Minden egyes hungarikum híd az emberek között, bárhogy is kell ezt elképzelni

2022. január 31.

A Füvészkert bekerült a Magyar Értéktárba, ami már majdnem Hungarikum

Ha eddig nem voltunk, most már büszkék lehetünk a Füvészkertre, hiszen egy friss döntés során bekerült a Magyar Értéktárba, mely közmondásosan a Hungarikumok „előszobája”.

Magyar operett, Rákóczi-túrós, Védőnői szolgálat, hízott víziszárnyas-termékek. Első, de második látásra sem láthatóak azok a halmazok, melyek metszetében az előbbi gyűjtőfogalmak elhelyezkednének. Ki gondolná, de a fönt felsoroltak mind-mind az úgynevezett Magyar Értéktár „gyűjteményei”, mely értéktárnak annyi köze van a Hungarikumokhoz, hogy innen válogat egy magas grémium az értékmegőrzés legmagasabb hazai szintjén lebegő entitásnak, a Hungarikumok gyűjteményének.

Fotó: Huszár Boglárka

Ebbe az illusztris társaságba keveredett most – jegyezzük meg ezt a nevet – Nagy István agrárminiszter nyomán az ELTE Füvészkertje. A minden kerületi lakos szívét megdobogtató hír mint egy falat kenyér kellett már az ország legnagyobb botanikus kertjének, hiszen tarthatatlan volt az az állapot, hogy a 200 év körüli páfrányfenyők alatt annak a tudatnak hiányában kellett andalognunk, hogy a kert rajta lenne a Magyar Értéktár „akikre büszkénk vagyunk” listáján.

Valószínűleg Nemecsek Ernő is angyali mosollyal néz le most egy felhőről

kerületünk ritkás lankáira, hiszen a dolgok helyükre kerültek, régi adósság lett leróva most.

Várhatóan a nemzeti tudat is tovább egységesedik a döntés által, hiszen a következő generációk nemzeti hovatartozásának, magyarságtudatának kialakításához, megerősítéséhez járul hozzá az, hogy

ily módon is kifejezzük elismerésünket, rójuk le tiszteletünket a Füvészkert felé.

Igen, a költő erre gondolt, mikor is a Magyar Értéktár küldetését, mi több, misszióját vélte meghatározni, a cél nemességét ki lenne oly bátor, hogy vitassa, épp ellenkezőleg, gyáva az, aki most nem azonosul, amúgy is, a magyar ember szekere úgy mozdítandó tova (bocsánat, előre, nem hátra), ha nemcsak felvállaljuk, de aktív büszkeséggel is viszonyulunk kiemelkedő teljesítményeinkhez.

Fotó: Huszár Boglárka

Mi már csak annyit várnánk a haza bölcseitől, hogy zivataros századaink elmúltával, épülő-szépülő viakolor főtereinken, csenevész fák nem létező árnyékában aszalódva, a cigányteleptől 100 méterre felépült Nagy-Magyarország emlékmű tövében túlcukrozott fagyit nyalogatva, hogy társadalmasítsák ezt a döntéshozatalt, hogy a nép egyszerű gyermeke is tudjon javaslatot tenni a Magyar Értéktárba felvevendő vívmányokról, és a szabolcsi almatermesztés hagyománya és a székely himnusz mellé kerüljön be egy igazi, tőröl metszett hungarikum is: a pótcselekvés.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 05.
A Budapesti Történeti Múzeum Barokk Terme 2026. szeptember 24-én egy olyan színjáték helyszíne volt, amelynek forgatókönyvét – úgy tűnik – a szakmaiság álcája mögé bújtatott érzéketlenség és a történelmi emlékezet relativizálása írta.
2026. október 03.
Boldogító harangjáték. Ki nem mondott kavargó szavak. Harc a közös képviselővel. Három rövid kritika.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.