A túlélés a kulcsszava a 7. Roma Hősök Színházi Fesztiválnak

2025. április 21.

„A hőssé válás folyamatában bizonyos dolgokat túl kell élni”

Hetedik alkalommal rendezik meg a Roma Hősök Színházi Fesztivált – az egyetlen olyan nemzetközi színházi seregszemle, ahol roma alkotók független előadásai mutatkoznak be. A május 7. és 11. között zajló programsorozat a Független Színház és az Eötvös10 együttműködésében valósul meg, utóbbi adja a fesztivál színhelyét is.

A fesztiválon idén magyar, olasz, román és ír előadások szerepelnek a programban, minden esetben eredeti nyelven, magyar és angol felirattal. Az előadásokat közönségtalálkozók követik, melyeket élőben közvetít a HowlRound Theatre Commons. A színházi programokat képzőművészeti kiállítások egészítik ki, Oláh Norbert és a Romano Kher művészeinek alkotásait is láthatjuk.

A Független Színház (FÜSZI) nem csupán előadásokat hoz létre – történeteket mesél, amelyek újradefiniálják a roma reprezentációt a színházi világban. A FÜSZI gondolata a kétezres évek elején született: Balogh Rodrigó és Illés Márton, a társulat alapítói látták, hogy a roma karaktereket egyes alkotásokban sztereotípiák mentén építik fel az alkotók – bűnözőként, csavargóként, legjobb esetben zenészként tüntették fel –, és még a pozitívnak szánt ábrázolások is felszínesek maradtak.

Ez a hiányérzet vezette el egy újfajta roma színházi forma kidolgozásához, amely nem a többségi társadalom előítéleteire válaszol, hanem belülről, a közösség saját történeteiből és tapasztalataiból táplálkozik. Ahogy Lakatos Lucia, a Független Színház szakmai vezetője fogalmaz: „Nemcsak színpadot, hanem kulturális teret is ki kellett harcolniuk.

A kezdetekkor senki sem volt kíváncsi a roma színházra,

de valódi lehetőség sem volt arra, hogy egy ilyen kezdeményezés kibontakozhasson.”

A társulat tudatosan építette fel az identitását – és ezzel együtt egy olyan közösséget is, amely nemcsak a roma kultúrát, de a hősiesség fogalmát is újragondolja. A FÜSZI munkáinak középpontjában a „hős narratíva” áll. A megközelítés nem mitikus hősöket keres, hanem azokat az embereket emeli ki, akik a mindennapi küzdelmekben talpon maradnak. „A Roma Hősök egy brand is, ami sok mindent magába foglal: A Roma Hősök drámakötet, ami a világ első roma drámakötete, illetve ennek a második része, amiben kortárs roma alkotók munkáit gyűjtöttük össze. Az Európai Roma Színház és Dráma Gyűjtemény és a Roma Hősök kiállítás ugyanez a brand. Van workshopunk is, ahol személyes hőstörténetekkel foglalkozunk, és persze a Roma Hősök Színházi Fesztivál is ide tartozik” – sorolja Lakatos Lucia.

A Roma Hősök Színházi Fesztivál szinte véletlenül indult: „Eleinte nem volt mögötte nagy koncepció. A FÜSZI négy kortárs, európai monodrámából akart egyetemi oktatóanyagot csinálni. Az alkotók (Alina Serban, Michael Collins, Sebastiano Spinella és Michaela Dragan) Budapestre utaztak, hogy egyeztessenek a módszertanról, és ekkor merült fel az ötlet: ha már itt vannak, miért ne mutatnák be az előadásokat is?”

Az első fesztivált a Stúdió K-ban rendezték meg, de a siker után a folytatás már tudatos volt – a következő évben már tizenkét darab mutatkozott be. Ekkor már nemcsak monodrámák, hanem kamaradarabok is bekerültek a fesztiválba, hogy jobban megmutathassák a szereplők közötti viszonyokat is.

2017 óta minden évadban új nézőpontból közelítik meg a roma identitás, a társadalmi igazságtalanság és az ellenállás kérdéseit. 2023-ban a generációk, 2022-ben a családok és harcok voltak a fesztivál hívószavai, az idei év témája pedig

a túlélők.

Lakatos Lucia szerint „ami nem öl meg, az megerősít. A roma közösségek számára

ez nem közhely, hanem a hús-vér valóság.

Nem kell nagy történelmi kitérőt tennünk – a világháborútól kezdve a gyűlöletgyilkosságokon át a terrortámadásokig –, ha csak a jelenlegi helyzetet nézzük, az egészségügyben és az oktatásban továbbra is diszkrimináció és hátrányok érik a romákat, rengeteg nehézséggel kell szembenézniük.”

A túlélő nem passzív elszenvedő – hanem aktív cselekvő, aki szembenéz a nehézségekkel, és történetét átörökíti, elmeséli.

„Minden hős karakterébe beleillik a túlélés. Egy tökéletes világban nincs szükség hősökre. Nehézségeknek léteznie kell ahhoz, hogy valaki hőssé lehessen – a hőssé válás folyamatában bizonyos dolgokat túl kell élni.”

