Mikszáth a 23 éves országgyűlési képviselősége alatt mindössze kétszer szólalt fel a parlamentben. Mi emelhető ki a politikai karrierjéből?
Az író 1887-ben ült be a képviselői padba, ott is maradt haláláig. A Szabadelvű párt, hogy úgy mondjam, gyűjtötte a sikeres embereket, egy-egy ilyen arc mindig jól jött a választások idején. Az más kérdés, hogy Mikszáth sem a választókerületében, sem a képviselői padban nem alkotott maradandót. De erre sem ő, sem az ország nem volt rászorulva. Nekik az író kellett, aki ontotta magából a jobbnál jobb történeteket. Ő meg hallgatta, mi megírnivalót hoznak neki képviselőtársai szerte az országból. A parlamentben ott ült körülötte azország, csupa színes és érdekes, és kezdetben még értékes ember.
Milyen témákban írt, milyen ügyek mellett állt ki?
Tárcaíró volt inkább, közéleti író. Ide minden elfért műfaji megkötés nélkül, aranyos kis karcolatok és gyilkos erejű szatírák egyaránt. Ilyenek a nevezetessé vált országgyűlési karcolatok is, amik, mondhatom, még népszerűbbé tették, mint az írói indulását meghatározó A jó palócok. Nem volt sem rádió, sem tévé, és Mikszáthtól lehetett élőben olvasni, kik és mit mondanak az országházban, kik és mennyiért árulják a hitüket, váltanak pártot, építenek karriert.
A politikai meggyőződése mely műveiben jelenik meg leginkább?
Az 1880-as években felerősödő, gyilkos indulatokig robbanó antiszemitizmus ellen a maga módján emelt szót. Ott volt a tiszaeszlári per tárgyalásán és nyugodtan, higgadtan követte az eseményeket, mindvégig éreztetve, hogy az egész per egy nagy bohóckodás és valahol a mélyben komoly politikai összecsapások kezdenek formálódni. Legjobban az Új Zrínyiász lapjain érhető tetten Mikszáth viszonya korának politikai, közéleti világához. Nagy bátorság volt ezt megírni, a millennium díszes, harsány és felszínes pompájában elővenni egy nemzeti hőst, elhelyezni a korában, vállalva, hogy egyesek majd nevetségesnek látják a „kirohanós” Zrínyit.
Mondhat nekünk valamit ma, amit a politikáról gondolt?
Hogyne lehetne párhuzamot vonni az ő kora és a mi korunk, az akkori politikusok és a maiak, az akkori közélet és a mai között! De jobb nem megtenni, mert keserű lesz a szánk íze. Nem változik semmi, mondhatja az olvasó, és igaza van. Csakhogy, ami nálunk keserűség és kiábrándulás, az Mikszáthnál gyilkos irónia.
Hová lett az a réteg, akikről Mikszáth a legnagyobb műveit írta?
Mindenki itt van ma is. Az újgazdag, pöffeszkedő, a pénzért mindent megvehetőnek tartók rétege. A Hyppolitot alkalmazók rétege, akiket Mikszáth már az Új Zrínyiászban is megírt Rózerék alakjában. Ez lenne ám az igazi világ Mikszáthnak, csak hát ahhoz fel kellene támadnia. Micsoda figurák, micsoda történetek, micsoda aljasságok! Irigyelhet minket.
Mit tanít a mai embernek Mikszáth, miért olvassuk?
Nem azért olvassuk Mikszáthot, hogy tanuljunk. Élvezzük mindazt, amit leírt, és ahogyan leírta! A humorát, kedélyét, megértését, a szegények iránti gyöngédségét, az igazság melletti elfogultságát. Minden meséjével ráébreszt arra, kik is vagyunk mi valójában.
Képek: Huszár Boglárka, Kolonics-Imre Zsófia
Praznovszky Mihály
Irodalomtörténész, muzeológus, fő kutatási területe Mikszáth Kálmán és Madách Imre munkássága. Rengeteg publikációja jelent meg szakfolyóiratokban, több könyvet írt Mikszáth, Madách, Jókai Mór és Krúdy Gyula műveiről. 2010-ben megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét.
Mikszáth Kálmán
A magyar irodalom egyik legnagyobb regényírójaként máig, az anekdotikus elbeszélés és az irónia mestere. Legjelentősebb művei a XIX.század végén és a századforduló környékén születtek. 1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt. Életének utolsó éveiben a Reviczky Gyula költőről elnevezett tér 1. számú házában élt, a teret halála után egy évvel, 1911-ben nevezték át Mikszáth emlékére.
