Csakugyan

csakugyan67
2025. március 09.

„Az anyák még a várandósság alatt építsenek maguk köré egy törzset. Vagy egy falut”

Ma Magyarországon alig akad beavatkozásmentes szülés a kórházakban, állítja Novák Julianna dúla, a Létkérdések 2024–25 program vezetője. Ráadásul az új szülészeti irányelvek alapján az is kérdéses, beengedik-e a dúlákat a szülőszobába a jövőben.

Powered by RedCircle

A dúla asszonytársi segítő, „támasztóasszony”, feladata a szülő nő testi-lelki támogatása. Jelenléte azért is fontos, mert az apa, ha jelen is van a szülésnél, maga is nehéz folyamaton megy keresztül, ő is valakivé válik az események hatására, nem tudja egyedül megtartani az anyát abban, amin keresztülmegy. Sajnos a kórházakban gyakran gyanakvással kezelik a dúlákat, az új, februárban közzétett szülészeti irányelvek pedig jelen állás szerint megnehezíthetik, hogy az apa és a dúla jelen lehessen egy kórházi szülésnél.

„A dúla részben tanúja is annak, ami a szülés alatt történik. Néha nehéz végignézni az ott látott bánásmódot és végighallgatni a beszólásokat a személyzet részéről”,

– mondja Novák Julianna.

A dúla úgy véli, a kórházak a szülésfelkészítő tanfolyamaikon nagyobbrészt arra készítik fel a kismamákat, hogyan alkalmazkodjanak a kórházi szabályokhoz, nem pedig arra, hogyan zajlik a szülés a maga természetes folyamatában.

Novák Julianna és Bendl Vera
Novák Julianna és Bendl Vera

A Létkérdések 2024–25 programot is azért hozták létre, hogy informálják az anyákat, apákat, várandósokat, sőt a gyerekeket és a nagyszülőket is. A Práter utcában működő Magyarországi Dúlák Egyesületéhez lehet fordulni, ha egy szülőpár segítségre, kísérésre vagy felvilágosításra vágyik,de vállalják olyan anyák kísérését is szülésnél, akik egyedül mennének be a kórházba, továbbá a gyermekágy alatti gondoskodást is.

Novák Julianna elmondta, hogy az egyesületben számos program várja az érdeklődőket: Mamafonót rendeztek be, ahol a frissen szült anyák megoszthatják az élményeiket, vagy óvodásoknak magyarázzák el a születés élményét, mert úgy gondolják, ha gyermekkortól foglalkoznak a kérdéssel, a felnőttek majd sokkal kevésbé tekintik ismeretlennek, esetleg tabunak ezt a kérdést, és nagyobb tudással felvértezve válnak szülővé. Jula hangsúlyozza, a születés élménye mindenkit érint, hiszen mindnyájan megszülettünk, ennek a hogyanja pedig hatással volt a későbbi életünkre, döntéseinkre.

A Létkérdések, bár sikeresen működik, további érdeklődőket vár, különösen, hogy a dúlák úgy tapasztalják, rengeteg olyan információ van, amivel a várandós szülők nem rendelkeznek, és ez vezet gyakran a negatív szülésélményekhez, illetve ahhoz, hogy az anyák és apák nem veszik észre, ha nem azt a bánásmódot és szolgáltatást kapják, ami járna nekik.

Novák Julianna
Novák Julianna

Az adásból kiderül,

  • miért fontosak a szülészeti irányelvek;
  • hogyan vesztették el a nők a tudást a szülésről generációról generációra;
  • pontosan milyen programok vannak jelenleg a Létkérdésekben;
  • miért szükséges az apákat is felvilágosítani;
  • miért fontos a gyermekágy;
  • miért kellene az anyáknak egy törzset maguk köré építeniük a várandósság alatt.

Ha tetszett az adás, iratkozzon fel csatornáinkra, hogy mindig értesüljön a legújabb beszélgetésről. Megteheti a Spotify, az Apple Podcast és a YouTube felületein.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.