Ki volt Apáthy István?

2025. február 17.

A piócás ember, akiből főkormánybiztos lett

A józsefvárosi közterületek névadóit bemutató sorozatunkban ezúttal Apáthy Istvánra került sor, aki itt végzett orvoshallgatóként, de nem gyógyítóként vált híressé.

Apáthy István (1863–1922) a magyar tudományos élet egyik legsokoldalúbb és legkiemelkedőbb alakja volt, aki nemzetközi hírnevet szerzett úttörő idegtudományi kutatásaival és mikrotechnikai fejlesztéseivel. Édesapja, idősebb Apáthy István neves jogtudós, professzor a budapesti egyetemen, édesanyja pedig a Nemzeti Színház kiváló művészének, Császár Imrének volt a nővére.

A budapesti születésű tudós 1885-ben szerzett orvosi diplomát, majd érdeklődése a zoológia felé fordult. Művészi vénáját is megőrizte, fiatalon verseket és novellákat írt, 1885-ben megjelent Az út a révpart felé: Klinikai képek című novelláskötetéről Gyulai Pál író és kritikus is elismerően nyilatkozott.

Első jelentős tudományos eredményeit a piócák kutatásában érte el – a Nápolyi-öböl és a hazai vizek piócáinak vizsgálatával olyan alapos bonctani, szövettani és rendszertani munkát végzett, hogy Anton Dohrn, a nápolyi zoológiai állomás igazgatója rábízta a teljes piócakutatást. 1890-ben, mindössze 27 évesen nevezték ki a kolozsvári egyetem állattani és összehasonlító bonctani tanszékének élére. Itt európai színvonalú kutatóintézetet hozott létre, ahová a világ minden tájáról érkeztek kutatók Apáthy módszereit tanulni.

Tudományos munkásságának középpontjában az idegrendszer finomszerkezetének vizsgálata állt. Forradalmi felfedezése volt a neurofibrillumok azonosítása és szerepük tisztázása az idegrendszer működésében. Azt állította, ezek a folytonos hálózatot alkotó rostok felelősek az ingerület vezetéséért – ez volt az úgynevezett kontinuitás-tan. Bár elmélete szemben állt a későbbi Nobel-díjas Ramón y Cajal neuron-tanával, kutatásai jelentősen hozzájárultak az idegrendszer működésének megértéséhez.

Apáthy másik kiemelkedő eredménye a mikroszkópos vizsgálati technikák fejlesztése volt. Új festési eljárásokat dolgozott ki, amelyek minden korábbinál pontosabb metszetek készítését tették lehetővé. Évente több hónapot töltött a nápolyi zoológiai állomáson, ahol külön laboratóriumot tartottak fenn a számára.

De aktívan részt vett a közéletben is. Szenvedélyes függetlenségi politikus volt, aki az osztrák–magyar kiegyezés ellen és az önálló Magyarországért küzdött pacifistaként. Társadalmi kérdésekben határozottan progresszív álláspontot képviselt – kiállt az általános választójog mellett és harcolt a szegények, elnyomottak érdekeiért.

Az amerikai fajelméletek ellen is határozottan fellépett, kiállt a faji egyenjogúság mellett.

1918-ban a Károlyi-kormány Erdély főkormánybiztosává nevezte ki. A bevonuló román csapatok 1919 januárjában letartóztatták és öt év börtönre ítélték. Bár a nemzetközi tiltakozás hatására egy év után szabadon engedték, a fogság végzetesen megviselte az egészségét. Ezután Szegeden folytatta a munkáját, ahol megszervezte az új állattani intézetet​ és elindította az egyetem tudományos folyóiratát. 1922. szeptember 27-én, 59 éves korában hunyt el.

Kolozsvári intézetében híres kutyatenyészetet tartott fenn, öröklődési kísérleteket végzett velük. A tetőtéri lakásában élő tacskó kölykeit és leszármazottaikat generációkon át követte. Puritán elveket vallott, és harmonikus házasságban élt a feleségével, aki mindvégig hű társa volt a közéleti küzdelmekben is. Emlékét ma is őrzi a Semmelweis Egyetem Apáthy István Alapítványa, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem biológusainak szakmai egyesülete és egy józsefvárosi utca.

A mai Apáthy István utca eredetileg Kis Gólya utca (Storchen Gasse) volt, majd 1878-tól 1953-ig Staffenberger utcaként (becenevén Stafi) ismerték. Nevét Staffenberger István bőrkereskedőről kapta, aki az 1848-as forradalom egyik városi szószólója volt, az ő nevéhez fűződik az a jelentős 1860-as javaslat, amely visszaállította a magyar nyelv használatát a pesti városi tanács jegyzőkönyveiben és tárgyalásain. Az utca 1953-ban, egy nagyobb átnevezési hullám során kapta mai nevét Apáthy Istvánról.

Források: nyest.hu, Wikipedia, Orvosi Hetilap, Szegedi Friss Újság, Brassói Lapok, Művelődés, Természettudományi Közlöny.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.