Első találkozás
Ez már a harmadik találkozásom volt Iggy Poppal, a legelső még valamikor 1995 táján történt, amikor a Művész moziból jöttem ki Hal Hartley Flört című filmjéről, és döbbenten konstatáltam, hogy nem mással tartok ki a teremből, mint Iggyvel. Hiába újságoltam el ezt a kollégiumban, nem nagyon hittek nekem, pedig Iggy eltéveszthetetlen, és a hangja is meggyőzött róla, hogy nem tévedhetek. Sokáig azzal hecceltek, hogy én vagyok „az ember, aki együtt volt moziban Iggy Poppal”. Nem sokkal később egy amerikai talk show-ban láttam őt, amikor arról beszélt, hogy mostanában Kelet-Európában utazgat, és egyik kedvenc zenekara a VHK. És mástól is hallottam, hogy az egykori Picasso Pointban valaki véletlenül leöntötte sörrel Iggyt, szóval tényleg nem képzelődtem, amikor az akkor nagyjából annyi idős rockzenészt láttam, mint amennyi most én vagyok.
Koncerten sokáig kimaradt az élmény, pedig Iggy Popon nem múlt: a Szigeten rendszeresen ott volt, 1996-ban, 2002-ben, valamint 2006-ban is újraélesztett zenekarával, a Stoogesszal. Volt még egy 1994-es fellépése is a PeCsa szabadtéri színpadán, amikor az American Caesar című lemezével turnézott. Sokat koncertezik, főleg ebből gazdagodott meg, nem a lemezekből, melyek többnyire lassan térültek meg, sosem volt ugyanis az eladási vagy slágerlisták élén.
Ha emlékeim nem csalnak, az 1996-os fellépésen, amikor a Diákszigetből Pepsi Sziget lett, és a főszponzor molinója a Nagyszínpad tetején virított, Iggy jelezte, hogy amíg nem takarják le, ő nem lép fel. Ez az az év, amikor a Trainspotting című film is a mozikba került, ami egy Iggy Pop-revivalt indított el. A David Bowie-val közösen írt 1977-es Lust For Life és a Nightclubbing ikonikus dalai voltak a filmnek, de az 1993-as Arizonai álmodozók című Kusturica-film zenéjének néhány dalában is ő énekelt. A filmes szereplések sem álltak távol tőle, egyik kedvencem tőle egy rabló mellékszerepe Jim Jarmusch 1995-ös Halott emberében.
A 2002-es szigetes koncertjén sem voltam ott – akkor még 3000 forint volt a napijegy és 206 a sör –, ami után azzal került be Iggy a sajtó bulvárrovataiba, hogy a Nagyszínpad mögötti részen összeverekedtek a Kosheen zenekarral. A jól értesültek szerint úgy kezdődött minden, hogy a Kosheen „már nem szomjas” gitárosa (Darren Beale) a Kispál és a Borz koncertje alatt a backstage-ben átdobott egy pillepalackot Iggyék bandájához, amit Iggy basszusgitárosa visszavitt a feladónak, aki ezt egy nagy pofonnal hálálta meg. Ezután Iggyék zenekarából többen is megjelentek, és az in-kalosok mentették ki a provokatőrt a balhéból. Az amúgy kiszámíthatatlan reakcióiról elhíresült Iggy Pop viszont nem állt le emberkedni a visszaemlékezők szerint. Miután szétválasztották a balhézókat, a Kosheen gitárosa Iggy Popék koncertje alatt megpróbált a színpadra is felmenni, de ezt a próbálkozást is elhárították a biztibojok. Ezért a Kosheen zenésze bosszúból beletörte a kulcsot az Iggyéknek fenntartott konténeröltöző zárjába.
Második randi
A következő Iggy-fellépésről már nem maradtam le, akkor a Stoogesszal lépett fel, azzal a bandával, amivel a zenei karrierje elindult 1967-ben. Hol volt akkor még a punk? Pedig a Stoogest úgy emlegetik, mint akik a punk előtti punkzenekar voltak, bár zeneileg inkább nevezhető garázsrocknak, amit csináltak, de az attitűd az kétségtelenül ugyanaz volt, amit a 70-es évek ellenkulturális mozgalma is hirdetett.
