„A veres május elseje … Csak a házi urak naptárában van ez a nap veres betűvel ünnepnek jelezve”, írta a Borsszem Jankó szatirikus lap 1891. május 3-án. Ez volt a tavaszi házbérnegyed napja, amikor a következő negyedévre le kellett róni a bérlet díját, vagy fel épp fel lehetett mondani.
„Az esztendő legpiszkosabb napja a magyar metropolisban a május elseje … rongyos bútorokkal megrakott társzekerek döcögnek, a vasúti waggonokboz hasonló Tauszky-szekerek lépten-nyomon elzárják a közlekedést, a házak a szó teljes értelmében fölfordulnak, a kapuk előtt barrikádok keletkeznek, a lépcsőn szekrényeket cipelnek, a napszámosok morognak, a házmesterek káromkodnak …” – érzékeltette a nap hangulatát a Magyar Hírlap 1893. május 2-án, de már ezzel folytatta: „… hogy május elseje van, azt a hurcolkodáson, s a zöldágas szemeteskocsikon kívül leginkább a munkások hirdették, akik ma letették a gyalut, fűrészt és piros kokárdát tűzve a mellükre, csoportokban sétálgattak az utcákon … A rendőrség nem akadályozta meg a munkások gyűléseit s ennélfogva azok meglehetős békésen estek meg … többnyire csekély számmal jelentek meg a munkások, a mit az elnökök a hurcolkodásnak tulajdonítottak. De inkább annak tulajdonítjuk, hogy a munka a legtöbb helyen folyt. A malmokban hirdetéseket függesztettek ki, a melyekben tudatták a munkásokkal, hogy azt, a ki reggel 6 óra 15 perckor nem jelenik meg a munkánál, elbocsátottnak tekintik … A csizmadia- és cipészműhelyekben azonban a munkaadók beleegyezésével szünetelt a munka.”
Munkásgyűléseket is tartottak. A „gyűlés a Józsefvárosban, a stáczió-ucczai »nagy gombóczhoz« czimzett vendéglőben tartatott … Csillag Zsigmond és Gion János ismertették a rövidebb munkaidő előnyeit, a május elsei munkásünnep jelentőségét és a szakegyesületi szervezkedést … a gyűlés nagy lelkesedés mellett egyhangúlag mondta ki, hogy május elsejét mint általános munkásünnepet megünnepli … A gyűlés egybehivása költségeinek fedezésére a jelenvoltak 4 frt 2 krt adakoztak” – számolt be az eseményről a Népszava 1891-ben. Egy másik évben a Mária Terézia téri (Horváth Mihály tér) Kulifay-vendéglőben jöttek össze, ahol határozati javaslatokat fogadtak el „a 8 órai munkaidőt, a 20 éves férfiak általános titkos szavazati jogát s a szükségesnek mutatkozó becsületes munkásvédő-törvények behozatalát” követelve.
Az 1890-es évek végére megszokott ünneppé vált május elseje. A Budapesti Napló így írt 1898. május 2-án: „… a vasárnap különböztette meg a fővárosban az idei május elsejét a szürke hétköznapoktól. Nagyobb stilszerüség kedvéért még butoros kocsik is döcögtek a városban … a munkások kabátján az ismeretes sárgapléh jelvény mutatta, hogy ma vörös május ünnepe van. Az éber rendőrség emberei párosával sétálgattak, sőt némelyik utca sarkokon négyesével tűntek föl a lószőrforgós nemzeti, karszalagos vitézek … A munkások koránkelő része kivonult a ligetbe, benéztek a Trieszti nőhöz, megitták a pohár sörüket és hazamentek. Akiknek pedig sörre nem tellett, leheveredtek a fűbe, leteritették a Népszavát és – kártyáztak rajta…”
Miért május elseje?
A brit utópista szocialista Robert Owen 1817-ben fogalmazta meg a munkások követelését: „Nyolc óra munka, nyolc óra szórakozás, nyolc óra pihenés!” Az emberi munkaidőért mozgalmat indító munkások az első sikerüket az ausztrál Melbournben érték el 1856-ban, és létrehozták az első szakszervezetet is. 1886. május 1-én Chicagóból indult tüntetéssorozat a nyolcórás munkaidőért 350 ezer munkás részvételével, amit véres ütközetben vert le a rendőrség. A II. Internacionálé II. kongresszusa tette ennek emlékére a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” május elsejét 1891-től. Ma ez a világ legtöbb országában a munka ünnepe. 1955-ben a római katolikus egyház Munkás Szent József emléknapjával csatlakozott a munkások ünnepéhez.
Képek: Wikipedia, Arcanum
