„Nem leszünk cigányország” – ez a mondat állt azon a plakáton, amit a Mi Hazánkosok biggyesztettek rendkívül frekventált, feltűnő helyen lévő irodájuk körúti frontjára. Az üzenet nagyon sokaknak nem tetszett: a kerületi politikusok között is konszenzus volt abban – párttállástól függetlenül –, hogy egy ilyen tartalmú plakát tűrhetetlen egy kerületi tulajdonban levő ingatlan ablakán (is). Ezért a szélsőjobboldali szervezet bérleti szerződését az önkormányzat október 31-i hatállyal felmondta.
Az indoklásban nem szerepel konkrétan az, hogy a felirat miatt raknák ki Dúróékat, abban mindössze annyi áll, hogy az önkormányzat másra szeretné használni az irodát, de az szerződés amúgy is úgy szólt, hogy az bármikor felbontható az önkormányzat részéről, indoklás nélkül is.
Mindenesetre kimondva-kimondatlanul a rasszista jellegű üzenet volt az, ami végképp kiverte a biztosítékot kerületi politikusainknál, és ami végül a felmondáshoz vezetett. Az immáron parlamenti mandátumokkal is bíró párt a kiakolbólítattatás hírére kezdetben úgy reagált, hogy új irodát keresnek majd, de később meggondolták magukat: szerintük politikai döntés született, melynek során alkotmányos szólás- és véleményszabadságuk korlátozva lett, ezért az irodát nem hagyják el.
Ennek jogszerűségét természetesen az önkormányzat vitatta és jogi útra terelte az ügyet: Szirti Tibor, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (JGK) vagyongazdálkodási igazgató-helyettese akkor úgy tájékoztatta lapunkat, hogy „a Dúró Dóra országgyűlési képviselő által használt ingatlan kiürítése iránt a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. keresetet nyújtott be a bírósághoz. Az ügyben tárgyalási időpont még nem került kitűzésre.”
Itt tartottunk tehát 2022. február végén, de most új fordulatot vett az ügy:
a Mi Hazánk a héten mégis kiköltözött a József körúti irodából.
Dúró Dóra, a mozgalom és egyben a parlament alelnöke, magyarázatot adott lapunknak a kiköltözésre: „az, hogy bekerültünk a parlamentbe, teljesen új helyzetet teremtett: a képviselői helyekkel olyan új, plusz erőforrásokhoz jutottunk, amelyek birtokában sokkal nagyobb eséllyel
találunk majd magunknak új irodát, olyat, amely semmilyen szempontból nem vitatott, és nincs semmiféle huzavona az önkormányzattal
– mondta el nekünk Dúró Dóra.
Az JGK által indított perről, elmondása szerint, továbbra sem kapott mindeddig hivatalos értesítést, és fenntartja korábbi véleményét, miszerint a józsefvárosi önkormányzat döntésével a szólás- és véleménynyilvánításuk szabadságán esett csorba.
