Koncessziós erő

2026. május 23.

A MOHU nem akar az átvett papírért fizetni a kiadóknak

A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég most a nyomtatott lapok kiadóin igyekszik pár milliót fogni, ez derül ki a Magyar Hang esetéből is.

A Magyar Hang írta meg, milyen meglepetés érte őket a választások után: a remittenda begyűjtéséért ez év januárjától a MOHU pénzt kér a kiadóktól, 143 forintot a papír kilója után. Az éves szinten sokmilliós pluszköltség

egyik napról a másikra hozta nehéz helyzetbe

azokat, akik még nyomtatott lapot adnak ki, különösen az olyan független médiát, mint a Magyar Hang.

A MOHU Magyar Hulladékgazdálkodási Rt. a MOL leányvállalata – a budapesti régiót ellátó MOHU Budapest központja a kerületben, az Alföldi utcában van – 2023 óta egy 35 éves koncesszió révén monopolhelyzetben van a hulladékgazdálkodás területén Magyarországon.

Lukács Csaba, a Magyar Hang hetilap lapigazgatója úgy látja, a nagyok, mint a tucatnyi lapot (Nők Lapja, Story, National Geographic stb.) kiadó Central Média ezt bele tudják kalkulálni a költségvetésükbe. A Magyar Hang számára azonban ez több mint hétmillió forint extra kiadást jelent évente, és a lap nyereségének mintegy felét elviszi.

Lukács úgy látja, a remittenda-díj a Népszavánál havi 2,5 millió, a Centrálnál havi ötmillió forint terhet jelenthet, éves szinten harminc-, illetve hatvanmillió forintot. Most a KESMA-lapok is bajban vannak, pedig ők valószínűleg kaptak volna kompenzálást az előző kormányzattól, „kettővel több hirdetés fut be a Magyar Nemzethez, és máris ott van tízmillió forint”.

Lukács Csaba már kereste, keresi a kapcsolatot az új állami vezetéssel, de a minisztériumok még nem álltak fel, így ez nem egyszerű. A Gajdos László élő környezetért felelős miniszternek írt levelére nem reagáltak, így most „bőszen nézegetem a kollégáimmal, milyen eseményen bukkan fel, ahol feltehetem a kérdést, megkapta-e az e-mailünket”.

A Tisza választási kampányában ígéretként elhangzott, hogy felülvizsgálják a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. 35 évre szóló hulladékkoncessziós szerződését, és ez konkrét feladatként is megjelenik a párt programjában.

Lukács Csaba szerint a MOHU visszaél a kizárólagos helyzetével. A remittenda hulladékként értékes papír, amiért hagyományosan fizetnek a begyűjtők, mert pénzt érő alapanyag. A papír, „amit drága pénzért megvettél a nyomdától,

hulladékként már nem a tied, oda kell adnod a MOHU-nak”.

A MOHU számára ezt a koncesszióba adás előtt megjelent 2022-es jogszabálymódosítás teszi lehetővé, ami a 2012-es hulladékgazdálkodási törvényt módosítja oly módon, hogy az „átadott hulladék az átvétellel az állam, vagy ha az állami hulladékgazdálkodási közfeladatot az állam a koncesszornak átengedte, a koncessziós társaság tulajdonába kerül”. És ettől kezdve a MOHU állapítja meg, hogy fizet-e térítést az egyébként értékes hulladékért, vagy pont fordítva, még az elviteléért is pénzt kér.

Lukács Csaba elmondta, hogy a cikke „érdekes hullámokat generált”, jelentkeztek nála tévészerelők és elektronikai cégek, akiknek a használt elektronikai eszközeit korábban elvitték a hulladékfeldolgozók a bennük lévő értékes nyersanyagért. „Ezeket a szerződéseket föl kellett mondaniuk, a MOHU-nak kell odaadniuk a hulladékot, és kilónként száz forintokat kifizetniük.” Jól működő rendszerek álltak le a MOHU privilégiuma miatt.

A MOHU talán bizonyos területeken jól végzi a munkáját, de nem a remittenda-ügy az első kritika velük szemben, az erőfölényükkel már máskor is visszaéltek különféle módokon.

A használt sütőolajat alacsonyabb átvételi áron veszik át, mint a régi begyűjtők. „Egy hordó használt sütőolajért a MOHU 6350 forintot fizet, a központosítás előtt 10.668 forintot kaptam. Majd 40 százalékkal adnak kevesebbet, de még ezt sem utalják át”, idézte a 24.hu a vendéglátósok panaszát. Az addig begyűjtésre szakosodott vállalkozások pedig tönkrementek, van, aki emiatt perre ment az állammal.

A MOHU egyoldalúan közel duplájára emelte a gyártók, szolgáltatók kiterjesztett felelősség keretében fizetett hulladékkezelési díját, példul a reklámhordozó papír kilogrammdíját 94 forintról 204-re. Volt panasz a palackvisszaváltási rendszerben a hibásan működő automatákra is, és hogy a rendszer a boltokra terhel beruházási, fenntartási költségeket. De volt konfliktusa a fémkereskedőkkel is, akik a GVH-hoz fordultak, mert a MOHU a koncesszióba nem tartozó anyagokra is igényt tartott. A MOHU korlátozta a hulladékudvarokban átvehető bizonyos anyagok mennyiségét is, ezzel szűkítve a lakossági szolgáltatását.

(Lapunkat nem érinti a MOHU döntése, mert a helyi terjesztés miatt a kisszámú fölös példány visszakerül hozzánk.)

Nyitókép: pixabay

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.