A legtöbb lakást turistáknak adják ki, olcsóbban megússzák, mintha szállodába mennének. Ismerek olyan kínait, aki húsz lakást vett meg itt kiadásra. De csak felerészben a turisták a vendégeink, jönnek napközben az irodákból és persze a városból is. Szombat-vasárnap pedig jönnek helyiek is, de ők nem a sétányon, hanem a környező utcákban laknak” – mondják.
Betérek a lottózóba is, bár sejtem, hogy nem ez a turisták törzshelye. Mégis, egyszer-egyszer betérnek kíváncsiságból sorjegyet venni, de ide leginkább a szomszédos utcák régi lakói járnak.
A tésztás bisztró kong az ürességtől, nyugodtan beszélgethetek a lányokkal, amíg rendet raknak a látványkonyhában. Ők is csak azt mondják, mint a többiek: 90 százalékban külföldiek laknak erre, legtöbbjük csak pár napra vesz ki lakást, mások meg itt dolgoznak a sétány irodaházaiban. Itt mindenki bérel, ez a jellemző. „Olyan ez, mint egy sziget a gettóban” – állapították meg.
Végül a borbélyhoz nézek be, ahol épp csak egy vendég van. A szabad fodrászlány – aki egyébként az eddigi nyilatkozók közül az első, aki józsefvárosi – is azt mondja, hogy szinte kizárólag külföldiek laknak errefelé. Sok köztük az egyetemista, aki többedmagával bérel lakást, sokan helyben dolgoznak, és persze sok a turista. Végre egy sétány-lakóval is tudok beszélni: a fiatalemberrel, akinek épp most fejezik be a frizuráját. „Harmadmagammal bérelek itt lakás, így már megéri. Fejenként százezer, de ma ennyiért nem kapni normális, önálló lakást. Jogot végeztem, nemrég fejeztem be az Erasmus-ösztöndíjas külföldi tanulmányaimat. A belvárosban dolgozom egy nagy cégnél” – mondja. Józsefváros többi részén még nem járt, útjai a belvárosba vezetnek és mindig a Corvinnál jön be.
Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy a Corvin sétány lakóinak lényegében nincs kapcsolata Józsefvárossal, többségük talán nem is tudja, melyik kerületben él. Nem rendezkednek be élethosszig, csupán pár napot, legfeljebb pár évet élnek itt. Valóban ez volt a célja ennek a városrehabilitációnak? Az igazi kérdések csak most jönnek.
Fotó: Huszár Boglárka
