Csakugyan

csakugyan081
2025. június 15.

„Anyám leültetett, és elmondta, hogy mi is cigányok vagyunk”

Szegedi Tamás András színész, drámainstruktor tanári hatásokról, színészi pályáról, tatabányai szegregátumról és arról, hogy roma művészként lehet-e véleménye a művészetről úgy általában.

Powered by RedCircle

„Bármilyen közegből jössz, meghatározza az életedet és a művészetedet,

ráadásul a társadalom ma nem érett meg arra, hogy roma művészként ne azt kérdeznék tőled folyton, hogy a származásod hogyan hat a munkádra. Volt idő, hogy próbáltam ettől függetlenül tekinteni a művészetemre, de ma már ezt nem látom lehetségesnek. Nem tudok úgy interjút adni, hogy ne kérdeznék meg, nekem romaként mit jelent művésznek lenni”, mondja a Csakugyanban Szegedi Tamás András, a Független Színház tagja, színész, drámainstruktor, a józsefvárosi Balogh Paci-ösztöndíj egyik nyertese. 

Szegedi Tamás

Szegedi Tamás színészi karrierjéről színes történetekben mesél, amelyeknek része egykori iskolaigazgatója, Lojko Lakatos József rendező és színészpedagógus is, a Shakespeare Színművészeti Akadémia egykori vezetője. 

„Felhívtam Lojko Lakatos Józsefet, hogy van egy előadás, amit csináltunk, erre az volt a válasza, hogy ki vagyok rúgva. Megvárta a premiert, aztán másnap délután hívott, hogy ha bármire szükségem van, ami a színházat érinti, szóljak. Így aztán sokat tartottam próbákat az iskolában, ahonnan kirúgtak. Eltelt egy év, megint felhívott, hogy mégiscsak el kellene végeznem ezt a képzést, most már itt az ideje”, meséli Szegedi Tamás. Az iskola volt igazgatója emellett III/III-as ügynök volt, ennek feldolgozásáról is beszél Szegedi. 

Az abszurd, szórakoztató és megindító történetek akkor is folytatódnak, amikor a színész a tatabányai iskolában töltött időszakáról beszél, ahol roma gyerekeknek próbált perspektívát nyitni, jövőképet adni. 

„Azzal hívott fel az igazgató, hogy mondjak igent a kérésére. Majd megkérdezte, tudok-e lováriul. Mondtam, hogy nem, de ezek szerint akkor igent kéne mondanom? Azt válaszolta, hogy feltétlenül, szerinte a gyerekeknek szükségük van arra, hogy találkozzanak velem, és úgy gondolja, tökéletesen be tudnám tölteni ezt a posztot.”

Szegedi Tamás

Az interjúból kiderül még, hogy 

  • miért tartja Szegedi a jövő reménységeinek az óvodásokat;
  • miért jó a munkánkkal hozzátenni a társadalom fejlődéséhez minden látszat ellenére is;
  • miért érdemes a munkában hinni;
  • miről szól a Lojko Lakatos Józsefet is bemutató színdarabjuk;
  • miért nehéz ma összekovácsolni a közösségeket;
  • miért nem lát reményt és kiutat ma egy roma fiatal;
  • mit tanácsol azoknak a roma fiataloknak, akik most indulnak el a pályájukon.

Bendl Vera és Szegedi Tamás

Ha tetszett az adás, iratkozzon fel csatornáinkra, hogy mindig értesüljön az újabb beszélgetésekről!

Spotify / Apple Podcasts / YouTube

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.