A fesztivál idei öt előadása e túlélés különböző arcait mutatja be – a nők szerepétől a mentális egészségig, a társadalmi kirekesztéstől a kulturális ellenállásig:

A Giuvlipen román társulat Caliban és a boszorkány című előadása május 7-én nyitja meg a fesztivált. A látványos futurista darab radikálisan újraértelmezi Shakespeare A vihar művét: roma keresztény hódítók uralják Európát, a fehér lakosság válik az elnyomás tárgyává. A darab egyszerre vizuálisan lenyűgöző és mélyen elgondolkodtató – provokatív kérdéseket vet fel a hatalom, az elnyomás és az igazságtétel természetéről. Az előadást Lakatos Gabi, GAB koncertje követi.

Május 8-án az ír Traveller Wagon Wheel társulat lép színpadra Szarkák a villanyoszlopon című előadásával. Michael és Johnny Collins darabja egy ír traveller család történetét meséli el, a generációkon átívelő fájdalom és az öngyilkosság tragédiájának tükrében. Jim, az apa, kétségbeesetten próbál kapcsolatot tartani fiával, de nem tudja kimenteni a fiát, Tommyt a mély depresszióból. Az előadás megrendítően mutatja be az ír traveller közösséget sújtó láthatatlan válságot, miközben univerzális szülői és emberi érzéseket szólaltat meg.

A harmadik napon, május 9-én az olasz Rampa Prenestina társulat Bo-ra várva című előadását mutatják be, ami egy Godot-ra várva-átirat. Két roma fiatal történetét látjuk, akik folyton újrakezdésre vágynak – de újra és újra falakba ütköznek. A becketti abszurdra épülő darab egyszerre idézi meg a reménytelenséget és a túlélést. A középkori olasz színjátszási hagyomány, a commedia del’arte eszközei ugyanakkor humorral és életörömmel itatják át az előadást – tragikum és játékosság feszültségében születik meg a történet.

Május 10-én a Független Színház mutatja be új előadását, az Emberevőket. A darab a XVIII. századi vérvád történetét dolgozza fel, amikor egy eltűnt mészáros meggyilkolása miatt 131 roma embert ítéltek el – holttest nélkül, kizárólag kínzással kicsikart vallomások alapján. Az előadás drámai erővel mutatja be, hogyan válik egy közösség kollektív bűnbakká, hogyan alakul ki a konstruált igazságszolgáltatás, és mit jelent mindez egy közösség túlélése szempontjából. A zene, a vizuális világ és a szöveg archaikus és kortárs elemeket ötvözve teszi átélhetővé ezt a sötét történelmi epizódot. Lapunk is több alkalommal írt róla:

A fesztivál zárónapján, május 11-én a budapesti RS9 Színház mutatja be Mariella Mehr élete című előadását. A svájci jenis közösség kollektív traumáját feldolgozó darab dokumentarista alapossággal mutatja be azokat az állami programokat, amelyekkel gyerekek ezreit szakították el családjuktól az asszimiláció jelszavával. Mariella Mehr élettörténete ezen keresztül válik az ellenállás és a túlélés szimbólumává. Rácz Magdi előadása személyes és megrázó – nemcsak egyéni, de kollektív küzdelmeket is megidéz.

A társulat küldetése nem csupán az alkotásban, hanem a hozzáférés biztosításában és a közönséggel való élő kapcsolódásban rejlik.

„Azzal, hogy járjuk az országot – sőt határon túlra is megyünk –, a mobilitást próbáljuk elősegíteni: rengeteg darabunk utaztatható, egy kocsiba beférnek a díszletek és a stáb is. Minél többen megismerjük egymás történetét, annál inkább elfogadjuk magunkat és a másikat is.”

Lakatos szerint az, hogy ma már roma színházi fesztiválról beszélhetünk, önmagában is egyfajta túlélési történet. A 2025-ös Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál előadásai pedig arra emlékeztetnek minket, hogy a túlélés nem a hősiesség ellentéte, hanem annak egyik formája. Aki beszél, aki emlékezik, aki történetet mesél – hős. És akinek van lehetősége, hogy meghallja őket, egy másik hősiesség részese lesz: a megértésé.

Szilasi Emma

Nyitókép: Nemzetközi Roma Hősök Színházi Fesztivál Facebook-oldala

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?

További cikkek

2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?
2026. augusztus 31.
Egy óvoda működése és népszerűsége nem csupán a vezetőjén múlik, hanem azon is, hogy a gyerekeket körülvevő felnőttek mennyire tudnak egymással együttműködni és közösen gondolkodni – vallja Csabainé Lampert Ágnes. A Százszorszép óvoda vezetője 33 év után búcsúzik az intézménytől, ahol dajkaként kezdte a pályáját.
2026. augusztus 30.
Második alkalommal rendezik meg a Józsefvárosi Házak Futókör Versenyét. A programmal a közös mozgásra ösztökélnek, és a szomszédsági kapcsolatokat is erősítenék.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.