Csakugyan

csakugyan46
2024. október 13.

„Anya, csalódtam benned, apa, csalódtam benned” – nagy kamaszkor podcast

A kamaszkor „hardcore” gyereknek és szülőnek egyaránt. Annak is kell lennie. A szülőknél ráadásul ez más válságokhoz is kapcsolódik, amelyeket egyszerre kellene kezelni. Innen szép nyerni.

Powered by RedCircle

A kamaszkori konfliktusokat nem lehet és teljesen nem is érdemes megúszni, mondja Mag Judit gyerekklinikai szakpszichológus a Csakugyan legújabb adásában. Ilyenkor a gyerek személyisége megváltozik, másként tekint a szülőre, ugyanakkor mindkét félnek át kell mennie egy aktív gyászfolyamaton, amely elengedi azt a kisgyereket, akinek elsődleges és legintimebb közege a család volt. Ilyenkor búcsút kell mondani annak a mély közelségnek is, amely a szülőt a gyerekkel összekötötte, és amely ebben a formában nem is fog visszatérni, ez pedig mindkét fél számára megterhelő lehet. Ráadásul a nagy konfliktusok nem is feltétlenül diszfunkciót jelentenek, nem azt, hogy a család már rosszul működik, hanem arra is utalhatnak, hogy egy intenzív és mély kapcsolatnak kell most a megszokott formában megszakadnia és átalakulnia, és ez mindkét fél számára borzasztóan fájdalmas.

Mag Judit

A kamaszkor egyébként az az időszak is, melynek során a korábbi traumák aktiválódnak, és bár ez tovább nehezíti ezeket az éveket, egyben lehetőséget is biztosít arra, hogy a fiatal dolgozzon a traumákon és a hatásukon változtasson.

Mag Judit és Bendl Vera

A szülők pedig azért találhatják különösen nehéz helyzetben magukat, mert a kisgyerek átalakulása mellett gyakran megjelenik az életközepi válság is karrierválsággal kísérve, a kapuzárási pánik és az ehhez kapcsolódó párkapcsolati problémák.

A Csakugyan legújabb adásából kiderül,

  • hogyan lehet „jól” elgyászolni a kisgyerekkort;
  • miért fontos akkor is kijelölni a határokat, ha tudjuk, hogy a kamasz nem fogja betartani;
  • honnan tudhatjuk, hogy a gyereknél tényleg baj van;
  • mennyire érdemes engedni, hogy a kamasz megússza a közös családi programokat;
  • milyen depressziós tünetek férnek bele a kamaszkorba, s milyenek nem;
  • miért lehet úgy látni ezt az időszakot szülőként mint egy tükör;
  • mi az, amit fontos átadni a szexszel kapcsolatban a kamasz gyereknek is;
  • miben bízhatunk szülőként akkor is, ha elönt a kamaszkor végtelennek tűnő rengetege.

Ha érdekesnek találta a beszélgetést, iratkozzon fel csatornáinkra, hogy azonnal értesüljön a következő adásunkról is!

Spotify / Apple Podcasts / YouTube

Bendl Vera és Mag Judit

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.