Fegyelmi után újabb cikk

2025. július 31.

A tudományos szabadság korlátozásáról írnak a pázmányos pszichológusok

Hol húzódnak az öncenzúra határai a tudományban, és nem sérül-e ezáltal az akadémiai szabadság?

Újabb cikkel jelentkezett a HVG-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem 3 pszichológus oktatója – Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes –, akik ellen egy hónapja fegyelmi eljárás indult egy szintén a HVG-ben megjelent cikkük miatt. Tudományos bizonyítékokra hivatkozva azt írták, hogy a gyerekeknek a szeretetteljes család fontosabb, mint a szülők neme.

Mostani cikkükben azt vizsgálják,

hogyan korlátozzák különböző hiedelmek, politikai elvárások és a politikai korrektség a tudományos kutatás szabadságát.

Történelmi példákkal illusztrálják a tudományos cenzúra jelenségét. A katolikus egyház évszázadokon át korlátozta a tudományos fejlődést: Kopernikusz könyvét tiltólistára tette, Giordano Brunót máglyahalálra ítélte tanításaiért, Galilei pedig kénytelen volt visszavonni eredményeit.

A politikai hatalom szintén befolyásolta a tudományt, ahogy azt a sztálini Szovjetunióban Liszenko esete is mutatja, aki hamis elméleteket propagálva a genetika tudósainak százait üldözte el.

A szerzők szerint a vallásosabb emberek a kulturális különbségektől függetlenül kevésbé bíznak a tudományban, részben a megerősítési torzítás miatt, amely arra ösztönzi őket, hogy csak az előzetes elvárásaiknak megfelelő információkat fogadják el.

A tudományos intézményekkel szembeni bizalmatlanságot fokozza, hogy sokan nem értik a tudományos publikálás lektorálási folyamatát.

A modern korban új kihívást jelent a tudományos öncenzúra a sérülékeny csoportok védelme érdekében. A Nature Human Behavior folyóirat például elutasíthatja azokat a cikkeket, amelyek „potenciálisan kárt okozhatnak bizonyos csoportoknak”. Példaként említik azt a 2019-es amerikai tanulmányt, melyet a szerzők maguk vontak vissza, mivel az eredmények szerint nem volt különbség a rendőrségi intézkedések során bekövetkezett afroamerikai és fehér személyek halálozási arányában, ami szerintük alááshatná a kisebbségi közösségek védelmét.

A három pszichológus cikkének központi kérdése, hogy hol húzódnak az öncenzúra határai a közjó érdekében, és nem sérül-e ezáltal az akadémiai szabadság. A szerzők írásukat Carl Sagan csillagász szavaival zárják:

a tudomány feladata nem az, hogy jó érzéseket keltsen, hanem hogy őszintén feltárja a valóságot. Ha a tudományt „jó érzéseket keltő” narratívákhoz igazítjuk, elveszíti legfontosabb funkcióit: a valóság megismerését és a kritikai gondolkodás támogatását.

Etikai eljárás

A szerzők ellen korábban azért indult eljárás, mert az egyetemi dolgozók csak rektori engedéllyel adhatnak interjút a sajtónak, pedig ők kértek és kaptak is előzetes engedélyt cikkük publikálásához. A kollégák és a diákok, valamint a közvélemény kiállása után

az etikai eljárást gyorsan lefolytatta az egyetem, amit megúsztak egy kisebb ejnye-bejnyével.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hallgatói Önkormányzatának tájékoztatója szerint „az eljárás arra vezethető vissza, hogy az oktatók előzetes kérelmükkel ellentétben jelentősen eltérő témában és tartalommal nyilatkoztak egy újságnak, amiben az intézményi álláspont látszatát keltették a Katolikus Egyház tanításával össze nem egyeztethető módon. Az etikai eljárás tehát nem világnézeti alapon, hanem az egyetemi szabályzatok megsértése miatt indult az oktatók ellen.”

A 3 oktató megtarthatta az állását, de figyelmeztetést kapott, ugyanakkor a Kar lehetőséget biztosított számukra, hogy térítésmentes belső képzés során mélyebben megismerjék a Katolikus Egyház tanítását.

A szerzők eddig megjelent cikkei a HVG360-on (a cikkek előfizetéssel olvashatók):

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 16.
Amikor a Horváth Mihály tér plébániatemplom előtti felújított szegletét átadták, már szó esett arról, hogy a másik oldal is át fog alakulni, térkő helyett ott is a növényeké lesz a főszerep. Most bemutatták az elkészült terveket, és akár indulhatna is a munka.
2026. október 16.
A főváros megállapodása a kormánnyal a parkolási bevételek elvételéről a felszínre hozta a kerületek elégedetlenségét a főváros működésével szemben, és a helyzet rendezésére azóta sem történt lépés. Pikó András most azt mondja, Karácsony Gergelynek nem fog sikerülni a fővárosi torta újraosztásával orvosolni a főváros bajait.
2026. október 16.
Október 19-től Józsefváros több pontján is dolgozni fog a JGK a járdák rendbetételén; a munkálatok idején egy-egy helyen átmenetileg korlátozhatják a közlekedést.

További cikkek

2026. október 16.
Október 19-től Józsefváros több pontján is dolgozni fog a JGK a járdák rendbetételén; a munkálatok idején egy-egy helyen átmenetileg korlátozhatják a közlekedést.
2026. október 15.
Pálos György portréfotóiból nyílik tárlat a Rákóczi téri vásárcsarnokban, kulturális kísérlet részévé téve a rendhagyó környezetet is.
2026. október 15.
Szigorúbb fellépést tervez az önkormányzat a problémás lakáshasználókkal szemben, rendszeressé tenné a bérlők jövedelmi és vagyoni helyzetének ellenőrzését, és a lakáscserék szabályain is változtatna. Az új lakásrendelet minden önkormányzati bérlőt érinthet, a tervezetről november 20-ig várják a lakosság véleményét.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.