Iggy a fellépéseken gyakran vagdosta meg félmeztelen testét üvegdarabokkal, többek szerint ő találta ki a stage divingot: rendszeresen vetette bele magát a tömegbe a koncertjein, akkor is, ha ebből csúnya zuhanás lett. Önpusztítás, nyerseség, provokáció, erő áradt a Stoogesból, ami készített három, korában nem túl sikeres, később mégis megkerülhetetlen kultuszlemeznek tartott albumot, amitől Iggyt megismerte a világ. Ezután a banda teljesen szétesett, aki nem halt meg, az rehabra került, és a 2000-es évek közepéig egyáltalán nem is létezett. Iggy Pop viszont felépített egy szólókarriert, ami zeneileg sokkal tágabb spektrumú volt, a new wave, az art rock, a pop is belefért, meg minden, ami jól állt neki. Márpedig ilyenből elég sok zsáner van, és szinte mindig megfelelő érzékkel választotta ki, mire mondjon igent.
2006-ban a Stooges világkörüli turnéra indult a régi dalokkal, így jutottak el a Sziget Fesztiválra is, ahol mindenki azon tanakodott magában, hogy melyik lesz az a pillanat, amikor a félmeztelen Iggy Pop csípő alá engedett nadrágja le fog esni, amit talán csak a művész úr vesszeje tartott már csak magán. Ezen a délutáni, kora esti koncerten már abszolút átjött, mivel tűnt ki a 60-as évek végén a Stooges, el is lepték a lelkes rajongók a színpadot a koncert végére.
Iggy Popot 2010-ben iktatták be a The Rock & Roll Hall of Fame panteónjába, így már halhatatlanként érkezett 2012-es soproni fellépésére a VOLT Fesztiválon, 2019-ben pedig a Budapest Parkban mutatta meg, hogy nem kell őt még temetni.
Pedig a Stoogesszal 2013-ban még csinált egy utolsó közös lemezt Ready To Die címmel, és már 2012-ben sokan azt feltételezték, hogy többet nem látják Magyarországon. De az öreg rocker mindenkit meghazudtol és túlél, áprilisban töltötte be a 76-ot, és néhány napja Veszprémben megmutatta, hogy még mindig egy Real Wild Child (kár, hogy ezt nem játszotta el).
Iggy Popot azok közé az „elpusztíthatatlan” figurák közé sorolják, mint amilyen Lemmy volt (aki azért 70 évesen mégis elment), vagy amilyen a még mindig aktív Keith Richard vagy Mick Jagger, akik már 80-nál tartanak. Senki nem érti, hogyan lehet még életben olyan életmóddal, amit folytatott, s még inkább, mi az, amitől ilyen energikus még ma is.
Amikor azon gondolkodtam, hogy a 76 éves Iggy mellé milyen magyar példákat találnék, láttam, hogy Nagy Feró egy évvel idősebb, Demjén meg fél évvel fiatalabb, és hát, egyikőjük sem öregedett szépen, miközben Iggy még mindig önazonos, maximum többet mosolyog, mint régen. Talán még a 72 éves Grandpierre Attila a Vágtázó Halottkémekből az, akivel bármilyen párhuzamot érdemes lenne találni, ha már erőltetett magyar analógiákat keres az ember.
Harmadik eljövetel
Idén januárban jött ki Every Loser címmel egy rövid, de energikus lemez, aminek mottója az volt, hogy „minden vesztesnek jár egy kis öröm”. Iggyről sok minden elmondható, de lúzernek éppen nemigen nevezhető. Karrierjében ugyan voltak hullámvölgyek, de tehetsége mindig is nyilvánvaló volt, szuggesztív és őszinte előadásmódja nehezebb időkben is a legjobbak között tartotta, és rengeteg segítséget kapott más zenészektől, akik örömmel játszottak együtt a példaképpel.
Veszprémbe egy fiatalabb zenészekből álló csapattal érkezett, és bár elsőre meglepő lehetett a fúvós szekció, mégis tökéletesen passzolt a másfél órás műsorba.
Az új lemez néhány dala mellett azért a koncertprogram inkább a korai Stooges-nótákra épült, de persze felcsendült az örökzöld Passenger is, amit a közönség önfeledten lalalázott.
A koncert csúcspontján előkerült az 54 éves dal, az I Wanna Be Your Dog, ami fúvósokkal jobban szólt, mint valaha, erre tett rá még egy lapáttal a Search and Destroy, aminél tényleg azt gondoltam, hogy igen, nagyon megérte eljönni megnézni a félmeztelenül ugráló öreget.
