Nem tűnt felhőtlenül boldognak, mérőszalaggal futkározott, hogy az üzlete kisebb-e vagy nagyobb.
– Ez azért már több a soknál. Honnan a pikulából tudjam én, hogy egy disznó hol született, hol vágták le, hol trancsírozták. Ezt a karajt, mármint a gyesznyót, a szlovákoknál nevelték, de valami Bécs melletti üzemben csomagolták. És arról meg nem szól a rendelet, hogy elég csak ezeket a színes csíkokat kitenni, hogy piros-fehér-zöld, vagy fehér-piros, vagy kell a címer is? Még jó, hogy vagy valami korona van bennük, mint a magyaron vagy a szlovákon, vagy valami egyvagy kétfejű sas. És ilyenkor jó az, hogy négy unokám is van, most otthon ülnek a konyhaasztalnál a nagyanyjukkal, és mázolják a zászlókat.
– No de látja, doktor úr – próbáltam vigasztalni –, a szemközti sajtospultban mindig kiírják, hogy lengyel vagy milyen a trappista, aztán viszik is a lengyelt, mert kétszer olcsóbb. Meg ugye a kínai is kiírta, hogy a fokhagyma magyar, mert a kínainak olyan a szaga, mint…
– Értem én – folytatta a doktor úr –, a piacvédelem. Pedig a nagy dilemma itt hó végén nem az, hogy milyen karajt vegyenek, hanem hogy farhát vagy semmi…
Elő is vett egy nagy zászlóskönyvet, ezzel alszik éjjel-nappal, de a zsírfoltokról láttam, hogy ezen is töpörtyűzik.
– Még jó, hogy a mangalica az annyira magyar, mint Petőfi Sándor! Bár a törvény szerint nem is árulhatunk kétfajtát. A fiam ügyvéd, három napja bújja a szövegeket. Azt mondja, hogy óriási lyukakat fedezett fel, bár nem értem, hol van itt a lyuk… Vagyis hát minden sertés végén, höhö – próbálkozott kínjában egy vaskos viccel is. – Na és a vaddisznók? Mert hát olykor csak hoznak vidékről, izé, hát így pult alatt, szabadon, vadast is, de honnan tudjam én azt, hogy Ukrajnából vagy Romániából csatangolt-e át? Még jó, hogy Szerbiából nem tudnak a kerítés miatt, bár az alatt meg átfúrhatnak. A másik fiam meg genetikus vagy mi, ő meg utánanézett, hogy aszongya… nem is értem… Szóval, a hazai őstípus – de ezt már a mobiljáról olvasta –, hogy aszongya: a hazai az az angol nagyfehérből indult el, szerepet játszott az edelschwein, az angol valami, és a svéd yorkshire is. Akkor most jöhet az angol meg a többi zászló? És az angollal most mit csináljak, hogy itt ez a Brexit? Na és ha jön valami jó kis belsőség a Székelyföldről, tegyem ki a román zászlót? Na meg vannak a hibridek, a dalland, a holland domeco, na meg… mi?
Ekkor azonban megcsörrent a mobilja. Úgy tűnt, valamelyik családtagja volt, a hentes csak hümmögött.
– Öcsém, felvágom az ereimet, és betöltöm a véreshurkába… Hát komolyan, most hív a kisunokám, hogy a tengerimalacának milyen zászlót fessen?
– Hát, magyar?
– Dezsőnek hívják, de azt mondják, hogy dél-amerikai eredetű…
– És akkor mi lesz?
– Semmi, úgyse áruljuk. De az biztos, hogy idén húsvétra nyuszit kap a gyerek. Aztán vigye a nyúl a vadászpuskát, oldja meg maga, kicsoda nemzetileg és mit akar.
Fotó: Huszár Boglárka
