Mi is beszámoltunk róla, hogy a józsefvárosi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumot, valamint a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnáziumot hat nappal a tanévkezdés előtt bezáratja a korábbi józsefvárosi polgármester, Sára Botond főispán vezette budapesti kormányhivatal.
A STEREO AKT színházi társulat és az alkotók közleményükben úgy fogalmaznak: a kormányzat bosszúhadjáratot folytat a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és intézményei ellen, aminek újabb tanúbizonyságát adták.
„Mélységesen felháborítónak tartjuk, hogy a kormányhivatal ilyen szintű ignoranciával viseltet egy nagy múltú, karitatív és oktató-nevelő munkát végző intézménnyel szemben. Elszomorít minket, hogy
a gyerekbarát kormány éppen az ő érdekeiket nem veszi figyelembe,
amikor fedél nélküliek gyerekeit, valamint sajátos nevelési igényű, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek alól veszik ki az iskolájukat, ahol szeretetet, megbecsülést és speciális igényeikre szabott fejlesztést kaphatnának” – fogalmaznak a közleményben. A társulat szerint már sokadszor bizonyosodik be, hogy
a kormány politikája szembemegy a humánus, szolidaritásra és társadalmi összefogásra épülő eszmékkel,
ezek helyét a rombolás, a bosszú és a hatalom minden áron való megtartása és fitogtatása vette át.
A STEREO AKT-nak májusban már volt alkalma együtt dolgozni a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziummal a Miután felmondtam / Miután maradtam című produkció keretein belül. A társulat dolgozói az iskola vezetőivel közösen úgy döntöttek, hogy a kialakult helyzetben is megtartják dokumentarista előadásunkat szeptember 7-én és 8-án a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium új, 9. kerületi épületében.
Közleményüket így zárták: „Az iskola kapuit kinyitottuk, és nyitva is maradnak.”
Fotó: Stereo Akt