Két hónapja működnek élesben a REpontok, kezd megszokott látvány lenni az üres palackokkal tömött szatyrot cipelők látványa. Sokaknak pedig új megélhetési lehetőség a visszaváltás, ők zsákkal járnak.

Aki meg akarja érteni, mi történik, annak elég a Teleki téri Lidlbe elmennie, ami állatorvosi lova ennek a rendszernek. A két visszaváltó automata a bolt bejáratában található, alig lehet bejutni az üzletbe a visszaváltóktól, akik olyan sokan vannak, hogy a sor általában a bolt előtt kígyózik​.​

Teher a boltnak

A Lidl, az Aldi és a Spar az Országos Kereskedelmi Szövetséghez (OKSZ) irányított válaszért a kérdésre, hogy miként érinti a REpont-rendszer az üzleteket. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára azt írta: a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. automatáinak üzemeltetése a boltok feladata, ők takarítanak, biztosítják az áramot és az internetet, az átvételi helyet is nekik kellett kiépíteniük. A dolgozókra hárul a gépek hibakezelése, az át nem vett palackok eltakarítása. Ez nagy leterheltség, „az elmúlt hetek rohamait elsősorban […] munkaátszervezéssel igyekeztek orvosolni”. Az elszámolás „elvileg automatizált”, de extra feladat a vásárlók tájékoztatása és „megnyugtatása”, ami „a dolgozókat is megterhelheti mentálisan”.

Az Aldiban az üzlettérben tudták csak elhelyezni a REpontot, és emiatt valakinek mindig ott kell lennie. „Nem való ez élelmiszerboltba”, mutatott az odarendelt alkalmazott a saras padlóra, a palackokból szétcsöpögő lére, pedig kétóránként takarítanak​.​

Az utcalakóknak segítség

A sorban állókkal beszélgetve kiderült, többségük a saját palackját váltja vissza, alapvetően spórolásból – az 50 forintos betétdíjak egy hónapban akár ezer forintokat is jelenthetnek –, néhányan környezettudatosságból. Felületes benyomás alapján is érzékelhető volt, hogy

Vannak köztük idősebbek is, de azt képzeltem, olyan kisnyugdíjasokkal és csóró egyetemistákkal is fogok találkozni, akik gyűjtött palackot hoznak, de egyelőre nem így történt. Hajléktalan emberekkel azonban találkoztam, ők kifejezetten gyűjtik a palackot, többnyire kukázzák.

László a szintén hajléktalan barátnőjével közösen gyűjtöget. Esténként az Oltalom Dankó utcai menedékhelyére megy „haza”, de nyáron néha kint alszik, szereti a szabadságot. Kedves, beszédes negyvenes, kalandos úton került az utcára, „bekattantam, megcsináltam a hülyeségem”, de a börtönt valahogy elkerülte. „Nem akartam a faluban maradni, ahol édesanyám él.”

Neki a visszaváltás értelmes pénzkeresetet jelent. Napközben kukázik, „ez a munkám”, nem is szereti magát hajléktalannak nevezni, „én utcalakó vagyok”, mondja büszkén. Változó, hogy mennyit keresnek, de

Nincs mindig így, de mégsem elhanyagolható az így szerzett bevétel. Nem sokra költ, cigire és italra, „és bizony egy doboz cigi már kétezer, egy olcsó pálinka is közel ezer”. Megtakarítani ebből nem lehet, de jó arra gondolnia, hogy képes eltartani magát valahogy.

Nem tetszik neki, hogy egyenként kell az üvegeket berakni a gépbe. Hatalmas zsákokkal közlekedik, a levegőt szállítja az üres palackban, a visszaváltás elég lassú. Negyven percig beszélgettünk, és aki a sor végén volt, még nem ért el az automatáig.

László azelőtt is visszaváltózott, sörösdobozt gyűjtött. Igaz, annak darabjáért csak 5 forintot kapott, de az összenyomott dobozból annyival többet és könnyebben tudott összegyűjteni, hogy nem járt vele rosszabbul.

A lassú gépre, a sorállásra szinte mindenki panaszkodott, többen is mondták, hogy Finnországban, Svédországban az egész zsákot bele lehet önteni a gépbe, ami hipp-hopp átnézi, a nem visszaválthatót pedig félreteszi, azt sem kell szemetesbe gyömöszölni.

Az utcalakók nem vásárolják le az utalványt, az áruház pénztára készpénzben kifizeti nekik. A Lidl pénztárában egy beváltani készülő hajléktalan férfi a bennfentesek lazaságával jegyezte meg a pénztárosnak, „látom, most sokan vannak, majd visszajövök később”, „ne feledd, 90 napod van erre”, válaszolt a pénztáros, aki nekem megerősítette, hogy ez sok többletmunkát jelent nekik, „de ez van”​.​

Lehetne éppen segítség is

Lászlóval beszélgetve szóba került, jó lenne, hogy aki nem akarja visszaváltani, az nem a kukába dobná a palackot, hanem külön lenne gyűjtve a házban, a rászorulók pedig elvihetnék beváltani.

A Tömő utcai toronyházak közös képviselője, Egervári Zoltán „a kuka másik oldalán” áll. A hirtelen támadt visszaváltási láz egyelőre csak többletmunkát jelent nekik. „Feltúrják az üvegekért a kukákat, szétszórják a szemetet, volt, amikor rendőrt kellett hívni”, mondja. Igaz, példásan rendezett házaik vannak, ahol mindennek kiszámolt helye van, ezért is nehéz kezelniük az ilyen helyzetet. Azon gondolkodtak, hogy a ház a maga kezébe veszi a visszaváltást, mondjuk, adnának 40 forintot a palackokért, aztán ők vinnék visszaváltani. László ötletén – hogy a betétdíjas csomagolást eleve külön gyűjtsék és kitegyék, vigye, aki visszaváltásból él – mégis elgondolkozott, „lehet, hogy ezzel megpróbálkozunk mi is”.

A Tömő utcai házakban szinte nagyüzemi méretű a szemétgyűjtés, másutt egy-két kuka van csak a ház előtt. Egy ilyen Práter utcai ház előtt beszélgettem hajnalban egy kukázóval – egy kis szemetet is kiszórt –, de ő nem visszaváltózik. Szerinte el van osztva a terület, ilyet más is említett, ezért ő másban utazik, zsibvásárra viszi a talált kincseket. „Jobb, mint a semmi, és hát jobb, mint a bűnözés.”

A közterület-felügyeletet vezető Bajusz Ferenc szerint általánosságban nem romlott a helyzet a visszaváltással, ezzel összefüggésben még nem kellett intézkedniük.

Hábermann Zoltán, az Országos Rabbiképző Egyetem szociális munkás szakán tanít, szerinte a visszaváltás most kifejezetten jól jöhet a szegény embereknek. A sok szemét a fogyasztói világ jelensége, s minél szegényebb egy ország, annál többen foglalkoznak a szemét feldolgozásával.

Nálunk ma még csak a fogyasztó és a szemétfeldolgozó cég érdekeit látjuk, de fontos lenne azokra is gondolni, akik a folyamat névtelen résztvevői.

Nyitókép: Huszár Boglárka