A kóruséneklés az együttműködés kifinomult formája. Koncentrációt, figyelmet és fegyelmet igényel, és a gyerekek szociális készségeit is fejleszti, tartja Morvay Judit, a Superar Nemzetközi Kórus hazai programvezetője. A Losi 2019 óta került a programba, diákjai életre szóló élményekkel gazdagodtak a közös tanulások, éneklések és fellépések alatt.
„Az éneklés boldogságot okoz, tulajdonképpen olyan, mint egy jó könyv, ha szomorú vagy, feldobja a kedvedet” – mondja Dominik. „Engem megnyugtat” – vágja rá Nikolasz. Klaudia egyetértően bólogat, Reni pedig hozzáteszi, őt jobb kedvre deríti. Abban mindannyian egyetértenek, hogy azért is jó a Superar-kórus tagjának lenni, mert közelebb hozza őket egymáshoz.

A Losonci Téri Általános Iskola (Losi) 2019-ben csatlakozott a Superar magyarországi mozgalmához és a hazai kórushoz. A programot két osztályban vezették be, de mára már hat osztály vesz részt benne.
„A gyerekek megtapasztalhatják, hogy nem kell tökéletesnek lenniük, csengő hangon énekelniük, mégis, ha szorgalmasan, kitartóan dolgoznak és nem adják fel, akkor nagyokat képesek előrelépni, a határ a csillagos ég”
– mondja Morvay Judit. Szerinte az is lényeges, hogy a közönség is lássa, milyen fantasztikus teljesítményre képesek a gyerekek egy átlagos általános iskolában is, ha támogató közeg veszi őket körül.
Sziget, Nagyszínpad, főműsoridő
A losis diákok olyan helyszíneken léphettek fel az énekkarral, mint a Művészetek Palotája, az Akvárium, de énekeltek a Paloznaki Jazzpikniken és a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán is, főműsoridőben. „Örök emlék marad számomra ez a fellépés. Akkora volt a tömeg, hogy nem is láttam a végét. Mindenki ujjongott és tapsolt nekünk” – meséli Dávid. A fellépések előtt mindig nagyon izgulnak, de ahogy elkezdenek énekelni, elmúlik a lámpalázuk, veti közbe Klaudia, aki szerint csapatban sokkal könnyebb énekelni, egyedül biztosan nem merne színpadra állni.

Kezdetben nem is értette, hogy a fia miért akar énekkarba járni, próbálta lebeszélni róla, mondja Anikó. Szabolcs viszont kiharcolta az édesanyjánál, hogy maradhasson. „A Sziget Fesztiválról olyan boldogan jött haza, amilyennek már régóta nem láttam. Fél éjszakán át mesélte az élményeit, amíg bele nem aludt. Aztán azzal ébredt, hogy Majkának érezte magát a színpadon, két napig nem is beszélt másról. Mi nem voltunk nyaralni, és olyan jó volt, hogy a Superar-tábor és a fellépés is összejött Szabinak.”
„Mi motiváljuk a gyerekeket, ők pedig minket”
A program sikere a gyerekek, szülők és tanárok együttműködésén áll. Az énekkari próbákat a Superar képzett oktatói – Dorner Ottília és Fornosi Pál – tartják tanítás után, hetente kétszer. A fellépések és táborok megszervezésében az osztályfőnökök segítenek be, el is kísérik a gyerekeket. „Nem munkaként élem meg, hanem szórakozásként. Ha megtehetem, a próbákon is részt veszek, és ugyanúgy élvezem, mint a gyerekek” – mondja Szűcs Enikő losis tanár.
„Mi motiváljuk a gyerekeket, ők pedig minket”
– egészíti ki kolléganője, Gál Emőke. „Azért is szeretek koncertre járni, mert kötetlenebbül tudunk időt tölteni a szülőkkel és a gyerekekkel egyaránt, így jobban megismerhetjük egymást” – teszi hozzá Andrási Elizabeth tanító.

Több iskola elemeit ötvözi a Superar zenepedagógiai konstrukciója. „Benne van például a kodályi gondolat: a mindennapos éneklés öröméneklés, miközben a gyerekek különböző készségei is fejlődnek” – emeli ki Dorner Ottília. A tapasztalatok szerint a foglalkozásoknak köszönhetően fejlődik a gyerekek memóriája, javul a koncentrációs készségük, de fejlődik a felelősségtudatuk is,
„megtanulják, hogy el kell járniuk a próbákra, oda kell figyelniük nemcsak magukért, hanem a másikért is. Jól kell csinálni, mert ha elrontják, azzal a többiek munkája is kútba esik”
– véli Földi Judit, a Losi tanára. Éppen ezért nagyon erős közösségformáló szerepe is van a programnak.










Fotók: Huszár Bogi
