Bemutatkozik a SingLung-módszer

2025. szeptember 02.

„Az a jó, ha a betegek közösségben, együtt csinálnak valamit”

Légszomj, szapora, erőltetett légzés, köhögés, mellkasi szorítás vagy fájdalom, fáradékonyság, gyengeség – ezek lehetnek a tünetei annak, ha valamilyen betegség miatt csökken a tüdőkapacitás. Az ilyen betegségekkel küzdők számára nyújt segítséget a SingLung-módszeren keresztül a Légzéssel a lélekért nevű kórus, akik nemcsak énekelnek, de a beszédtechnikán keresztül is dolgoznak életminőségük javításán.

A Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület Bláthy Ottó utcai földszintes épületének nyitott ablakain a városrész barátságos hangulatához talán nem teljesen illeszkedő hangok szűrödnek ki. „Menj a francba” – üti meg a járókelő fülét a nem túl kedves felszólítás, azonban hamar kiderül, hogy bent egy beszédtechnikai foglalkozás egyik gyakorlatát végzik különféle tüdőbetegségekkel élők; a gyakorlat a tüdőkapacitás növelésére szolgál.

Legyen egy produktum is!

Ez a SingLung közösségi medicina gyakorlati alkalmazása, 8-9 résztvevő gyakorol Fullajtár Andrea színésznő vezetésével. Egy tüdőbetegségekkel élőnek amellett, hogy munkahelyi és egyéb teljesítményének csökkenését kénytelen megélni,

sokszor a beszéd is megterhelő,

ezért nem mer megszólalni, ami izolációhoz, a társas kapcsolatok csökkenéséhez vezethet. Az ilyen állapotú embereknek segít a Várdi Katalin pulmonológus, Philip György karmester, zeneszerző és Fullajtár Andrea által kifejlesztett módszer, a SingLung (hozzávetőleges fordításban: éneklő tüdő) és az általuk alapított Légzéssel a lélekért nevű kórus.

Fullajtár Andrea

A módszernek két pillére van:

az éneklés és a közös, játékos beszédtechnikai foglalkozások.

„Az önmagáért való edzés, tehát a biciklizés, a különböző légzéstechnikai gyakorlatok, gyógytornák hasznosak ugyan, de sokkal hatékonyabb, ha közösségben, együtt csinál a beteg valamit. És ha kijön valami produktum a végén, mondjuk egy fellépés a kórussal, az plusz pozitívum” – mondja Várdi Katalin. A módszer fő része mégis a próba, ahol a légzőgyakorlatok folynak. „Itt kipróbálják magukat, ezt tetőzi be egy alkotási folyamat azzal, hogy kiállnak a színpadra és együtt bemutatják, amit Gyurival létrehoztak. Ez azt a jóleső érzetet kelti a betegben, hogy nincs egyedül, nem fölösleges és izolált.” A Gyuri Philip György zeneszerzőre és karmesterre vonatozik. „Katival 2018-ban találkoztam, azóta segítjük a légzőszervi megbetegedésben szenvedőket. Nagyon hamar rájöttünk arra, hogy az éneklés, az éneklő szerveknek, a rekeszizomnak, garatnak, gégének a használata kiváltja azt a tréninget, amit a légzőszervi betegek szoktak csinálni, tehát

ez nem egy ezoterikus humbug,

hanem abszolút kézzelfogható és eredménydús módszer” – mondja Philip György.

Gyógyhatású káromkodás

„A workshop elején mindig csinálunk tüdőkapacitásmérést, majd 3 nap múlva megismételjük. Mindenkinél mérhető a különbség” – mondja Fullajtár Andrea. A „menj a francba” felkiáltás beemelése a terápiába nem véletlen, „egy jó ízes káromkodásnál jobbat nem is lehet kérni, mert ösztönösen azonnal vesz egy nagy levegőt, és van benne intenzitás. Egymásnak adják az emberek a mondatokat, mert akkor könnyebb fokozni a hangerőt.” A tüdőkapacitás növelésén túl más pozitív hatása is van az ilyen gyakorlatoknak. „Felszabadítják az embert, egyszerűen elkezdi jól érezni magát attól, hogy egy

ilyen csoportban kimondhatja, hogy menj a francba.

Ilyenkor röhögés van, és akkor bátrabban kezdenek el levegőt venni” – mondja a színésznő.

„Muszáj gyakorolni ezeket otthon is napi szinten, mert sokszor egy porszívózást nem tudok megcsinálni, befulladok, a fű-fa-virág behozza az asztmát” – mondja Márta (74), aki nagyon élvezi és hasznosnak tartja a terápiát. „Beutalt voltam ott, ahol a Katalin főorvos volt. (A pulmonológus a Törökbálinti Tüdőgyógyintézetben volt főorvos – a szerk.) Az ottani művházban gyakoroltunk és nagy élmény volt. Jött a karmester, beénekeltünk, aztán később már az Országházban, külföldiek előtt is felléptünk.”

„Természetesen az élmény sem utolsó. A terápiáknak az is része, hogy hivatásos énekeseket hívtam el tanárnak, akik beálltak a kórusba. És ha melletted áll egy profi, akkor te is próbálsz úgy énekelni, mint egy profi, van ki után menni” – avat be a munka részleteibe Philip György.

Philip György

A pingponglabdától a hangos suttogásig

A mostani alkalommal kevésbé az éneklésen, inkább a beszédtechnikán volt a hangsúly, mivel a kórus megszervezése sok pénzt és energiát emészt fel. Cégek, magánszemélyek támogatásával tud létrejönni egy hosszabb kórusos workshop, ez a lehetőség most kevésbé adott. A foglalkozáson ki kellett próbálniuk a résztvevőknek, ki milyen hangosan tud sugdolózni (Fullajtár Andrea a hangerő növelése érdekében az intenzív kimondást javallotta), volt olyan gyakorlat, ahol

egymást kellett „szinkronizálniuk” szájról olvasás után,

volt pingponglabdafújás-verseny és sok-sok nevetés.

„Jó dolog csapatban lenni, de egyedül is gyakorlok, naponta olvasok fel Andreának Messenger-hangüzeneteken keresztül, és mindenképp érződik, hogy fejlődtem” – mondja Judit (67) humángenetikus-kutató. Izomsorvadása van. Amióta a folyamat elérte a bordaközi izmokat és a rekeszizmot, lélegeztetőgéppel alszik, nappal pedig mobil oxigénpalackot használ a gyakorlatok mellett. „Még tanítok, egyetemi docens vagyok, ezért muszáj gyakorolnom, hogy kibírjam a 45 percet. Reggel megvannak a nyújtások, a fizikai gyakorlatok, de

sokszor elmenne a hangom, ha nem indítanék beszédgyakorlatokkal.

Először csak 10 percet tudtam felolvasni, de sikerült ezt 20 percre feltornázni.”

A csoport legközelebb szeptemberben találkozik, aki szeretne csatlakozni, az Juditnál jelentkezzen a drjuditberes@gmail.com e-mail-címen.

A csoport sok embernek adott már nemcsak gyakorlati segítséget, hanem a közösséghez való tartozás, sőt a játék élményét is. Várdi Katalin egy már elhunyt beteg hozzátartozójának egyik üzenetét olvassa fel: „egy nőnek három lelke van: az anya, a nő és a kislány. Anyukám kislány lehetett még egyszer, gyerek lehetett itt, anyu reményt és örömet kapott, ez másnak is járna.”​ Várdi Katalin szerint hasonló problémákkal Magyarországon hozzávetőlegesen 200 ezer ember küzd.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.