FOGADÓÓRA A NÉPSZÍNHÁZNEGYEDBEN

2021. április 21.

Az egyik legfőbb cél az átmenő forgalom csökkentése

Újra fogadóórát tartott az önkormányzat, online teret adva a Népszínháznegyedben élők kérdéseinek és felvetéseinek. A szokásos problémák mellett – mint köztisztaság, hajléktalan emberek kérdése, lakhatás – most előtérbe kerültek az átmenő autóforgalmat érintő javaslatok is.

A lakossági kérdések előtt Rádai Dániel városfejlesztésért felelős alpolgármester elmondta, hogy az Alföldi és Vay Ádám utca kereszteződésének konstrukcióján hamarosan javítanak. Az ideiglenes megoldást nemsokára a végleges elrendezés váltja fel, ráadásul néhány új parkolóhelyet is létrehoznak majd. Dr. Erőss Gábor alpolgármester – aki többek között az oktatás felelőse a kerületben – a józsefvárosi óvodákról beszélt, melyek érdekében kedvcsináló toborzókampányt is szerveztek. Az alpolgármester úgy gondolja, hogy jó óvodákkal rendelkezünk, ezért fontos az itt lakók figyelmét felhívni: nem kell távolabbra vinni óvodába a gyerekeket, mert kedvező lehetőségek kínálkoznak számukra a fejlődésre a kerületen belül is.

A Népszínház utca több szakaszán felpúposodott a járda, az idősek elbotlanak, ez balesetveszélyes. A Baleseti Intézetnél és a Tűzoltóság környékén rengeteg a kátyú az utakon. Mikor fogják ezeket megjavítani?

Bihari Mátyás, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (JGK) közterületi- köztisztasági irodavezetője megígéretet, hogy megnézik a járdát, és ha nem az ő szakterületük, akkor külsős alvállalkozóknak adják ki a munkát. A kátyúzást már márciusban elkezdték, ám sokat segít a kátyúk feltérképzésében, ha a lakók bejelentik a gödröket e-mailben a varosuzemeltetes@jgk.hu címen vagy a Józsefváros Smart City alkalmazásban. Itt nyomon is lehet követni, hogy mi történik a bejelentésekkel.

A Bezerédi utca 6. számú önkormányzati társasház több lakójával szándéknyilatkozatot írt alá a korábbi önkormányzati vezetés a lakások eladására vonatkozólag. Összesen 53 bérleményről van szó, melyek privatizálását 20 éve kerülgeti a kerületvezetés. A lakók szeretnék tudni, hogy valaha megvásárolhatják-e a bérlakásokat?

Dr. Erőss Gábor a válaszát azzal kezdte, hogy bár ez az egyik kedvenc háza a környéken, sajnos súlyos szerkezeti károsodás jellemzi, a tetőszerkezet is erősen rongálódott. Emiatt az önkormányzat nem mehet bele most egy olyan szerződésbe, ami miatt később beperelhetnék. A terv az volt, hogy ezt a házat is felújítják a többi javításra szoruló önkormányzati ingatlannal együtt, de a kormányzati elvonások miatt erre egyelőre nincs keret. A jelenlegi opciókat szívesen átbeszélik a lakókkal személyesen, amint erre a vírushelyzet lehetőséget ad.

A Népszínház utcában nagy a kosz, a hajléktalan emberek szemetelnek, odapiszkítanak, nehéz ilyen környezetben gyereket nevelni. A kampány egyik legfőbb szlogenje volt, hogy a köztisztaság javulni fog, mégsem látnak változást.

Pikó András polgármester elfogadta a kritikát, ugyanakkor elmondta, a köztisztaság megítélése eléggé szubjektív. Egy-egy időszakban, így takarítás után, a szebb arcát mutatja a kerület, míg máskor koszosabb, és ez mindenhol így van. Nincs elég ember és munkagép ahhoz, hogy minden utcát naponta takarítsanak. De ezt fejlesztik, így nem igaz, hogy ne lenne javulás. A mobilvécék is sokat javítottak a köztisztaságon, további vécéket fognak nyitni. A JGK és az FKF honlapján is megtalálható a takarítási rend, így nyomon lehet követni, mikor melyik részek takarítása van soron, és ténylegesen elvégzik-e a takarítást. A társasházak előtti járdaszakasz takarításáért pedig a házak felelősek, mondta Pikó, hozzátéve: igyekeznek felmérni, milyen segítségre lenne szükségük a házaknak a feladat elvégzéséhez, és a lehetőségeikhez mérten segíteni. „A világ összes pénze sem lesz elég a kerület kitakarítására az emberek nélkül.”

Mit lehet kezdeni a köztéren lakó hajléktalan emberekkel, akiknek viselkedése mindannyiunk életét megnehezíti?

