#zöld udvar

Szabó Flóra
A Lakótér szervezésében, a Józsefvárosi Önkormányzat és a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) Zrt. támogatásával, valamint a lakók összefogásával megújult a Kőris utca 10. szám alatti önkormányzati bérház udvara.
2025. november 13.
Szabó Flóra
Megérkezett Józsefváros első napelemes köztéri okosasztala. A nem mindennapi utcabútor a Dankó udvart gazdagítja.
2024. augusztus 11.
Takács Mária
Család, közösség, szeretet. 💚💛 Sokunknak a szomszédság összetartozást jelent, amit fontos a hétköznapokon is ápolni. Összejövetelekkel vagy éppen az udvar és a kert szépítésével.
2022. december 27.
Pálinkás János
Józsefváros köztudottan nem gazdag zöldterületekben, és az egy főre jutó zöldfelületet nézve a főváros egésze is jócskán lemarad regionális és uniós összehasonlításban is. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) javaslata a minimálisan 9 négyzetméternyi zöldterület lakosonként. Ehhez képest Józsefvárosban ennek értéke csupán 2,4 nm/fő, pedig az ideális 50 nm/fő lenne, ez azonban nagyvárosi környezetben sokszor csak álom.
2021. október 20.
Bányay Géza
Camara-Bereczki Ferenc önkormányzati képviselő ezúttal nem annyira hivatalosan, inkább lakóként osztotta meg örömét velünk, hogy udvaruk nagyra nőtt ginkgo biloba fáját már a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (JGK) felkészült kertészei tették rendbe. Ilyen segítségre minden 100 százalékban önkormányzati bérház jogosult idéntől, erősítette meg a JGK.
2021. október 28.
Rebró Fanni
Kihirdették az udvarzöldítésről szóló Telkes Mária-pályázat nyerteseit a Polgármesteri Hivatalban. A politikusok mellett elcsíptünk pár gondolatot a győztesektől is.
2022. július 07.
Bányay Géza
Józsefváros minden, csak nem zöldövezet – bár vannak kies részei, mint a Tisztviselőtelep vagy a Százados úti művésztelep –, abban azonban általános az egyetértés, és politikai programmá is vált, hogy legyen minél zöldebb. Sok kisebb-nagyobb lépés történt 2022-ben is ez ügyben, amikről szorgosan beszámoltunk: lássunk most néhány érdekesebbet!
2022. december 25.
Takács Mária
A Mária utca egyik társasházának lakói sikerrel pályáztak Józsefváros és a főváros önkormányzataihoz: lomos betonudvarukból pompás zöld udvart varázsoltak.Ha Önök is kedvet kapnak udvaruk zöldítéséhez, pályázzanak az önkormányzathoz: https://jozsefvaros.hu/hir/77300/P%C3%A1ly%C3%A1zat
2022. január 16.
Rebró Fanni
A környezeti szemléletformálás jegyében udvarzöldítési pályázat indul a fővárosban, hogy a kihasználatlan belső udvarok szabadtéri rekreációs lehetőséget nyújtó zöld, közösségi terekké váljanak. Józsefvárosi házak is pályázhatnak.
2021. november 08.
Bányay Géza
Zöld szigetek a betondzsungelben: Fördős István hívására idén is megnéztük a Szentkirályi utca 17. harmadik emeletén burjánzó zöldeket. A muskátli tovább nőtt és egyre szebb, a ház másik büszkesége, a vadszőlő azonban pusztulásnak indult.
2022. június 23.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.