Szakértő kezekbe került a 16 éves páfrányfenyő

2021. október 28.

A JGK ápolja a 100-as házak zöld kertjeit

Camara-Bereczki Ferenc önkormányzati képviselő ezúttal nem annyira hivatalosan, inkább lakóként osztotta meg örömét velünk, hogy udvaruk nagyra nőtt ginkgo biloba fáját már a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (JGK) felkészült kertészei tették rendbe. Ilyen segítségre minden 100 százalékban önkormányzati bérház jogosult idéntől, erősítette meg a JGK.

A Karácsony Sándor utcai bérház, ahol Camara-Bereczki Ferenc is él, egyike az ún. 100-as házaknak, vagyis 100 százalékban önkormányzati tulajdonban van. A kerületben már hosszabb ideje folyik egy udvarzöldítési program:

Nemrég pedig döntés született arról is, hogy a teljesen önkormányzati tulajdonú házakban

a lakók által már régebben kialakított kertek és fák ápolásában is aktív részt vállal az önkormányzat.

Ezzel a lehetőséggel élt a Karácsony Sándor utcai ház is.

Ezt a kertet már régóta ápolják a ház lakói – Fotó: Huszár Boglárka

„A JGK kertészeti irodájának vezetőjét, Pólyán Józsefet kértem meg, hogy udvarunk általam ültetett Ginkgo biloba fáját (magyarul páfrányfenyő) vegyék kezelésbe, ami ma megmetszettek. Ez egy 16 éves fa, amit korábban én metszettem, de ez most már olyan szakértelmet igényel, amiben a JGK segítségét kértem. Egy Y elágazás nagyobb ágát vágták le, amire azért volt szükség, hogy a fa egészségesebben tudjon továbbfejlődni” – mondta Camara-Bereczki Ferenc.

Fotó: Huszár Boglárka

A JGK Városüzemeltetési Igazgatósága írásban válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre:

„A 2021-es évben a JGK felmérte az úgynevezett 100-as házak belső udvarait, összeállította a kertek zöldfelületi munkálatainak műszaki tartalmát.

A közel 60 belső udvarban, ahol kezelendő zöldfelület van, a Városüzemeltetési Igazgatóság Kertészeti irodájának munkatársai augusztus óta elvégzik a növények metszését, az udvarok rendezését, a szükséges kertészeti munkálatokat.

Ehhez az Önkormányzat nyújtja az anyagi fedezetet. Az udvarok közül az idén felújított 8 zöldudvarban két-három hetente végzünk fenntartási munkálatokat, a beállt, úgymond extenzív belső udvarokban az első nagyobb munkaigényű kertrendezést követően szükség szerint, a kertészeti igényekhez és az évszakhoz igazítva megyünk ki. Így igyekszünk az önkormányzati, de nem közterületi zöldfelületek minőségén javítani” – írták.

A JGK kertészeit arról kérdeztem, mennyire felkészültek például arra, hogy olyan különleges növényt ápoljanak, mint a Ginkgo biloba, amilyet ők nem telepítenek a kerületben. Mint kiderült, mindenféle növénnyel találkoztak már, és a páfrányfenyő korántsem ismeretlen a számukra, annak ellenére, hogy nem őshonos növény Magyarországon.

Ugyanakkor egy nagyon értékes fáról van szó, ami várostűrő, igen dekoratív és akár ezer évig is elélhet, ismert 3 ezer éves példánya is (persze nem Józsefvárosban). Kétlaki növény és 15-20 éves korában derül ki, hogy női nagy hím példányról van szó. A termése viszont konkrétan büdös, erre figyelni kell városi környezetben. A Karácsony Sándor utcai fáról még nem lehet bizonyossággal megállapítani, milyen nemű, de mintha terméskezdeményeket láttak volna rajta, mondta a szakértő.

Ha lesz termése, az nagyon büdös lesz; Fotó: Huszár Boglárka

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

No data was found

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.