Pikó szerint a járványhelyzet miatt kevesebben mozognak az utcán, emiatt jobban szemet szúrnak a hajléktalan emberek. Össztársadalmi problémának nevezte a kérdést, ami mindenki életét megnehezíti. Elmondta, hogy a Menhely Alapítvánnyal kötött szerződésük értelmében megerősítették az utcai szociális munkás szolgálatot, így mindent megtesznek azért, hogy ezeket az embereket szállókon sikerüljön elhelyezni, és minél kevesebben kerüljenek ezután utcára. A köztéri italozás ellen azért nehéz fellépni, tette hozzá Bajusz Ferenc a Közterület-felügyelettől, mert bár jogszabályt sért, de a legtöbb esetben csak a nyomait lehet látni, nehéz tetten érni az elkövetőket, így nem tudnak feljelentést tenni.

A kerület rengeteg pontján látni széthagyott, eldőlt, megrongált elektromos rollereket, bicikliket, mit lehet tenni ez ellen?

Bajusz Ferenc szerint jogilag egyelőre semmit. A jelenlegi jogszabályok alapján sem a cég, sem a rollereket széthagyók ellen nem lehet fellépni, talált tárgyként eltávolítani pedig azért nem lehet ezeket, mivel tudjuk, kik a tulajdonosok. Rádai Dániel elmondta, folynak a megbeszélések a Lime vállalattal. Egységes fővárosi szabályozást szeretnének elérni, és akár kijelölt parkolókat létrehozni a rollereknek. Kerületi szinten nem érdemes egyedi szabályozást hozni, de bíznak benne, hogy sikerül megegyezni a céggel.

A Bezerédi utca 7. alatt hétemeletes, 100 százalékos földszinti beépítettségű társasház épül, ami egyrészt rontja az utcaképet, másrészt az építkezéssel járó zaj és por miatt hetek óta nem tudnak ablakot nyitni a környéken élők. Tud bármit tenni az önkormányzat, leállíthatja az építkezést?

Az ide épülő ház terveit 2008-ban fogadta el a kerületi tervtanács, és akkor településképi engedélyt is adtak, mondta Dr. Erőss Gábor. Ezeket utólag visszavonni nem lehetséges. Magántulajdonban lévő telekről van szó, ezért az önkormányzat nem is szólhat bele a tervek esztétikusságába, viszont a szabályozás testreszabásán dolgoznak. Eddig annyit sikerült elérniük, hogy a korábban jóváhagyott 21 méteres magasság helyett csak 17-re kaphasson engedélyt a ház. A 100 százalékos földszinti beépíthetőség szintén elég nagy hiba a szabályozásban Erőss szerint. Egy kerületi zöldrendeleten is dolgoznak, amivel a zaj- és egyéb környezeti ártalmat lehetne minimalizálni az építkezéseknél bizonyos szigorításokkal.

Van-e lehetőség arra, hogy a mobilvécék visszakerüljenek a II. János Pál pápa térre?

Az önkormányzat jelenleg is tárgyal a fővárossal arról, hogy a végleges, épített vécék elkészültéig is visszarakhassák az ideiglenes mobilvécéket a térre a köztisztaság javítása érdekében. Valami megoldást biztosan találnak, ígérték.

A kis utcákban, főként a Rákóczi úttal párhuzamosakban, így a Bérkocsis, Népszínház, József és Déri Miksa utcákban nagyon nagy az átmenő forgalom, romlik a levegő. Emellett több kereszteződésben, például a Kun utca és a II. János Pál pápa tér kereszteződésében nem biztonságos átkelni, nagy sebességgel jönnek az autók, gyakori a baleset. Van-e terv a járművek maximális sebességének csökkentésére, az átmenő forgalom kiiktatására?

Rádai Dániel alpolgármester azt válaszolta: a költségvetésben 60 millió forintot tettek félre közlekedéstechnikai fejlesztésre, ezt azonban a koronavírus miatt zárolni kellett, ám reméli, hogy hamarosan feloldhatják a zárolást és elindulhatnak a tervezett fejlesztések. Ezek között az egyik legfontosabb a forgalomcsillapítás lesz. Több, jelenleg egérútnak használt utca irányát tervezik egy ponton megfordítani, hogy ne használhassák az autósok elkerülőútnak, valamint szeretnének a Népszínház- és a Csarnoknegyedben 30 km/hás sebességkorlátot bevezetni. Ezzel kapcsolatban már erre az évre izgalmas híreket ígért az alpolgármester.

A helyi lakosok panaszkodnak, hogy amikor az Erkel Színházban esti előadást tartanak, a környéken lakók nem találnak parkolót az érkező sok autó miatt. Szeretnének kizárólag kerületiek számára fenntartott parkolóhelyeket.

Rádai szerint mindent megtesznek, hogy a színházba járókat rábírják a tömegközlekedésre vagy a kerékpárral érkezésre, de a kerületieknek kijelölt parkolók nem oldanák meg a problémát, mivel lakók parkolnak szinte minden helyen. Ráadásul ez a terület a fővárosé, már önmagában engedmény, mondhatni fű alatti megegyezés eredménye, hogy kerületi parkolási engedéllyel egyáltalán ingyen parkolhatnak az itt lakók.

Szöveg: Ádám Judit; Képek: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

No data was found

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.