A közönségre visszatérve: a tízévestől nyolcvanasig terjedő közönség többsége nem helyi volt, Veszprém nincs messze a fővárostól, kocsival másfél óra az út, de találkoztam Tiszaújvárosból átruccanó ismerőssel is. És talán megint az működött sokakban, hogy többet már biztosan nem látják fellépni azt öreget, ezért el kell jönni – de a produkciót elnézve én nem fogadnék Iggy ellen.
Persze már ráncosodik, a mozgása is visszafogottabb, de azért ugrál az ő jellegzetes csípőficamos módján (az egyik lába rövidebb), pörög, köpköd, dobálja a mikrofont, és egyáltalán nem szánalmas önparódia az, amit egy öregembertől látunk. Pedig ha nem tőle jönne ez az egész, talán inkább mosolyognánk vagy kínosan feszengenénk. Ilyen autentikus produkciót kevesen tudnak nyújtani, ezért is zarándokolt el annyi ember a bulira, amire eladták az összes jegyet.
Az inkább idősödő férfiakból álló közönségben ott láttam Fiala Jánost, Menyhárt Jenőt (Európa Kiadó), Leslie Mandokit, Nyáry Krisztiánt, Till Attilát meg a Dragomán György – Szabó T. Anna házaspárt is, de ki tudja még, ki mindenkit nem láttam. Például Navracsics Tibor és Varga Mihály minisztereket, akik inkább a VIP-páholyból headbangelhettek, mint hogy a plebsszel keveredjenek – derült ki a Facebookról. Utóbbi egy Money Talks feliratú AC/DC-pólóban menőzött, kár, hogy a dalszöveg azon része, hogy „megszeged a törvényt, csalsz, dílerkedsz, lopsz mindannyiunktól” („you break the laws / you hustle, you deal, you steal from us all”) már nem fért ki rá. (Érdekesség, hogy Iggyt állítása szerint felkérték, hogy énekeljen az AC/DC-ben, amikor első nagy énekesük, Bon Scott alkoholmérgezésben meghalt, de visszautasította az ajánlatot. Akárcsak azt, amikor Jim Morrison halála után a Doorsba hívták énekelni – Iggy szerint ez tiszteletlenség lett volna, Jim Morrison komoly hatással volt rá és pótolhatatlannak tartotta.)
A nemrég egy egykori bútorgyár romjain megnyitott és a Budapest Parkra emlékeztető Gyárkert a második legnagyobb vidéki koncerthelyszín ma Magyarországon (a debreceni Főnix Aréna után), az egykori VOLT Fesztivál tulajdonosa üzemelteti, és amikor nincsenek rendezvények, közparkként üzemel. A hely hatással lehet a város jövőjére, mert tényleg nincs messze Budapesttől és a vonzáskörzetébe tartozik a turizmussal fertőzött Balaton is. A terület lejtése miatt hátrébb is jól látszik a színpad, és áll ott egy izgalmas installáció is a Hello Wood csoport jóvoltából. 117 ládát pakoltak egymásra, mindegyikbe egy facsemetét ültettek és ráírták a bakonyi-balatoni körzet egy-egy településének nevét. Az EKF projektet ugyanis nemcsak Veszprémre, hanem a környező falvakra, városokra is kiterjesztették, ezek pedig jelképesen képviseltetik magukat ebben az installációban. A terv az, hogy a fákat mindegyik település hazaviszi és elülteti majd, ha vége a projektnek, de addig az életet és összetartást fejezik ki itt.
Már éjfél előtt otthon voltunk, nincs messze Veszprém, Európa idei Kulturális Fővárosa. Ennek a rendezvénysorozatnak a keretében hirdették meg ezt a koncertet is, akárcsak a Kraftwerk fellépését, amin szintén ott kell legyek majd, mert vannak legendák, akiket nem szabad kihagyni. Ki tudja, mikor látjuk még őket, még ha úgy is gondolkodunk Iggyről, mint aki elpusztíthatatlan.
Mára már ő is tai-chizik, hogy tartsa a formáját.
- Iggy Pop-koncert
- Veszprém, Gyárkert, 2023. július 30.
Fotók: Vámosi Patrik
