A Trefort ebben is az élen

2025. július 01.

Az első iskolautca Józsefvárosban lesz, augusztusban megcsinálják

A megvalósulás fázisába lép a Trefort utca iskolautcává alakításának terve, ami a Józsefvárosi Önkormányzat 2022-es gyerekbarát koncepciójának egyik eredménye. A kerület megkérdezte az embereket, és mintegy 90 százalékuk támogatja a kezdeményezést.  

2023 novemberében Józsefváros városfejlesztő cége, a Rév8 egy időre lezárta a Trefort utcát, hogy tesztelje az iskolautca tervének életképességét. 

A gimnázium előtti térségre padokat, növénydézsákat, pingpongasztalt helyeztek ki, hogy a diákok és a tanárok a kedvük szerint használják játékra, találkozásra, kültéri tanórák tartására. Az iskolautca gondolata a kerület 2022 őszén elfogadott gyerekbarát koncepciójából ered. „A program célja, hogy a kerületben található oktatási intézmények környezete mindenki számára könnyebben és biztonságosabban elérhetővé váljon, miközben csökken a légszennyezettség és a csúcsidőszakokban tapasztalható forgalmi torlódás”, fogalmazott az önkormányzat akkori híre.

A Trefort gimnázium lesz az első – nemcsak Józsefvárosban, de Budapesten is –, ami előtt valódi iskolautcát hoznak létre.

A kerület Biztonságos Iskolautcák Programjában egyébként másik négy intézmény is szerepel: a Németh László Általános Iskola, a Budapest School, a Józsefvárosi Egységes Módszertani Intézet és Általános Iskola és a Deák Diák Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium.

Májusban egy hónapon át gyűjtötte a Rév8 a véleményeket a Trefort utca iskolautcává alakításáról. Az ott élők és dolgozók, a helyi közösségek, a gimnázium tanárai, a tanulók és szüleik, szakmai és civil szervezetek vettek részt a felmérésben meglehetősen nagy számban, 486-an töltötték ki a kérdőívet.

A Rév8 most közzétette a felmérés elemzését, amiből kiderül:

a válaszadók 88 százaléka támogatja a Trefort iskolautca tervét.

A felmérés mellett júniusban tervbemutató fórumot is tartottak, ahol a résztvevők többsége is az iskolautca megvalósítása mellett volt. Mindez számokban:

  • A Trefort utcában élők nagy része (65 százalék) szeretné, ha megvalósulna itt az iskolautca;
  • a kérdőívet kitöltők 88 százaléka támogatja a tervet;
  • a józsefvárosi illetőségű kitöltők 80 százaléka helybéli, palotanegyedi;
  • a véleményezők 37 százaléka az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumba jár, 19 százaléka pedig ide járó gyerek szülője, és szinte egyöntetűen támogatja az iskolautcát, és végül
  • a kitöltők 85 százaléka gyalog közlekedik az utcában, 13 százalék fordul be itt autóval, és csak kevesebb mint 10 százalékuk parkol az utcában.

A véleményezők többsége a bemutatott terven nem módosítana, ugyanakkor 130 javaslat született a kialakítással kapcsolatban. Volt, aki teljes hosszában lezárná a Trefort utcát az autóforgalom elől, más az úttestet füvesítené be vagy egzotikus növényeket telepítene az utcába. Az önkormányzat és a Rév8 rendszerezte a javaslatokat, majd jelezte, ami „a jelenlegi keretek között, a taktikus, egyszerű, gyors kivitelezésben megoldható, azokat próbáljuk beépíteni”. A részletes elemzést, a beérkezett javaslatokat itt találja

A Józsefvárosi Önkormányzat ezek után úgy döntött, hogy 2025 augusztusában megvalósítja a Trefort iskolautcát, tudtuk meg az önkormányzat közleményéből.

Az iskolautca-projekt megmozgatta a Főváros és a BKK fantáziáját is, ők Sulizóna programot indítottak, aminek szintén az a lényege, hogy az iskolák előtti útszakaszokat legalább időlegesen átadják a gyerekek és kísérőik számára.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 21.
November végéig minden jogosult család megkapja az utalványt.
2026. szeptember 21.
Jóval a piaci ár alatt juthatnak önkormányzati bérleményekhez azok a szervezetek, amelyek a kerületiekért dolgoznak.
2026. szeptember 21.
A leterhelt, sokszor diszfunkcionálisan működő oktatási és szociális rendszer miatt a tanodákra is egyre több feladat hárul. A józsefvárosi Zsendülő Tanoda vezetői szerint ideje újragondolni a szabályozást, egyértelműsíteni a kereteket.

További cikkek

2026. szeptember 21.
November végéig minden jogosult család megkapja az utalványt.
2026. szeptember 21.
Jóval a piaci ár alatt juthatnak önkormányzati bérleményekhez azok a szervezetek, amelyek a kerületiekért dolgoznak.
2026. szeptember 20.
Az E.ON szeptember 21. és október 30. között hálózatbővítést végez a Tisztes utca 7., valamint a Hős utca 1. és 3. környékén. A munkák idején több helyen ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozásra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.