Ifjabb Egri János zeneművész portréja

2024. február 02.

„Az egyik legnagyobb iskola, hogy apámmal együtt muzsikálhatok”

Ez alkalommal a Junior Príma-díjas jazz-zongoraművész és jazz-ének elő-adóművész, ifj. Egri János portréját olvashatják. 2016-ban első helyezést ért el ének kategóriában a Lakatos Ablakos Dezső emlékére rendezett III. Országos Jazz-zenei versenyen, 2020-ban a Varga Balázs jazz-gitáros I Dream In The Past című kompozíciójára írt vonósnégyes hangszereléséért a Müpa Zeneműpályázat díjazottja lett Zenemű nagy jazzformációra kategóriában. A Magyar Jazz Szövetség által megrendezett Év Fiatal Jazz Zenésze 2021. verseny szakmai díjasa.

Ifjabb Egri János édesapja neves jazzbőgős, édesanyja Oláh Mónika szintén híres muzsikus családból származott – őt Egri 14 évesen veszítette el. Édesanyja halála után nagybátyja, Oláh Kálmán, a magyar jazz kiemelkedő alakja, jazz-zongorista, zeneszerző, tanár, és annak szintén zongorista felesége vette magához.

Jancsika – ahogy ismerik őt – hétévesen kezdett zongorát tanulni a Józsefvárosi Zeneiskolában. A hangszerválasztásában közrejátszott, hogy édesanyja is zongorázott. Mindamellett a kisfiú már hatévesen magyar, amerikai és mexikói slágereket énekelt. Később már jazzt is énekelt, s emellett autodidakta módon tanult jazzt zongorázni.

„Emlékszem rá, hogy gyerekkoromban sosem mertem Kálmán előtt jazzt zongorázni. Mindig egyedül vagy digitális zongorán fülhallgatóval gyakoroltam. Egyszer azonban véletlenül meghallotta, amint zongorázom, és megkérdezte, hogy honnan tudok én így jazzt játszani. Borzasztóan meglepődött, és azt mondta, óriási tehetség vagyok. Ezt követően leült velem a zongorához, és apám egyik kompozíciójában megtanította, hogyan kell használni a harmóniákat. Megkértem, hogy más dalt is tanítson meg nekem. Erre azt felelte: Amit most megtanítottam, az alapján tanulj meg más egyéb számokat! Következtess!”

Fotó: Kondella Misi

„Ezt sosem fogom elfelejteni, nagyon hálás vagyok ezért Kálmánnak. A jazz-zongora iránti tehetségemet apám is észrevette, és úgy érezte, vagyok már olyan szinten, hogy elhívjon játszani. Ez 2015 körül volt, azóta rendszeresen fellépek. Számomra az egyik legnagyobb iskola az, hogy apámmal együtt muzsikálhatok.”

„Első komoly fellépésemre édesapám 40. születésnapján került sor 2005-ben, amikor közös koncerttel ünnepeltünk népszerű jazzmuzsikusok közreműködésével, többek között nagybátyámmal, Oláh Kálmánnal és Balázs Elemérrel a Magyar Rádió Márványtermében.”

Közben természetesen folytatta iskolai tanulmányait is. A Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola klasszikus zongora szakára nyert felvételt 2012-ben, de már 2013-tól a Bartók Béla Konzervatórium jazz-ének szakán folytatta tanulmányait, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2020-ban jazz-ének előadóművész diplomát szerzett Berki Tamás, Lakatos Ágnes és Urbán Orsolya tanítványaként. A tanulást még ekkor sem hagyta abba. 2022-ben jazz-zongoraművész mesteri diplomát kapott, rá egy évre pedig jazz-zongoraművész tanári diplomát.

Miközben halmozta a diplomáit, Jancsika 20 évesen megnősült, felesége Balogh Terézia, szintén muzsikus család sarja. Kislányuk elmúlt ötéves, és rajong a zongoráért és a nagybőgőért.

Elképesztő teljesítmény az övé, ha belegondolunk, hiszen 18 éves kora óta aktív színpadi muzsikus, jazzfesztiválokon koncertezik énekesként és zongoristaként. Azóta rendszeresen tart jam session esteket a Budapest Jazz Clubban, emellett gyakran fellép különböző formációkkal az IF Cafe Jazz Clubban és más helyszíneken.

Első albuma 2010-ben jelent meg az EMI és a Hunnia Records gondozásában, édesapjával közösen készítette Voice & Bass címmel. Ezen amerikai jazz standardeket és popslágereket énekelt, Oláh Tzumo Árpád jazz-zongoraművész és Mohay András jazzdob előadóművész közreműködött. Ezt követően Mendöly Gyöngyi zeneszerző Egyházi művek című lemezén két dalt énekelt.

Fellépett már többek között Szakcsi Lakatos Bélával, Roby Lakatossal, Tony Lakatossal, Kőszegi Imrével, Julian Siegellel (UK), Szőke Nikolettával, Pocsai Krisztával, Malek Andreával, Takács Nikolasszal, Radics Gigivel, Oláh Gergővel és sok más neves művésszel és formációval.

Nyitókép: Irk Réka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.