Jutka ma igyekszik pont annyi jelentőséget tulajdonítani a dolgoknak, amennyi van nekik. Ez egészen pontosan szinte kiszámíthatatlan, de mégiscsak ad némi racionális biztonságot próbálkozni vele. Hogy mennyit ér egy kisbetű, az ékezetek nélküli válasz, esetleg a továbbgondolható és a drámai helyzetekben még viccesebbnek tűnő nüansznyi félreütés – a hárompontok különböző fajtáiról nem is beszélve. Jutka a hárompontokat az egyetem második félévében szerette meg, hogy aztán egy félresikerült üzenetnek hála hét évvel később meggyűlölje őket majdnem egy egész életre.
Telefonról utcán üzenetet küldeni ékezetek és nagy kezdőbetűk nélkül lényegesen gyorsabb. Jutka ismerőseinek nagy része pontosan tudja ezt, ők is így csinálják. Vagy nem csinálják így, de elfogadják, hogy ő így csinálja. Néhány éve még tudott nála komoly szorongásfaktor lenni az, hogy mennyire helyénvaló szépen megkomponált e-mailekre ilyen slendriánul válaszolni. Mit gondol a másik. Mit gondol Jutka. Lényegében mindegy is, hogy épp az apja temetéséről csetelnek a rokonokkal, vagy egy szakmai megbeszélés pontos helyét és idejét fixálják a kollégákkal, az ékezetek és nagybetűk hiánya tud egyfajta pöffeszkedő igénytelenséget sugározni. Mióta viszont pszichológushoz jár, tud erre úgy gondolni, hogy azt reméli: sem fontos rokonai, sem kedves kollégái, sem közeli ismerősei nem feltételeznek róla egyfajta pöffeszkedő igénytelenséget, hiszen valójában csak időtakarékos próbál lenni.
Jutkának vannak kapcsolatai, amelyekben szükséges a félreütések utólagos javítása. A szükség itt nem külső, hanem belső kényszert jelent. Az üzenet zárása: félreütött szó, egyenlőségjel, helyesen leírt szó. Különösen kellemetlen pluszérzéssel tud járni, amikor még a javítást is félreüti, és valljuk be, ez nemegyszer előfordult már. Szürkezónában található emberi kapcsolatai esetében a félreütött javításnak a javítása az akkor és ott – villamoson, trolin, konyhaszéken, tárgyalóteremben, fürdőkádban – átélhető legnagyobb bizonytalanság.
Jutkának vannak kapcsolatai, melyekben nem szükséges a félreütések utólagos javítása, mert egy rugóra jár az agyuk, bizonyosan tudja az a másik ember, hogy amúgy Jutka igenis tud írni. Ezekben az emberi kapcsolataiban fordul elő legtöbbször, hogy a félreütött, sem közben, sem utólag ki nem javított karakterek aránya olyan magas százalékot ér el, ami már egészen komolyan veszélyeztethetné a szövegértést – ám mégsem javít. Nincs szívdobogás, nincs sem jó-, sem rosszféle szorongás, csak az akolmeleg bizalom. Ezeket az üzeneteket fél kézzel meg lehet akármilyen szívzajban és közúti járműforgalomban is írni.

Jutkának jelenleg az akolmeleg bizalom határán innen, és a két, nyugodtan pötyögő hüvelykujjal már nem kezelhető, egy bizonyos izgalmi szint biztonságán túl türemkedő kapcsolatai a legizgalmasabbak. Tehát hogy mese nincs, itt már izgulni kell. Nem lehet nem izgulni. Vékony mezsgyén kell két fürgén gépelő hüvelykujjal kavirnyálni végig a sárga úton – legyen szó akár munkahelyi, akár házbizalmi, akár magánéleti tapogatódzásról. Jutka hosszú évek óta, vagy talán még soha életében nem írta le semmilyen kontextusban ezt a szót, hogy tapogatódzás. Lehet, hogy elsőre a dé betűt ki is hagyta volna. Kell-e írni, hogy bocsánat, vagy elég egy sajnálom. Kell-e az, hogy sajnálom. Vajon tényleg sajnálja-e. Mennyi időnek illik eltelnie egy olvasószemüveg nélkül a tömött buszon bepötyögött szabadkozás után a következő megbánásig. Szabadkozás-e, azután pedig megbánás-e, amit Jutka csinál. Nagybetűvel írja-e a másik ember nevét. Leírja-e a másik ember nevét, amikor szabadkozik. Alá kell-e írni egy ilyet egy csetablakban. Hogyan és milyen mondatszerkesztésben szabadkozik, ha ugyan szabadkozik két hüvelykujjal egy egyedülálló, kutyájával élő, digitális platformokban nem annyira jártas, a nyers uborkát nem annyira szerető, a macskákat nem annyira ismerő, kis testi hibáit néha ügyesen, néha kevésbé ügyesen elfedő, pszichológushoz kéthetente járó, ideális partikörülmények között, három pohár bor elfogyasztása után könnyen táncolásra bírható, a telefonját néha fel nem vevő, a kávét sok tejjel és cukor nélkül fogyasztó, magát rendszeres testmozgásra nehezen bírható nő? Jutka még nem tudja, hogy ez az a fajta kapcsolat lesz az életében, amelyben eleinte szükséges belső kényszer lesz a saját félreütött javításainak utólagos javítása, és nem tudja azt sem, hogy most kezdődik élete azon hátralévő része, amelyben mégiscsak megszűnik majd gyűlölni a mondatvégi hárompontokat.
Illusztráció: Ross Sneddon/Unplash