Az Offline rezervátum önironikusan aura-simogató, játékos tréningjeinek a Könyvmentők szekereiről idetranszportált könyvek adták a kulisszát, és az említett beszélgetés is az ismert használtkönyvkereskedés jóvoltából jött létre, az alapfelvetés a hajdan olvasott, de elfeledett irodalmi értékek újbóli felmutatása (is) volt.
Az Offline-os Cseh Andris helytörténeti bevezetője után, mikor is felidéződött a Rákóczi-Csarnok 1988-as leégése, Vágvölgyi csapott bele a lecsóba egyből, mégpedig az általa már régóta áhított
„Az ismeretlen prostituált”
című szobor felállításának ötletével. A sokak által szidott/rajongott Csarnoknegyedről mindenkinek van egy története, Spiróé pedig naná, hogy irodalmi. Először Fejes Endre Szerelemről bolond éjszakán című regényét citálta be, az 1975-ben megjelent könyv kiindulópontja pedig pont ez a környék. Spiró szerint ez egy fantasztikus, páratlan mű, de nem írtak róla kritikát, és jóformán be is tiltották, mivel az
„ezerszer áldott nyolcadik kerület”
-ből származó kemény fiúk története a háború utáni éveket egyáltalán nem idealisztikusan mutatta be, sőt, inkább a káosz és a totális erkölcsi csőd képe rajzolódik ki belőle. A mindenféle lágerekből kiszabadult zsidók, markecolók, kurvák, és hitleristák között nyugatra népvándorló nyolckeri fiúk története nem is aratott osztatlan tetszést a Magvető kiadóban: Fejes nem kapott honort, és könyve épphogy átcsúszott a cenzúra szűrőjén.
Vágvölgyi ezután a könyv, mint olyan túlélési esélyeiről a digitális világban kérdezte Spirót, aki nem sokat várt a válasszal: „a könyv a múlt, a jelen, és a jövő” – mondta. Szerinte papíralapú könyveket az emberiség tovább fog olvasni, mint internetet, amivel több baj is van: „le lehet kapcsolni, aztán megszüntetik a szervereket és eltűnik minden, egyébként is, ez egy rendkívül bizonytalan rendszer, lesz egy-két nagyobb áramszünet és nyoma nem lesz” – vizionál. Nagyon könnyű cenzúrázni is, amire szerinte nálunk is nemsokára sor fog kerülni. A digitalizáció elterjedésével nagyon sokan azt gondolták, hogy a formátum elavult, és nagyon sok könyvet egyszerűen bezúztak, különösen itthon:
„Magyarország a kulturális értékek megsemmisítésében elöl szokott járni”.
A bús magyar vizek után Vágvölgyi nem állta meg, hogy az aktuális ukrajnai helyzet okán először is az ukrán nemzettudat kialakulásáról érdeklődjön. A – többek között – szlavista Spiró pedig elsorolt néhány tételt, miszerint a XIX. században még kisorosznak hívott ukránok nyelve a Szovjetunió széthullásával kezdett erősödni, de az oroszt – bármennyire is volna szándék rá – nem lehet kiirtani, lévén rokonnyelv, amit nagyon sokan használnak. Helyteleníti, hogy egyes ukránok orosz kultúrát támadó állásfoglalásai odáig mennek, hogy lenácizzák még Tolsztojt is. Az orosz birodalmi gondolkodás katasztrofális következményekkel jár, de
„amit szegény ukránok most kétségbeesetten és elfogultan csinálnak, az olyan, mintha azt mondanánk, hogy Goethe volt a hitlerizmus megágyazója”.
A háború lehetséges kimeneteléről Spiró jelezte, hogy neki csak a múltról van víziója, a jövőről nem, de „béke itt nem lesz belátható időn belül”. Vágvölgyi a magyar külpolitikát egyenesen ukránellenesnek titulálva ennek hatásáról érdeklődött. Spiró nem hisz a magyar politikában: „az, hogy mit mondanak, nem számít, színház az egész, a valóságban Magyarország ugyanúgy átengedi a NATO-fegyvereket és ugyanúgy vannak itthon NATO-csapatok”. Önálló magyar külpolitika nincs, Németország és Olaszország pedig nagy erővel támogatja az oroszokat úgy, hogy milliárdokat fizet naponta nekik a kőolajért. A végén Spiró tömören odavágta:
„ennek a háborúnak az irodalma siralmas lesz, bővebben pedig még siralmasabb”.
Itt ért véget a beszélgetés, amikor is free jazz muzsika csendült, mi pedig visszatérhettünk szűkebb pátriánk, a Csarnok-negyed izgatott nyugalmába, önfeledt fesztiválozás keretezésében.
Nyitókép: Takács Mari
