Átadták a forgalomnak a június eleje óta lezárt Tömő utcát, újra járható lett kerékpárral és gépjárművel is az utca, az eredeti forgalmi rend szerint.
Hermann György (Momentum), a Corvinnegyed momentumos képviselője szerint jól haladnak a járdákkal is: „a járdák a Bókay és a Tömő utcák között készen vannak teljesen, de a Bókay és a Szigony utcák közötti szakaszhoz is csak egy-két nap kell már, hogy teljesen közlekedni lehessen benne” – mondta el lapunknak.

A projekt része a zöldítés, új fák ültetése is, de azt csak késő ősszel lehet elvégezni: „a fák árnyékára még jó sokat kell várni, hiszen meg kell majd még nőniük, sőt, igazából a fákra magukra is várni kell, hiszen ültetni novemberben-decemberben szoktak”.
Habár a közlekedők már birtokba vehették a Tömő utcát, a hivatalos átadás még messze van, ugyanis ez a projekt nem önmagában áll, annak része a szomszédos Práter utca megújítása is, melynek felújítási munkálatai a jövő héten indulnak, mivel ezek megkezdésére addig várni kellett, amíg a Tömő utca el nem készül:
„a két utcát nem lehet egyszerre lezárni, különben megbénult volna a forgalom”
– magyarázza Hermann.
Az egész beruházás műszaki átadása, a szerződések lezárása 2023. IV. negyedévében, azaz november végén, december elején fog megtörténni.
A Práter felújítása során a Futó és a Leonardo da Vinci utca közötti szakaszt lezárják az autó- és bicikliforgalom elől, viszont a kereszteződések átjárhatóak maradnak. A beruházás teljes költsége bruttó 450 millió forint lesz, melynek főbb műszaki tartalma a következő:
- igényes térkőburkolat a járdán
- megújul a közvilágítás
- fasor jön létre
- szélesebbek lesznek a járdák, kényelmesen lehet kétirányban kerékpározni a beruházással érintett utcaszakaszon, a csomópontokban mikromobilitási pontok jönnek létre
- a Szigony utcai kereszteződésben külön beruházásban létrejött Bubi pont is növeli az utcában a kerékpározási kedvet
- a csomópontokon az úttest a járdaszintbe kerül, és a járdafüleknek köszönhetően szűkül a kanyarodási ív, azok a gépkocsikat lassításra késztetik, az úttest pedig akadálymentes, és belátható lesz
- a Szigony utcai csomópontokon a biztonságot járdaszintbe emelt úttest mellett még kijelölt gyalogos átkelőhelyek (zebrák) is erősítik
- több koncentrált rakodóhelyet jelölnek ki.
Szeptember 14-én új forgalmi rendet vezetnek be a Práter utcában a Futó utca és a Szigony utca közötti szakaszon, szeptember 18-án hétfőn pedig kezdetét veszi a Práter utca felújítása.

Fotók: Mile Máté